A nemzetközi kapcsolatok hierarchiájának átalakulása és a középhatalmak felemelkedése új dinamikát hozott a globális politikába. A legfrissebb felmérés szerint az Egyesült Államok és Kína mellett Szaúd-Arábia, Brazília és Indonézia is a nagyhatalmak közé léphet.
Szerző: Matus Tibor, a Makronóm elemzője
A hagyományos nemzetközi kapcsolatok elméletei gyakran kézzelfogható, objektív mutatókra támaszkodnak a hatalom mérésekor: ilyen például a bruttó hazai termék, a katonai kiadások nagysága vagy a népesség száma. A Russia in Global Affairs orosz kutatócsoport egy eltérő megközelítést alkalmaz: Niklas Luhmann német szociológus és jogtudós rendszerelméletére építenek, amely a percepció központi szerepét hangsúlyozza. E szerint a társadalmi rendszerek nem objektív tények, hanem a rendszer tagjai közötti kommunikáció és megfigyelés eredményei. Ebből adódóan
egy állam státusza sem a belső tulajdonságain alapul, hanem azon, hogy a nemzetközi rendszer többi szereplője hogyan látja azt. Más szóval, a hatalom nem objektív adottság, hanem társadalmi konstrukció.
Míg egy állam gazdasági vagy katonai hatalma viszonylag könnyen meghatározható, a státusza, a nemzetközi kapcsolatokban betöltött geopolitikai szerepe már nehezebb kérdés. A státusz legközvetlenebbül a multinacionális kapcsolatok szakértőinek véleményével mérhető: a kutatócsoport 2021 óta évente (legutóbb 2023 decembere és 2024 márciusa között 49 ország 158 szakértőjének bevonásával) a nemzetközi kapcsolatok hierarchiájáról (International Hierarchy Expert Survey – IHES). A válaszadók között vannak egyetemi kutatók, gyakorló diplomaták, valamint a nemzetközi kapcsolatok területén tanuló hallgatók. A válaszok anonimizáltak és gondosan súlyozottak, figyelembe véve a megkérdezettek származási országát, szakmai hátterét és a nemzetközi kapcsolatok elméleteihez való viszonyulását. A komplex módszertan biztosítja, hogy az eredmények a lehető legpontosabban tükrözzék a szakértői közösség kollektív véleményét a nemzetközi kapcsolatok hierarchiájáról (International Hierarchy Expert Survey – IHES). A válaszadók között vannak egyetemi kutatók, gyakorló diplomaták, valamint a nemzetközi kapcsolatok területén tanuló hallgatók. A válaszok anonimizáltak és gondosan súlyozottak, figyelembe véve a megkérdezettek származási országát, szakmai hátterét és a nemzetközi kapcsolatok elméleteihez való viszonyulását. A komplex módszertan biztosítja, hogy az eredmények a lehető legpontosabban tükrözzék a szakértői közösség kollektív véleményét.
A kutatásban kialakítottak egy 26 országból álló magcsoportot, amelyet a G20-tagok, valamint a regionális vezetésre törekvő és/vagy atomfegyverrel rendelkező országok alkotnak. Emellett további államokat is bevontak rotációs alapon, amelyeket évről évre a legutóbbi fejlemények és a regionális kvóták alapján választanak ki. Ezzel is vizsgálják a „középhatalmak” és a „kis államok” közötti határmezsgyét, és tesztelhetik, hogy a törzscsoporton kívüli államok közül melyek közelednek a „közepes hatalom” státuszához. A harmadik felmérésbe már beválogatták Magyarországot, Ukrajnát, az Egyesült Arab Emírségeket és Etiópiát is. Az összegyűjtött adatokból számos, a kutatócsoport által kidolgozott indexet számítanak ki.
A ranglétra fokai: a Hatalmi Státusz Index
Az IHES-felmérés központi eleme az évente elkészített Hatalmi Státusz Index, amely az országokat négy kategóriába sorolja, 1 és 4 között mozgó érték alapján (1. ábra):
- Kishatalom (1–1,5): korlátozott befolyású országok, amelyek általában nem játszanak meghatározó szerepet a nemzetközi politikában.
- Középhatalom (1,5–2,5): regionális szinten jelentős befolyással rendelkező országok, amelyek képesek befolyásolni a nemzetközi eseményeket, de nincs globális hatalmuk.
- Nagyhatalom (2,5–3,5): jelentős globális befolyással bíró országok, amelyek képesek alakítani a nemzetközi rendet, de nem rendelkeznek a szuperhatalmak egyedülálló képességeivel.
- Szuperhatalom (3,5+): a nemzetközi rendszer csúcsán álló országok, amelyek globális szinten is képesek érvényesülni, és egyedülálló a katonai, gazdasági, politikai erejük.
A 2024-es eredmények alapján az Egyesült Államok továbbra is egyértelműen a vezető szuperhatalom, 3,89-as indexszel. Kína a másik szuperhatalom (3,66), Oroszország pedig annak ellenére, hogy az indexe csökkent az előző évekhez képest, stabilan őrzi a „vezető nagyhatalom” pozícióját. Ugyanakkor a nagyhatalmak közötti rangsorban jelentős mozgások figyelhetők meg. Az Egyesült Királyság folyamatosan erősödött, és a hetedik helyről a negyedikre lépett előre. Németország ezzel szemben nem meglepő módon visszaesett, és a hatodik helyről a hetedikre csúszott. India helyzete ingadozik: 2023-ban a negyedik helyen állt, 2024-ben viszont az ötödikre esett vissza, de Franciaország is évente változó pozíciót foglal el.
A középhatalmak között még nagyobb a dinamika. Szinte mindegyikük – Törökország és Brazília kivételével – változtatott a pozícióján a három év alatt. Japán esete különösen figyelemreméltó. Két éven keresztül (2021 és 2022) vezető középhatalom volt, jelentős előnnyel a többi középhatalom előtt, 2023-ban azonban átlépte a „küszöböt”, és a nagyhatalmak közé emelkedett. Ez a változás azt jelzi, hogy
a nemzetközi rendszer hierarchiája nem statikus, hanem folyamatosan alakul, és a középhatalmak is képesek lehetnek feljebb lépni a ranglétrán.
A Hatalmi Státusz Index eredményeinek másik fontos tanulsága a nukleáris fegyverek szerepével kapcsolatos. A felmérés egyértelműen kimutatja, hogy a nukleáris fegyverek birtoklása nem garantálja a magas státuszt. Izrael, amely de facto nukleáris hatalom, csupán a középhatalmak között foglal helyet. Pakisztán, amelynek szintén van nukleáris arzenálja, a rangsor alján található. Észak-Korea pedig, annak ellenére, hogy rendszeresen tesztel nukleáris fegyvereket, a szakértők többsége szerint kishatalomnak minősül. Ugyanakkor szinte az összes szuper- és nagyhatalomnak vannak nukleáris fegyverei, az első hat helyezett mindegyike nukleáris hatalom. Ez arra utal, hogy a nukleáris fegyverek a magas státusz „szükséges, de nem elégséges” feltételei.
Japán példáját leszámítva az országok általában egy adott kategórián belül mozognak, a szintlépés tehát igen ritka. A válaszadók többsége szerint a státusz jelentős javulása várhatóan 10–30 évig – vagy még tovább is – eltart, státuszvesztés azonban akár pár év alatt is bekövetkezhet.
Revizionizmus és hegemónia: a játékszabályok átírása
Az IHES-felmérés egy másik izgalmas aspektusa a revizionizmus és a hegemónia kérdése. A revizionizmus azt jelenti, hogy egy állam mennyire törekszik a nemzetközi rendszer alapvető szabályainak és normáinak megváltoztatására. A hegemónia pedig azt, hogy egy állam mennyire törekszik domináns szerepre a nemzetközi rendszerben, mennyire akarja a saját érdekeit és értékeit érvényesíteni a világban.
A szakértők értékelése szerint a nem nyugati szuper- és nagyhatalmak (Kína, Oroszország, India) általában erősen revizionisták. Ezek az országok elégedetlenek a jelenlegi nemzetközi renddel, amelyet a nyugati hatalmak dominálnak, és úgy érzik, hogy a jelenlegi szabályok és normák nem tükrözik a világ valós erőviszonyait, és nem biztosítanak számukra elegendő befolyást. Ezzel szemben a nyugati hatalmak általában kevésbé revizionisták, hiszen a jelenlegi nemzetközi rend haszonélvezői, és inkább a status quo fenntartására törekszenek. Természetesen itt is vannak különbségek: például Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak viszonylag komoly hegemón ambíciói vannak, míg Németországnak kevésbé. Regionális szinten a kép még összetettebb.
A nem nyugati középhatalmak (például Törökország, Irán, Szaúd-Arábia) gyakran erősen revizionisták és magas hegemón ambíciókkal rendelkeznek.
Ezek az országok a saját régiójukban törekszenek a domináns szerepre, és hajlandók megkérdőjelezni a fennálló rendet. A tanulmány szerzői szerint a jövőben a nagyhatalmi mellett a nemzetközi rendszerben egyre inkább a regionális versengés lehet a meghatározó.
A középhatalmak reneszánsza?
A tanulmány egyik legtöbbet vitatott kérdése, hogy a középhatalmak szerepe valóban növekszik-e a globális színtéren. Az elmúlt években egyre többször hallani arról, hogy a világ „multipolárissá” válik, azaz a hatalom megoszlik több központ között, és a középhatalmak egyre nagyobb befolyásra tesznek szert. Az IHES-felmérés adatai azonban árnyaltabb képet festenek. Bár növekszik a középhatalmak jelentősége, még mindig komoly a szakadék a nagy- és középhatalmak között. Ráadásul nem is a középhatalmak egészének növekszik a jelentősége, hanem inkább néhány nem nyugati középhatalom – Szaúd-Arábia, Brazília és Indonézia – emelkedik fel, és ezek az országok három-öt éven belül közel nagyhatalmi szintű szerephez juthatnak.
A felmérésben a válaszadók meghatározták azokat az évtizedeket is, amelyekben a legnagyobb változások következtek be.
Az elmúlt bő 100 évben négy nagyobb hatalmi átrendeződés történt a szakértők szerint: az első, illetve a második világháború végén, a hidegháború lezárásakor, a negyedik pedig épp most zajlik.
Az orosz kutatók megállapításait érdemes összevetni a nemrég megjelent müncheni biztonsági jelentéssel, amely szerint bár a világ talán még nem igazán multipoláris, mégis már magán hordozza a „multipolarizáció” jegyeit. Mindkét tanulmány legfontosabb üzenete talán az, hogy a legtöbb szakértő egyvalamiben biztosan egyetért: a világrend átrendeződése már elkezdődött, és a következő években, évtizedekben várhatóan folytatódik.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Dreamstime
