A Nemzetközi Energiaügynökség új jelentése szerint a mesterséges intelligencia idővel jelentősen csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását, akár nagyobb mértékben is, mint amennyivel az energiafaló adatközpontok fejlesztése növeli azokat. Azonban jelenleg ennek az ellenkezője a jellemző.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb jelentése szerint a mesterségesintelligencia-eszközök idővel segíthetnek csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, azonban ezek egyelőre inkább növelik az energiaigényt és az emissziót – különösen azokon a területeken, ahol az adatközpontok koncentrálódnak. Ezeket a létesítményeket – amelyek általában a nap 24 órájában működnek – nagyrészt földgázturbinákkal látták el, így jelentős a károsanyag-kibocsátásuk. A villamosenergia-igény mégis olyan gyorsan nő, hogy a fejlesztők új gázerőművek építését és bezárt szénerőművek átalakítását javasolják az egyre nagyobb figyelmet kapó iparág ellátására.
Pedig már léteznek jobb, tisztább módszerek ezen létesítmények energiaellátására, például a geotermikus erőművek, atomreaktorok, vízerőművek, valamint szél- vagy napenergia-projektek jelentős mennyiségű akkumulátoros tárolással párosítva. Azonban ezek építése vagy üzemeltetése egyrészt drágább, másrészt hosszabb időbe telhet, amíg működésbe lépnek.
Ismerős lehet az a felvetés, hogy rendben van, ha ma fosszilis tüzelőanyagokkal működő adatközpontokat építünk, mert a mesterségesintelligencia-eszközök végül segítenek a világnak csökkenteni a kibocsátást. Ez emlékeztet a szén-dioxid-kvótákra, vagyis hogy egy vállalat nyugodtan folytathatja a szennyezést a központjában vagy az üzemeiben mindaddig, amíg finanszírozza például fák ültetését, amelyek „felszívják” a megfelelő mennyiségű szén-dioxidot. Sajnos újra és újra azt látjuk, hogy az ilyen programok gyakran túlbecsülik az éghajlati előnyöket, és keveset tesznek azért, hogy megváltoztassák a légkörbe kerülő vagy onnan távozó anyagok mennyiségét.
A szakértők szerint az „MI-ellentételezés” esetében a nyereség túlbecslése még nagyobb lehet, mert az ígért előnyök csak évek vagy évtizedek múlva jelentkeznének. Ráadásul nincs olyan piaci vagy szabályozási mechanizmus, amely felelősségre vonná az iparág szereplőit, ha olyan hatalmas adatközpontokat építenek, amelyek növelik a kibocsátást, és soha nem teljesítik ezeket a környezetvédelmi ígéreteket.
Tényleges alkalmazások és bizonytalan előrejelzések
Az IEA jelentése olyan eseteket mutat be, ahol a mesterséges intelligencia segíthet csökkenteni a kibocsátást, beleértve a metánszivárgások felderítését az olaj- és gázinfrastruktúrában, az erőművek és gyártólétesítmények hatékonyabbá tételét, valamint az épületek energiafogyasztásának csökkentését. Az MI az anyagfelfedezés területén is hasznos, ugyanis segítheti az új akkumulátorelektrolitok fejlesztésének felgyorsítását. Néhányan azt remélik, hogy a technológia előrelépést hozhat a napenergia-technológiában, a nukleáris energiában vagy más tisztaenergia-technológiákban, és javíthatja a szélsőséges időjárás előrejelzését és az éghajlati katasztrófákra való reagálást.
Az IEA szerint a mesterségesintelligencia-alkalmazások széles körű elterjedése 2035-re 1,4 milliárd tonnával csökkentheti a kibocsátást.
Ez pedig háromszor nagyobb érték lehet, mint az adatközpontok kibocsátása, legalábbis a IEA legoptimistább forgatókönyve szerint.
Csakhogy ebben nagyon sok a „ha”. A szakértők szerint ehhez bízni kell a technológiai fejlődésben, a széles körű bevezetésében és abban, hogy ezek a változtatások valóban megtérülnek a következő tíz év során. Ráadásul komoly szakadék van aközött, hogy a mesterséges intelligenciát mire lehetne és mire fogják ténylegesen használni – ez a különbség nagymértékben függ a gazdasági és a szabályozási ösztönzőktől.
Sürgős lépések és a felelősségteljes fejlesztés szükségessége
A szén-dioxid évszázadokig megmarad a légkörben, így ha az MI-ipar idővel olyan megoldásokat is kínál, amelyek egy adott évben több kibocsátást csökkentenek, mint amennyit termelnek, ezek nem semlegesítik azokat a kibocsátásokat, amelyeket az ágazat eközben a légkörbe juttat és eddig juttatott – sem azt a felmelegedést, amit ezek okoznak. Ehhez fontos lenne, hogy az MI-vállalatok, a közműszolgáltatók és a regionális szabályozók okosabb döntéseket hozzanak arról, hogyan biztosítják az energiaellátást a ma épülő és üzemelő adatközpontok számára.
Néhány technológiai és energiavállalat már tesz lépéseket ebbe az irányba: napenergiafarmok fejlesztését támogatják a létesítményeik közelében, hozzájárulnak az atomerőművek újraindításához vagy szerződéseket kötnek új geotermikus erőművek építésére. Ezeknek az erőfeszítéseknek azonban inkább általánosnak, mint kivételesnek kellene lenniük. A MIT Technology Review írója, James Temple szerint már nincs sem időnk, sem szén-dioxid-kvótánk arra, hogy tovább növeljük a kibocsátásokat azzal a jelszóval, hogy majd később foglalkozunk vele.
A növekvő kibocsátások mára veszélyesen közel vitték a bolygót ahhoz, hogy átlépje az 1,5 °C-os felmelegedési küszöböt, miközben a hőhullámok, az aszályok, a tengerszint-emelkedés és az erdőtüzek kockázata nő – és a globális éghajlatszennyezés továbbra is emelkedik.
