Donald Trump panaszkodik, hogy az Egyesült Államok ázsiai katonai bázisai elviselhetetlenül költségesek, és szeretné elérni, hogy Japán és Korea fizessen a biztonságáért. Jeffrey Sachsnak jobb ötlete van – Amerika zárja be a bázisokat, és vigye haza a katonákat.
Jeffrey D. Sachs professzor a Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődési Központjának igazgatója, és korábban három ENSZ-főtitkár tanácsadója volt.
Donald Trump azzal érvel, hogy az Egyesült Államok nagyszerű szolgálatot tesz a két ázsiai országnak azzal, hogy 50 ezer katonát állomásoztat Japánban és közel 30 ezret Koreában. Csakhogy Sachs szerint ezeknek az országoknak nincs szükségük az Egyesült Államokra, hogy megvédjék magukat, hiszen gazdagok, és vélhetően biztosítani tudják a saját védelmüket. A professzor szerint a diplomácia sokkal hatékonyabban és olcsóbban képes biztosítani a békét Északkelet-Ázsiában, mint az amerikai csapatok.
Érveléséhez történelmi példákat használ, miszerint az elmúlt ezer évben Kína egyszer sem próbálta megtámadni és megszállni Japánt, pedig ebben a hosszú időszakban 150 év kivételével a térség meghatározó hatalma volt. Persze civódások voltak, idesorolható az 1271-es és az 1281-es, viszont ekkortájt a mongolok uralták Kínát. A mongolok kétszer küldtek hadihajókat Japán megszállására, de mindkétszer legyőzte őket a part menti védelem, kihasználva a tájfunokat, amiket a japán történelemben kamikaze szeleknek hívnak.
Ehhez képest Japán többször is kísérletet tett Kína megtámadására vagy meghódítására. 1592-ben a japán katonai vezető, Hidejosi Tojotomi inváziót indított a szárazföld ellen, de csak Koreáig jutott. Japán 1894–1895-ben megtámadta és legyőzte Kínát, Tajvant pedig gyarmattá tette. 1931-ben megtámadta Északkelet-Kínát (Mandzsúriát), és létrehozta Mandzsukuo japán kolóniáját. Kína 1937-es megtámadása pedig már a második világháború előszele volt a csendes-óceáni térségben.
Ezek alapján gondolja észszerűtlennek a professzor azt is, hogy Japán ma megszállná Kínát, és arra sincs ok vagy történelmi precedens, ami azt jósolná, hogy Kína megtámadja Japánt.
Az utóbbinak tehát nincs szüksége amerikai katonai bázisokra ahhoz, hogy megvédje magát Kínától.
Ugyanígy vélekedik Kína és Dél-Korea kapcsolatáról. Az elmúlt ezer évben egyetlen alkalommal támadta meg Koreát, amikor az USA megfenyegette Kínát. Kína 1950 végén lépett be a háborúba Észak-Korea oldalán, hogy harcoljon a kínai határ felé haladó amerikai csapatok ellen. Annak idején Douglas MacArthur amerikai tábornok javasolta meggondolatlanul azt, hogy Kínát atombombákkal támadják, valamint hogy támogassák az akkor Tajvanon székelő kínai nacionalista erőket, hogy támadják meg a kínai szárazföldet. Harry Truman elnök elutasította MacArthur tanácsait.
Azt azért Jeffrey Sachs is elismeri, hogy Dél-Koreának szüksége van elrettentésre Észak-Koreával szemben, de ezt sokkal hatékonyabban és hitelesebben el lehetne érni egy olyan regionális biztonsági rendszeren keresztül, amely magában foglalja Kínát, Japánt, Oroszországot, Észak- és Dél-Koreát is.
Az amerikai jelenlét nem tudta megállítani, inkább felpörgette Észak-Korea fegyverkezését, nukleáris arzenáljának kiépítését.
A professzor szerint az USA kelet-ázsiai katonai bázisai valójában Amerika hatalmának kivetítését szolgálják, nem pedig Japán vagy Korea védelmét. Ez még inkább ok arra, hogy miért kellene felszámolni őket. Bár az USA azt állítja, hogy kelet-ázsiai bázisai védelmi célokat szolgálnak, Kína és Észak-Korea érthető módon közvetlen fenyegetésként tekint rájuk – például azáltal, hogy megteremtik egy első csapás lehetőségét, és vészesen lerövidítik Kína, valamint Észak-Korea reakcióidejét egy amerikai provokáció vagy valamilyen félreértés esetén. Oroszország ugyanezen okokból ellenezte a NATO terjeszkedését Ukrajnában. A szervezet ugyanis gyakran avatkozott be az USA által támogatott rendszerváltó műveletekbe, és rakétarendszereket helyezett el, veszélyesen közel Oroszországhoz. Sőt, amitől Oroszország félt, a NATO aktívan részt vett az ukrajnai háborúban, fegyverzetet, stratégiát, hírszerzést, sőt programozást és nyomkövetést is biztosított azokhoz a rakétacsapásokhoz, amelyek elérték Oroszország belsejét.
Sachs megemlíti azt is, hogy jelenleg Trump két kis panamai kikötőt tart fenyegetőnek Amerika biztonságára, mivel azok egy hongkongi cég tulajdonában vannak. Ezzel szemben az Egyesült Államok nem két apró létesítménnyel veszi körül Kínát, hanem jelentős amerikai katonai bázisokat tart fenn Japánban, Dél-Koreában, Guamban, a Fülöp-szigeteken és az Indiai-óceánon, közel Kína nemzetközi tengeri útvonalaihoz.
Pedig a szuperhatalmak legjobb stratégiája az, hogy kimaradnak egymás érdekszférájából.
Kína és Oroszország nem nagyon nyithat katonai bázisokat a nyugati féltekén. Legutóbb, 1962-ben a Szovjetunió próbálkozott Kubában, és majdnem atomháború lett a vége.
Trump keresi a lehetőségeket, hogy csökkentse az USA évi 2 ezermilliárd dolláros szövetségi költségvetési hiányát, és Sachs szerint erre az Egyesült Államok tengerentúli katonai bázisainak bezárása kiváló kiindulópont lenne. A második ciklusa kezdetén Trump utalt a védelmi költségvetés esetleges csökkentésére, de a kongresszusi republikánusok inkább a katonai kiadások növelését kérték.
Mivel Amerikának 80 országban mintegy 750 katonai bázisa van, talán itt lenne az ideje bezárni ezeket, zsebre tenni a megtakarítást és visszatérni a diplomáciához. A professzor szerint az, hogy rávesszük a fogadó országokat, hogy fizessenek valamiért, ami nem segít sem nekik, sem az Egyesült Államoknak, óriási idő-, diplomácia- és forrásfelhasználást jelent mind az USA, mind a szóbanforgó országok számára.
Jeffrey Sachs inkább azt javasolja, hogy Amerika kössön alkukat Kínával, Oroszországgal és más hatalmakkal azzal a kijelentéssel, hogy ha ti távol tartjátok a katonáitokat a szomszédságunktól, akkor mi is így teszünk.
A nagyhatalmak közötti alapvető viszonosság több ezermilliárd dollár katonai kiadást takarítana meg az elkövetkező évtizedben, és ami még fontosabb, a nukleáris armageddon világvégepillanatát is visszatolná pár perccel.
Kapcsolódó:
