A német fegyverek alkalmatlanok a háborúra? – makronom.eu
2025. május 20., kedd

A német fegyverek alkalmatlanok a háborúra?

A német kijevi katonai attasé helyettese tragikus képet festett hazája fegyvereinek ukrajnai alkalmazásáról. A következtetés: a haditechnikai eszközök zöme alkalmatlannak bizonyult valós harci körülmények között.

Míg az ukrán vezetés folyamatosan újabb és újabb fegyveradományokat követel, a Nyugat egyre nehezebben teljesíti azokat. A készletek kimerülését súlyosbítja, hogy az Egyesült Államok a jövőben már nem tervez újabb segélyszállítmányokat küldeni Kijevnek – ahogyan a Trump-kormányzat csökkenti részvételét az ukrajnai konfliktusban, úgy növeli szerepét a béketárgyalások előkészítésében. A háborút folytatni akaró Európa azonban a fegyverszállítások folytatására tett ígéretet Zelenszkijnek. Köztük van a hivatalba még mindig nem lépett új német kancellár is: Friedrich Merz már a nagy hatótávolságú Taurus rakétákat is Ukrajnába küldené (amivel egyébként máris előidézte a még nem is létező kormánykoalíció első válságát.)

A német fegyverekre az ukrán vezetés szinte mindig olyan csodaeszközként tekintett, amely majd megfordítja a háború menetét. A legnagyobb küzdelem a Leopard harckocsik ügyében bontakozott ki ­– Scholz kancellár hosszú ideig hallani sem akart róla, hogy német harckocsikat eresszen rá az oroszokra. Miután végül engedélyt adott Ukrajnába küldésükre, hamar kiderült (mint minden más, Kijev által sürgetett fegyverről), hogy egyáltalán nem befolyásolják a háború menetét, sőt: a német harckocsikkal jobban meggyűlik a baja az ukránoknak, mint az oroszoknak.

A problémát azonban nemcsak a Leopardok jelentik, hanem szinte az összes, Németországból Ukrajnába küldött fegyver. Ez derül ki legalábbis az ukrajnai német katonai attasé helyettesének előadásából, amelyet mintegy kétszáz német altiszt előtt tartott, és amelyben az ukrán katonák cseppet sem pozitív tapasztalatait összegezte a Berlinből Kijevnek küldött fegyverekkel kapcsolatban. Az előadás anyagát a Spiegel szerezte meg, annak tartalmára a védelmi minisztérium nem kívánt reagálni.

Német sterilitás, ukrán valóság

Ahogyan az amerikai fegyvergyártóknak, úgy a német hadiipari vállalatoknak is „kapóra jött” az ukrajnai háború, hogy élesben tesztelhessék régebbi és legújabb fejlesztéseiket. A valós harctéri körülmények a leghitelesebb visszajelzést tudják adni a gyártóknak technológiájuk hatékonyságáról és hibáiról.

Az attaséhelyettes beszámolója azonban főként az utóbbira fókuszált. A Panzerhaubitze 2000 önjáró löveget például az ukránok kiemelkedő hatékonyságúnak tartanák, ám annyira könnyedén lehet megsemmisíteni, hogy a „háborús alkalmassága komolyan megkérdőjelezhető”. A Leopard 1A5 fő harckocsi is megbízható lenne, ám itt is a gyenge védelem a kulcsszó: emiatt az ukrán katonák gyakran kényszerből tüzérségi eszközként alkalmazzák az eredeti funkciója helyett.

Emlékezetes eset volt 2023-ban, amikor az ukrán hadvezetés már nem is volt hajlandó átvenni tíz darab Leopard 1 harckocsit, annyira gyalázatos műszaki állapotban voltak. Németország utólag elismerte, hogy bontóba való harcjárműveket adományozott Ukrajnának, az azonban máig nem derült ki, hogy gyártási vagy amortizációs probléma volt a hiba forrása, ahogyan az sem, miért nem vették észre a szállítás előtt, hogy ócskavasakat készülnek ajándékozni Kijevnek.

A Leopard 2A6 már használható lenne, de javítási bonyolultsága és költsége, valamint az alkatrészhiány miatt minden komolyabb sérülése után vissza kell szállítani a hátországba a frontvonalról. A rövid hatótávolságú IRIS-T légvédelmi fegyverrendszerek hatékonyan működnek, ám a hozzájuk tartozó rakétákból folyamatos a hiány, az áruk pedig csillagászati. A Mars rakéta-sorozatvetőkkel nem lett volna probléma, a német gyártmányú fegyverhez azonban nem lehet használni az amerikaiak által küldött kazettás lövedékeket. (Nem véletlenül: Németország 2010-ben csatlakozott a kazettás lőszereket tiltó egyezményhez, amelyek így nem is kompatibilisek a fegyverrendszereikkel.) Érdekes módon az ukránok a legmegbízhatóbb és leghasználhatóbb német fegyvernek a Gepard önjáró légvédelmi gépágyúkat találták, amelyeket a német haderő már a 2000-es évek második felében kivont a hadrendből.

Nem nyilatkoznak

Az elhangzott konklúzió meglehetősen lehangoló volt: a német hadiipar egy igazi háborúban nem sok olyan eszközt tud letenni az asztalra, amely komolyan befolyásolhatja a harci helyzet alakulását, pláne nem olyat, amely – az előzetes reményekkel ellentétben – valóban megfordítaná a háború menetét.

A német hadsereg nem hivatalos véleménye szerint az attaséhelyettes összegzése minden bizonnyal fedi a valóságot, a német fegyvereket azonban extrém körülmények között használják Ukrajnában, ami természetesen komoly amortizációhoz vezet. A furcsa magyarázat mellé egy érthetőbb is társult: az ukrán katonákat az időszűke miatt gyorstalpalón képzik ki a rendszerek használatára, így a karbantartási felkészítés gyakran el is marad. Ezt súlyosbítja, hogy az ellátási láncokat biztosító infrastruktúráról a frontkörzetekben nem is lehet beszélni, helyettük a valós harcoktól távol alakítottak ki karbantartási pontokat.

Bár az eset súlyos problémákra világít rá a német biztonságpolitika vonatkozásában is, igen csekély politikai visszhangot váltott ki. A Zöldek parlamenti frakciója az új német kormány tervezett, agresszív fegyverkezési programja kapcsán a fegyverek ukrajnai alkalmazhatóságának, illetve azok hiányának kivizsgálását kérte, hogy az eredményeket figyelembe vegyék mind a hazai gyártásban, mind a jövőbeli beszerzések során.

***

Kapcsolódó:


Fotó: Leopard harckocsi az Ukrajna elleni orosz háborúban zsákmányolt fegyverzetek kiállításán Moszkvában
(Dreamstime)

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat