A Lengyelország és Litvánia közötti keskeny földsáv ismét a katonai stratégák és a média figyelmének középpontjába került mint a potenciális orosz agresszió célpontja. Bár a régió stratégiai jelentősége vitathatatlan, és a NATO védelmi tervezésének egyik kulcsfontosságú eleme, alaposabb elemzés után több nyomós érv is szól az ellen, hogy Moszkva valóban inváziót fontolgatna ezen a területen.
A Suwałki-rés stratégiai jelentősége
A Suwałki-folyosó egy nagyjából 100 kilométer széles, ritkán lakott, erdős, síkvidéki terület, amely összeköti Lengyelországot és Litvániát. Két oldalról azonban Oroszország kalinyingrádi exklávéja és a Kreml szövetségese, Fehéroroszország határolja. Ez a földrajzi helyzet teszi a területet a NATO egyik legsebezhetőbb pontjává, hiszen ez az egyetlen szárazföldi összeköttetés a balti államok (Litvánia, Lettország, Észtország) és a szövetség többi tagja között.
Egy esetleges orosz támadás itt elvághatná a baltiakat a NATO többi részétől, komoly stratégiai kihívás elé állítva a szövetséget.
Jelenleg két fő közúti útvonal szeli át a folyosót: az egyik a litván Kaunasból Varsóba vezető – amely a Via Baltica katonai folyosó része –, a másik pedig a litván főváros, Vilnius és a lengyel Augustów közötti hagyományos útvonal. Ezek katonai és civil szempontból is kritikus jelentőségűek, hiszen válsághelyzet esetén ezeken keresztül érkezhetnének a szövetséges erősítések, illetve itt evakuálhatnák a civil lakosságot.
Aszfalt és acél
A folyosó sérülékenységére és az „oroszországi fenyegetettség fokozódására” reagálva Litvánia, Lengyelországgal együttműködve, jelentős infrastrukturális fejlesztésekbe kezdett. A cél a meglévő Via Baltica mellett egy második, megerősített útvonal létrehozása a Vilnius és Augustów közötti út korszerűsítésével. Tomas Godliauskas litván védelmi miniszterhelyettes szerint ezek az utak „biztonsági és védelmi szempontból kritikusak”, és mindig is részei voltak a polgári–katonai tervezésnek mint kulcsfontosságú szárazföldi útvonalak a szövetséges támogatás számára válság esetén. A projekt célja kettős: egyrészt javítani az áruk áramlását és a polgári közlekedést, másrészt megkönnyíteni a katonai csapatmozgásokat és a logisztikát. „Ez csak egy további lehetőség a jobb logisztika biztosítására” – mondta Godliauskas.
Ez a fejlesztés része egy szélesebb körű európai törekvésnek, amely a már említett kettős felhasználású (polgári és katonai célokat egyaránt szolgáló) infrastruktúrába történő beruházásokat célozza. Spanyolország, Belgium és Szlovákia is hasonló fejlesztéseket folytat, és Andrius Kubilius uniós biztos szerint az EU-nak legalább 70 milliárd eurót kellene sürgősen elköltenie vasúti, közúti, tengeri és légi folyosóinak adaptálására. A litván projekt keretében 113 kilométernyi utat építenek át és nyolc hidat újítanak fel, a tervek szerint 2028-ra. A fejlesztéshez Litvánia uniós forrásokat is remél szerezni. Emellett a Suwałki-folyosó térségében új határvédelmi intézkedésekről is szó van, mint például mozgást nehezítő elemek (pl. betontorlaszok) telepítéséről a kalinyingrádi és fehérorosz határ közelében, valamint az orosz GPS-zavarás elleni védekezés kidolgozásáról.
Bár ezek a lépések a védelem erősítését célozzák, önmagukban nem bizonyítanak egy küszöbönálló inváziót, inkább a potenciális fenyegetésre adott válaszként értelmezhetők.
Mindezen az sem könnyít, hogy a Royal United Services Institute szakértőjének, Ed Arnoldnak a német médiában nagy port kavaró friss nyilatkozata már a Suwałki-folyosó oroszok általi „lerohanásának” rémképével riogat. Egyes szakértők szerint azonban mindez csupán a korábbi években is sulykolt narratíva újramelegítése, amely az információs hadviselés egyik eszköze.
Andrew Korybko moszkvai székhelyű amerikai politikai elemző szerint a félelmet keltő állításokat öt érv is cáfolja.
1. Rzeszów árnyéka: miért nem lépett Putyin korábban?
Az egyik legerősebb érv az inváziós spekulációk ellen az úgynevezett Rzeszów-precedens. A kelet-lengyelországi Rzeszów városa vált az Ukrajnának szánt nyugati katonai segélyek legfőbb logisztikai központjává az orosz invázió kezdete óta. Becslések szerint a Kijevnek adott fegyverek és felszerelések mintegy 90 százaléka haladt át ezen a városon vagy a környékén. Annak ellenére, hogy ezekkel ezekkel orosz katonákat öltek meg nap mint nap, és a szállítások akadályozása stratégiai előnyt jelentett volna Moszkvának, Oroszország tartózkodott attól, hogy közvetlen támadást intézzen a NATO-tag Lengyelország területén lévő központ ellen.
Vlagyimir Putyin nyilvánvalóan nem akarta megkockáztatni a harmadik világháború kirobbanását egy ilyen lépéssel, még egy aktív konfliktus közepette sem.
Korybko szerint tehát ha akkor nem lépett, amikor a tét rendkívül magas volt, miért kockáztatná meg ugyanezt a Suwałki-folyosó esetében, békeidőben, egy sokkal kevésbé egyértelmű stratégiai célért? A szakértő szerint ez a korábbi visszafogottság erősen megkérdőjelezi a Kreml jövőbeni inváziós törekvéseinek narratíváját.
2. A hiányzó „casus belli”
Minden háborúhoz, még a legagresszívebbekhez is, szükség van valamilyen – akár koholt – indokra, vagyis casus bellire. A Suwałki-folyosó esetében azonban Oroszországnak nincs kézenfekvő vagy akár csak félig hihető ürügye egy invázióra. A területet túlnyomórészt lengyelek és litvánok lakják, nem pedig oroszok vagy fehéroroszok, akiknek az állítólagos elnyomása vagy védelme hivatkozási alapot adhatna egy beavatkozásra. Történelmileg ez a terület soha nem volt jelentős orosz vagy fehérorosz etnikai közösség otthona. Ennek hiányában egy támadás a nemzetközi közösség szemében egyértelműen és leplezetlenül agressziónak minősülne, amelyet semmilyen „humanitárius” vagy „felszabadító” retorikával nem lehetne indokolni.
Putyin számára egy ilyen, mindenféle elfogadható indokot nélkülöző konflktus kockáztatná a harmadik világháború kitörését, azaz rendkívül irracionális lépés lenne.
3. Katonai realitások és öngyilkos forgatókönyvek
Korybko felvetése szerint, ha Oroszország mégis a támadás mellett döntene, abban az esetben sem lenne sétagalopp a Suwałki-folyosó elfoglalása. Mind Lengyelország, mind Litvánia jelentős mértékben militarizálja a határait, reagálva az ukrajnai háború tapasztalataira és a vélt fenyegetésre. Lengyelországé a NATO harmadik legnagyobb hadserege, és a területén állandó az amerikai katonai jelenlét. Litvániában pedig német csapatok állomásoznak állandó jelleggel. Ezek az erők úgynevezett „buktató drótakadályként” (tripwire) funkcionálnak: egy ellenük irányuló támadás szinte automatikusan kiváltaná az Egyesült Államok és Németország közvetlen beavatkozását, és a konfliktus kiszélesedését. Figyelembe véve Putyin eddigi óvatosságát a közvetlen NATO-konfrontáció elkerülésére, egy ilyen magas kockázatú katonai kaland rendkívül valószínűtlennek tűnik.
A szakértő szerint az egyetlen elképzelhető forgatókönyv, amit Oroszország mégis megvalósíthatna, egy „szakadár NATO” szcenárió: ha az európai NATO-tagok – esetleg brit bátorításra – az USA nyomása ellenére blokád alá vennék Kalinyingrádot. Ez azonban rendkívül valószínűtlen, mivel az európai országok nem számíthatnának az Egyesült Államok katonai támogatására és nukleáris elrettentő erejére, ami nélkül ez számukra öngyilkos lépés lenne.
4. Nagy játszma, kis folyosó
Végül, de nem utolsósorban egy Suwałki-folyosó elleni invázió teljesen ellentétes lenne Oroszország hosszú távú stratégiai érdekeivel, különösen az Egyesült Államokkal való viszonyát illetően. Korybko kiemeli, hogy Moszkva a feltételezések szerint egy olyan jövőbeli világrendre készül, amelyben stratégiai partnerséget alakíthat ki az USA-val, különösen a stratégiai nyersanyagok kereskedelme terén. Egy NATO-tagállamok elleni agresszió, még ha egy szűk folyosóra korlátozódna is, tönkretenné ezeket a terveket, és évtizedekre megmérgezné a viszonyt Washingtonnal és a Nyugattal. Nem lenne logikus Oroszország részéről feláldozni ezeket a potenciális hosszú távú előnyöket egy katonailag kockázatos és politikailag igazolhatatlan területfoglalásért. Az sem kizárt, hogy az USA nyomást gyakorolna NATO-partnereire, hogy kerüljenek minden olyan provokatív lépést, amely ürügyet szolgáltathatna egy orosz támadásra, pont azért, hogy a jövőbeli együttműködés lehetőségét ne veszélyeztessék.
Mindezeket az érveket figyelembe véve a Suwałki-folyosó orosz inváziójáról szóló, időről időre fellángoló spekulációk sokkal inkább tűnnek egyfajta információs hadviselésnek vagy célzott félelemkeltésnek, mint reális katonai forgatókönyvnek. Korybko szerint tehát e narratíva célja inkább a nyugati közvélemény Oroszország elleni hangolása és a magasabb védelmi kiadások elfogadtatása a lakossággal.
Bár a geopolitikai feszültségek és a katonai óvatosság indokolt a régióban, a pánik és a legrosszabb forgatókönyvek állandó lebegtetése nem helyettesítheti a józan elemzést és a diplomáciai kompromisszumokra való törekvést.
(Források: Politico; Die Welt; Korybko)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Flickr
