A Trump-féle vámfenyegetés sem volt elég, hogy a Nike hazahozza az USA-ba a cipőgyártást – még a robotok is kudarcot vallottak.  

Donald Trump újabb vámemelésekkel próbálja visszacsábítani az amerikai gyártást az Egyesült Államokba, aminek a célja megtörni Ázsia dominanciáját az olcsó munkaerőre épülő iparágakban. A valóság azonban ennél bonyolultabb – a Nike története tökéletes példája annak, miért olyan nehéz hazatelepíteni a gyártást, még akkor is, ha robotokat vetnek be. 

A Nike már 2015-ben felismerte, hogy a kínai munkaerő költségeinek emelkedése és az új gyártási technológiák – például a 3D-nyomtatás – lehetőséget adnak az automatizációra. A cég ezért egy merész lépésre szánta el magát: részben gépekkel helyettesítette az emberi munkaerőt, és a gyártást Mexikóba helyezte át. Ebben partnere a szintén amerikai Flex lett, amely korábban Apple-termékek gyártásában is részt vett. 

A cipő nem áramkör 

A cél az volt, hogy 2023-ig tízmilliószámra gyártsanak Nike cipőket Guadalajara városában. Bár a gyárban továbbra is emberek dolgoztak volna, a terv szerint lényegesen kevesebben, mint Ázsiában. A Flex és a Nike ugyanis olyan gépeket vetett be, amelyek inkább az elektronikai iparban használatosak – például „pick and place” robotokat, amelyek eredetileg áramköri lapokra szerelnek alkatrészeket. 

A gyakorlatban azonban a puha, rugalmas anyagok, a hőmérsékletre érzékeny szövetek, valamint a gyártási folyamat során tapasztalható apró eltérések komoly akadályokat jelentettek a robotok számára. Tom Fletcher, a projekt vezetője elmondta, hogy amikor egy kicsit lehűlt a levegő, az anyag viselkedése is megváltozott, erre pedig nem számítottak. 

Miközben a gyártási volumen nőtt, az emberi munkaerő létszáma elérte az ötezer főt – ami kétszer annyi, mint amennyit terveztek, emiatt drágább lett a termelés, mint Vietnámban. 

Tervek és realitás 

A probléma gyökere a mélyben húzódik: a cipőgyártás ugyanis a tervezői szabadságra épül, vagyis újabb és újabb modellek érkeznek folyamatosan. A gépek akkor működnek hatékonyan, ha egyszerű, ismétlődő feladatokat végezhetnek, a Nike viszont nem akart kompromisszumot kötni a dizájn terén – ez viszont megnehezítette az automatizálást.  

Előfordult, hogy a Flex csapatának nyolc hónapjába telt, hogy automatizáljon egy technológiát, amellyel felhelyezik a termékekre a híres Nike-pipát – viszont mire elkészültek, a Nike már egy új termékvonalon dolgozott. Fletcher szerint a gyártás folyamata nem volt képes párhuzamosan működni a döntéshozatallal. 

Vissza Ázsiába 

A projektet végül 2019-ben leállították. Addigra az Under Armour is elengedte a szintén automatizált gyártást ígérő Project Glory elképzelését, és az Adidas is bezárta az atlantai és németországi gyárát, majd az ott kifejlesztett technológiát áthelyezte ázsiai beszállítóihoz. A három sportszergyártó tehát visszatért a megszokott vietnámi, kínai és indonéziai gyártóhelyekhez – a világjárvány okozta zavarok ellenére is. 

Azóta Trump Kínába 145, Vietnámba és Indonéziába 10 százalékos importvámot vezetett be, utóbbi kettőre ideiglenes, 90 napos mentességgel. A célja változatlan: visszacsábítani a munkaintenzív iparágakat Amerikába. Fletcher szerint az automatizált cipőgyártás még mindig lehetséges lenne – de csak hosszú távú és költséges beruházások árán.