A kínai egyetemek uralják a globális chipkutatást – makronom.eu
2025. május 20., kedd

A kínai egyetemek uralják a globális chipkutatást 

Intő jel az Egyesült Államok számára, hogy míg az ázsiai hatalom egyetemei tarolnak a kutatás-fejlesztés tudományos publikációinak területén, a tízes listán egyetlen amerikai intézmény sem szerepel.  

Az elmúlt esztendőkben a kínai egyetemek vették át a vezetést a chiptervezés és -gyártás kutatásában. Erre enged következtetni a Georgetown Egyetem jelentése, amely szerint 2018 és 2023 között a chipekkel kapcsolatos angol nyelvű kutatások tíz legtöbbet publikáló egyeteme közül kilenc kínai volt. Ugyanebben az időszakban a legtöbbet idézett tudományos írások tízes listáján nyolc kínai kutatóegyetem állt. Más országokból mindössze két intézmény, egy francia és egy szingapúri került fel a két listára – az Egyesült Államok azonban egyáltalán nem szerepel rajtuk. 

Az összesítés eredménye nem mást jelent, mint hogy az USA chipexportra vonatkozó szigora (amely az ázsiai ország hozzáférésének ellehetetlenítését tűzte ki célul a csúcstechnológiás félvezetők területén) valóban azt érte el, amit megjósoltak: Kína az önellátó chipiparra szavazott, és máris vezeti a világranglistát a félvezetőipar tervezéssel és gyártással foglalkozó kutatási szegmensében. Vagyis azon a területen, amely a chipipar következő generációs jövőjét a leginkább meghatározza.  

Rossz hír ez a dominanciáját féltékenyen őrző Egyesült Államok számára, amely a jelek szerint nem lesz képes megőrizni chipipari globális előnyét szankciók, exporttilalmak és vámok alkalmazásával. A kínai kutatások ráadásul nemcsak a jelenleg forgalomban lévő kereskedelmi félvezetők fejlesztését célozzák meg, de egyértelműen úttörő jellegű munkát végeznek a feltörekvő iparági szegmensekben, többek között az emberi agyat alapul vevő neuromorfikus kutatások és az optikai számítógépek területén.  

A stratégia része 

A kínai egyetemek kutatási dominanciája azt jelzi, hogy Kínának jelentős szellemi tőkéje van a következő generációs chipek fejlesztéséhez. Másfelől: bár az amerikai szankciók miatt még mindig hátrányban van a gyártástechnológia területén, a csúcsra pörgetett kutatás-fejlesztési programoknak köszönhetően a legközelebbi jövőben a saját eszközök és gyártási folyamatok ugrásszerű fejlődésében is áttörést fog eredményezni.  

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok kutatóegyetemeinek hiánya a listáról aggasztó jelzés lehet az USA vezető szerepének hanyatlásáról. A mindent egy lapra, vagyis az exporttilalmakra feltevő amerikai kormányzat bár ott van a világ K+F-re legtöbbet költő országainak élmezőnyében, a jelentés eredményei arra utalnak, hogy az eddigieknél is több eszközt kell mozgósítania, ha a jövőben is meg akarja őrizni előnyét a globális chippiacon. Amennyiben Kína valóban önellátóvá válik, és semmilyen formában nem függ majd az amerikai technológiától, Washington olyan területen bukik el, amelyben a versenyelőnye eddig megkérdőjelezhetetlen volt. 

A legfontosabb eredményeket Kína a nem hagyományos chipipari kutatások terén érte el. Ez azt jelenti, hogy olyan szűz technológiai területeket hódíthat meg, amelyeknek eddig ki sem alakult globális piacán még nem is léteznek meghatározó szereplők. Ha Peking itt ér el forradalmi áttörést, gyakorlatilag olyan szabályokat vezethet be, amilyeneket csak akar: nem lesz többé kiszolgáltatott sem a nyugati szereplőknek, sem azok monopóliumának. Az új szabályokat teljes egészében maga írhatja, a világnak pedig azokhoz kell majd alkalmazkodnia. 

*** 

Kapcsolódó: 

 

Fotó: Dreamstime 

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat