A magyar foglalkoztatottság továbbra is Európa élmezőnyéhez tartozik
2025. május 20., kedd

A magyar foglalkoztatottság továbbra is Európa élmezőnyéhez tartozik 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az idén márciusban több mint 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, és az első negyedévben 7 ezer fős éves foglalkoztatásbővülés volt tapasztalható.  

A foglalkoztatottak száma kiemelkedő, miközben a munkanélküliség mértéke változatlanul az európai uniós átlag alatt van, így hazánk – a foglalkoztatottsági adatok tekintetében – továbbra is Európa élmezőnyéhez tartozik. A kormány célzott foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek eredményességét mutatja az is, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint idén márciusban. 

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte:  

a magas foglalkoztatottság a magyar gazdaság egyik alappillére, 2010 óta már 1 millióval többen dolgoznak, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt.  

A fizetések ráadásul egyre többet érnek, így a családok mind több pénzből gazdálkodnak, ezáltal pedig többet is tudnak költeni. 

Az államtitkár hozzátette: a kormány foglalkoztatáspolitikai programjai hozzájárultak ahhoz, hogy egyre több, korábban inaktív munkavállaló tudjon elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A teljes foglalkoztatottság elérése érdekében a kabinet március 28-ától újra elindította a Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025 programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációjú és szakképzettségű álláskeresők a versenyszférában találjanak munkát. A program keretében a kérelmezők elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek, amelynek köszönhetően eddig több mint 20 ezer fő talált munkát az elsődleges munkaerőpiacon. 

A kormány a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét is erősíti, amely szintén alapvető a munkaerőpiaci helyzet javításában.  

A Digitális Fejlesztési Program keretében 2 milliárd forinttal támogatja a kkv-k digitális infrastruktúrájának fejlesztését, amely hozzájárul a vállalkozások megerősödéséhez, ezzel biztosítva a családok anyagi biztonságát, hiszen a kkv-szektor a hazai vállalkozások 99 százalékát adja, míg a foglalkoztatottak 72 százalékának biztosít megélhetést. Emellett a Munkából munkába program az elbocsátottak mielőbbi elhelyezkedését segíti elő 1,5 milliárd forintos keretösszeggel. 

A teljes foglalkoztatottság elérését szolgálja a 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalokat támogató Ifjúsági Garancia Plusz, illetve a 30 év felettieket segítő – szintén uniós finanszírozású – program. A projektek keretében az álláskeresők bértámogatásban, lakhatási és utazási térítésekben részesülhetnek. Mindezek segítségével már több mint 38 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie. Emellett  

az uniós finanszírozású képzést és munkaerő-fejlesztést elősegítő programmal már mintegy 100 ezer munkavállaló képzettségi szintjét sikerült növelni.  

A kormány tehát számos célzott intézkedéssel dolgozik a munkaerő- és szakemberhiány kezelésén, biztosítva, hogy mindenki, aki tud és akar, az dolgozhasson, és megtalálja a számára megfelelő lehetőséget a hazai munkaerőpiacon. 

Forrás: MTI

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Pexels

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat