Demográfiai katasztrófával néz szembe Ukrajna: a halálozási arány kiugróan magas, a születések száma folyamatosan csökken. A békekötés immár nemcsak a gyilkolás, de az elnéptelenedés megállításának alapfeltétele is.
Kiugróan magas juttatásokkal igyekszik az ukrán vezetés rávenni a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a fronton harcoló katonákhoz. A kamatmentes lakásvásárlási kölcsön és a havi maximum 2900 dolláros (mintegy 1,04 millió forintos) fizetés mellé (az országos átlag 520 dollár – kb. 185 ezer forint) 24 ezer dollárnyi készpénzt, valamint egy év szolgálati idő után egyesztendőnyi szolgálatmentességet is ígérnek. (Utóbbi meglepő vállalás, tekintve, hogy az emberhiány miatt az ukrán katonák a háború első napjától szolgálatban állnak, sokan közülük el sem hagyják a frontkörzeteteket.)
Természetesen az üzlet csak akkor tekinthető sikeresnek, ha túlélik a háborút – ennek azonban inkább kevesebb, mint több a valószínűsége. A halálozási arány olyan magas a hadseregben, hogy a fiatalokat a pénz sem motiválja:
a juttatási program bevezetése után két hónappal kevesebb mint 500 ukránt érdekelt, vagyis bukásnak tekinthető.
Nem csoda: a katonák száma rohamosan fogyatkozik, és bár Zelenszkij még mindig 40–50 ezer közötti halálos áldozatról beszél, a valós szám közelebb állhat a félmillióhoz. Az elnök mereven ellenzi az amerikai ötletet, miszerint a 18 éves korosztályra is ki kell terjeszteni a hadkötelezettséget – tavaly 27 évről 25-re csökkentette azt, messzebb azonban nem hajlandó merészkedni. Nemcsak az egyre hangosabb társadalmi felzúdulás, hanem a munkaerőhiány miatt is, amely a demográfiai hanyatlás újabb, megoldhatatlannak tűnő velejárója. Mindenesetre Zelenszkij januári közlése szerint Ukrajnában 980 ezer fő állt fegyverben, míg az orosz hadsereg jelen állás szerint 1,5 millióból áll. Ezek az arányok pedig tovább rontják az ukránok kilátásait.
Állandósult probléma
A negatív tendencia nem a háborúban kezdődött. Ukrajna már 2022 előtt is küszködött a születések számának csökkenésével. A jelenség azonban a kiugróan magas halálozási aránnyal párosulva már hatalmas problémát jelent az elnéptelenedő országnak: 1000 lakosra 2023-ban már átlagosan csak 5,6 születés és 13,1 halálozás jutott. Szerencsés esetben és békeidőben a születési rátának ellensúlyoznia kellene a halálozásit, Ukrajna esetében azonban ez a mutató világszerte az egyik legtragikusabb. A jelen helyzet szerint a háború előtti 1,2 átlagszületés 0,9 gyerekre csökkent – az értéknek optimális esetben 2,1-nek kellene lennie.
A Nemzetközi Valutaalap adatai szerint az elmúlt öt esztendőben 8 millió fővel csökkent a lakosság.
Ebben természetesen benne vannak a természetes módon elhunytak, a katona és civil háborús halottak, az orosz fogságba kerültek és az a nagyjából 5 millió ukrán is, aki külföldre menekült. Fontos adalék: az oroszok által elfoglalt területeken (beleértve ebbe a Krímet is), mintegy három és fél millió ember él, akiknek ukrán állampolgárságát Moszkva oroszra cserélte.
A legfontosabb kérdés már nem csak az, hogyan bírja még emberállománnyal a háborút Ukrajna, de az is, hogy ki fogja újjáépíteni az országot. Zelenszkij tervei szerint a több millió ukrán menekült fogja megoldani a problémát, akik majd hazatérnek, ha béke lesz. Reményeinek ellentmondanak a folyamatosan frissülő közvélemény-kutatások: fél évvel ezelőtt az ifo intézet mérése szerint a menekülteknek mindössze 4 százaléka akart hazatérni – függetlenül a háború kimenetelétől. Ez a hajlandóság az ukrán mérések szerint 50 százalék, ám azt Kijev is elismeri, hogy a hazaköltözési hajlandóság minden évben egyre alacsonyabb.
Miután jelenleg a 18 és 60 év közötti férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát, számítani lehet arra is, hogy amint vége a hadiállapotnak, katona vagy katonaköteles korú férfiak százezrei fogják elhagyni az országot, hogy újra együtt lehessenek külföldre menekült családjukkal. A munkaerő és a belső fogyasztás hiánya pedig még az optimistább ukrán előrejelzések szerint is a GDP 5–8 százalékos csökkenését eredményezheti.
A legnagyobb probléma, hogy minden terv, amit a demográfiai hanyatlás megállítására, a menekültek hazacsábítására, a munkaerőpiac rendezésére és a gazdaság fellendítésére az ukrán vezetés kitalál, csak és kizárólag a béke függvényében megvalósítható. Zelenszkij óriási nyomás alatt áll: ha folytatni akarja a háborút (néhány európai partnerének kívánsága szerint), akkor az emberhiány miatt kénytelen lesz lejjebb szállítani a sorozási korhatárt, újabb generációt küldve a frontra. Figyelembe véve a halálozási rátát, ezzel még nagyobb demográfiai katasztrófát idézne elő, pedig a jelenlegi helyzet is a legnagyobb aggodalomra ad okot: elemzők szerint, ha most véget érne a háború, és minden a legoptimistább körülményeknek megfelelően alakulna, Ukrajna 2040-ig képtelen lenne utolérni a háború előtti demográfiai rátát.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Rawpixel