Az Egyesült Államok egyre agresszívebb kereskedelmi politikája miatt nem csak a kereskedelmi útvonalak és az ellátási láncok változnak meg. Új geopolitikai szövetségek születnek – vagy éppen félig leromboltak élednek újjá. Az Európai Uniónak nincs más választása, mint rendezni a viszonyát Kínával, és a protekcionista washingtoni politika miatt új kereskedelmi rendszert dolgozni ki azzal az országgal, amelytől minden erejével függetlenedni akart.
Veszélyes repedések jelentek meg a transzatlanti szövetség eddig sziklaszilárdnak vélt talapzatában. Donald Trumpnak mindössze tíz hét kellett az elnöki hivatalában ahhoz, hogy megingassa a bizalmat, amelyre a nyugati liberális világrend épült. A szigorúan üzleti alapokra épülő, az America First elvére támaszkodó izolacionista külpolitikája, ideológiai indíttatású döntésektől elhatárolódó világszemlélete és kereskedelmi politikájának a világgazdaságban földrengésszerű hatást okozó elemei olyan űrt hoztak létre az Európai Unió történetében, amely a nemzetközi viszony- és a kapcsolatrendszerének alapvető újraértelmezését követeli meg a blokktól. Az átkalibrálás kikerülhetetlenül érinti a globális dél államait és természetesen Kínát, amelytől a brüsszeli Európa az utóbbi esztendőkben a stratégiai autonómia jegyében minden erejével és minél erőteljesebben el akart szakadni, olyannyira, hogy még a kereskedelmi háború kockázatát is vállalta. A jelenlegi és a várható vámok azonban mindent megváltoztatnak.
A Trump-vámok által érintett uniós export összértéke az Európai Bizottság becslései szerint 380 milliárd euró lehet. (26 milliárd az acél- és alumíniumvámok, 66 az autókra kivetett és 290 a kölcsönös tarifák miatt.) Középtávon az Európai Unió exportja 50 százalékkal csökkenne az Egyesült Államok felé. És ami az európai GDP-t illeti: az elkövetkezendő két évben az eurózónában máris 0,3 százalékpontos esés következne be a gazdasági növekedésben, hosszabb távon pedig akár 1,1 százalékos zuhanás is várható lenne a kereskedelmi háború miatt. Trump agresszív vámpolitikája törvényszerűen az EU–Kína-kapcsolatok normalizálódását és új megközelítését követeli meg. Amikor a világ legnagyobb piacát kirántják az Európai Unió lába alól, a kereskedelmet centralizált formában képviselő Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy folytassa ideológiai alapú és pragmatizmust nélkülöző Kína-ellenes gazdaságpolitikáját. A vámháborúk olyan katasztrofális helyzetet teremtenek a geopolitikai és világgazdasági szempontból egyébként is egyre inkább lejjebb csúszó Európai Unió számára, amelyből a kiutat a világ második legnagyobb gazdasága nélkül nem fogja megtalálni.
Diplomáciai nagyüzem
Trump már beiktatása előtt sem csinált titkot vámpolitikai terveiből, az alumínium- és acélimportra kivetett 25 százalékos tarifa komoly figyelmeztetés volt a közelgő viharra, Európa pedig a jelek szerint nagyon is felfogta, hogy mit jelent ez kereskedelmének jövőjére és gazdaságára nézve – ahogyan azt is, hogy kihez kell bekopogtatni, amikor ég a ház. Az elmúlt hetekben a vezető európai politikusok egymásnak adták a kilincset Pekingben.
Maroš Šefčovič, az EU kereskedelmi biztosa a kudarcba fulladt washingtoni tárgyalások után sietett Pekingbe, hogy hármas győzelemként elfogadható szintre fékezze a Trump-vámok után várhatóan valóban dömpingszerű kínai exportot, megpróbálja kinyitni a kaput az európai vállalatok előtt a kínai piacon, valamint megértesse a kínaiakkal, hogy miért lényeges Európa számára a technológiatranszfer, és mit nyerhetnek vele ők. Ez a megközelítés már az új időket idézi – az alaphangot év elején, amikor már lehetett valamit látni Trump várható vámpolitikájából, maga Ursula von der Leyen adta meg egy beszédében, ahol így fogalmazott:
Van lehetőség rá, hogy Kínával konstruktívan együttműködjünk, és a közös érdekeinkre kielégítő megoldásokat találjunk. Kialakíthatunk olyan megállapodásokat, amelyek a kereskedelmi és befektetési kapcsolatainkat is bővíthetik.
Szó sincs már a Kínáról való leválásról, de a VDL által gyártott slágerkifejezést, a „kockázatmentesítést” is egyre halkabban mondják ki Brüsszelben. Bár ezeknek a mondatoknak hónapokkal ezelőtt még ugyanolyan üzenetük volt az Egyesült Államok, mint Kína felé, az amerikai vámok és vámfenyegetések után valós és téttel bíró súlyuk lett.
A kereskedelmi biztossal egy időben a francia külügyminiszter is Kínába sietett. A macroni stratégiai autonómia egyik leghangosabb képviselője, Jean-Noël Barrot a francia konyakra kivetendő vámokról igyekezett lebeszélni Pekinget – sok mindent nem ajánlott cserébe, ezért küldetése nem járt sikerrel. De ott volt portugál kollégája, Paulo Rangel is a kétoldalú kapcsolatok javítása céljából, Ignazio La Russa, az olasz szenátus elnöke kereskedelmi diverzifikációs szándékokkal, a sort pedig ideiglenesen Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök zárta, aki az elektromosautó-ipar befektetői előtt tárná szélesre hazája kapuit. Kína nem kis elégtétellel figyeli a Canossa-járást: Trump kereskedelmi politikája egy szempontból kedvezően fordította meg a széljárást: lehetővé vált számára, hogy az Egyesült Államokkal elkezdődött kereskedelmi háborúval párhuzamosan lezárhasson egy másikat. Most éppen Európa térfelén pattog a labda.
A sokadik elem
A Kína által kirótt 84 százalékos bosszúvámok,majd az amerikai válaszként kirótt 125 százalékos washingtoni csapás máris eszkalálták a kereskedelmi háborút, a konfliktus kiszélesítésével azonban szűk utcába terelte saját magát: exportra épülő gazdaságának új piacokkal és a meglévők kiszélesítésével kell kompenzálnia a kiesést. És itt jön a képbe Európa. A kínai piacra és gazdasági kapcsolatokra az Egyesült Államok (rész)kiesésével mindennél nagyobb szükség van, ugyanakkor a probléma, amely miatt Von der Leyen meghirdette a kockázatmentesítés szükségességét, most hatványozottan fog jelentkezni. A kérdés adott:
hogyan lehet úgy autonómiára és szuverenitásra törekedni, hogy közben a legnagyobb kereskedelmi partner faképnél hagyja az EU-t, a lehetséges utód pedig az egyetlen kezében lévő eszközként termékeivel nyomott áron legyalulná az európai piacot, tönkreverve a belső gyártást?
A kockázat nagy. A Kínára kivetett vámok nagysága mindenkit meglepett. Az emiatt kialakuló túltermelés és az exportra épülő kínai kereskedelem pedig egyértelműen az Európai Uniót fenyegeti leginkább. A kialakult helyzetnek paradox megoldása lesz: amennyiben Peking dömpinggel próbálkozna, az EU-nak nincs más választása, mint lezárni a sorompókat a kínai export bizonyos mennyisége előtt – miközben erősítenie kell kapcsolatait Kínával.
Az EU és Kína közötti kereskedelemben tavaly az unió 213,3 milliárd euró értékben exportált árut Kínába, ugyanakkor mindössze 517,8 milliárdért importált onnan, ami 304,5 milliárd eurós kereskedelmi hiányt eredményezett. Kínatoronymagasan az unió legnagyobb kereskedelmi partnere az import tekintetében (az összes behozatal 21,3 százaléka) és a harmadik legnagyobb exportpartner (a kivitel 8,3 százaléka). A probléma égetőbbé válik azzal, hogy az amerikai vámok gyors élesedésével az Európai Unió haladéktalanul tárgyalásokra kényszerül Kínával, ami hosszú évek gazdasági stratégiáját formálhatja át hetek alatt. A tárgyalásképtelenség hibáját, amit Brüsszel az Egyesült Államokkal szemben elkövetett, Pekinggel kapcsolatban nem engedheti meg magának.Európának kellő keménységgel és határozottsággal egyfelől meg kell akadályoznia a most valóban fenyegető kínai exportdömpinget, másfelől maga mögött kell hagynia azt a szerencsétlen hübriszt, amely ideológiai, társadalmi és politikai kérdést csinált a gazdaság és a kereskedelem szegmenseiből.
Egyes elemzők szerint a világ második és harmadik legnagyobb piaca között akkora érdekellentét feszül, amelyet pusztán az, hogy az Egyesült Államok brutális vámokat vetett ki mindkettőre, nem fog feloldani. Pedig a gyors közeledésnek máris vannak látható jelei. Az EU tavaly gyártótól függően differenciált extravámokat vetett ki a Kínából érkező elektromos importautókra, és bár folytak tárgyalások a két fél között, Brüsszel olyan követelésekkel állt elő, amit Kína nem tudott elfogadni, az egyeztetések ezért csendben elhaltak. Egészen április első hetéig. Az amerikai vámok hatására az Európai Bizottság azonnal szükségét érezte, hogy a tárgyalásokat újra megnyissa a kínai elektromosokra kivetett vámokról. Ez elképzelhetetlen lett volna Trump vámbejelentései előtt – a tárgyalások folytatása és a megoldás keresése éppen az érdekegyezésre utal, nem pedig az ellenkezőjére.
Nehezítő tényező, hogy Európa még Kína segítségével sem tudja majd megoldani az amerikai piac felének-háromnegyedének az elvesztését, nemhogy nélküle. Bár az Európai Bizottság több éve azon munkálkodik, hogy kiterjessze a kapcsolatait Indiával, Dél-Amerikával, az afrikai országokkal, Dél-Koreával és általában a globális déllel, egyik sem (külön-külön és együttesen sem) tudják pótolni az Egyesült Államok piacát egyszeri, szükség szülte kereskedelmi megállapodásokkal. Számokra fordítva:
az amerikai piac nagyjából 20 ezermilliárd dollár értéket képvisel, az EU mint második legnagyobb 10 ezermilliárdot, míg Kína harmadikként 7 ezermilliárdot.
A feladat bonyolultsága: ha az Európai Unió ragaszkodik a stratégiai autonómiához, azt éppen Kína segítségével kell kialakítania úgy, hogy közben csökkenti a kereskedelmi deficitet, és elkerüli vele kapcsolatban a totális függőségi viszony kialakítását.
Az Európai Bizottságnak a legvékonyabb kötélen kell egyensúlyoznia a szakadék felett – de át kell mennie rajta, különben magával rántja a mélybe az egész uniót. Európának nem szabad felednie, hogy a globális vámok kivetésével az Egyesült Államok akaratlanul is Kína felé tereli a büntetett országokat. A geopolitikai változásokkal a kereskedelmi útvonalak is változnak, s bár Kína nagyon súlyos vámokat kapott, a történtek mégis az ő pozícióját erősíthetik hosszú távon – amennyiben pragmatikusan jobb partnerré válik Washingtonnál, és hajlandó a kétoldalú kapcsolatokat nem kizárólag a saját érdekeinek megfelelően értelmezni. Ennél is nagyobb problémát jelent majd a széttöredezett, vezető nélkül maradó Nyugat hatalomvesztésének geopolitikai hatása. A vámháború ugyanis minden hátránya ellenére erősíteni fogja Kína pozícióját a világkereskedelemben. Amennyiben Trump elképzelései hosszú távon mégsem ültethetők át a gyakorlatba, a vámok pedig valóban megrendítő csapást fognak mérni az amerikai gazdaságra, Kínát már egy kollektív európai erő sem állíthatja meg a hegemónia felé vezető úton.
***
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/EPA/Vu Hao
