A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál.
Az Európai Unió Weekly Oil Bulletin jelentése alapján
a 95-ös oktánszámú benzin havi átlagára itthon 589 forint volt, ami 17 forinttal alacsonyabb a környező országokban mért 606 forintos átlagáránál. A dízelüzemanyag esetében a 600 forintos magyar átlagár 13 forinttal volt kedvezőbb a szomszédos országok 613 forintos átlagáránál.
Mindez jól mutatja, hogy a hazai üzemanyagárak nemcsak versenyképesek, hanem alacsonyabbak is a szomszédos országokhoz képest.
A kormány célja, hogy a magyar családok és a hazai vállalkozások megfizethető áron vásárolhassanak üzemanyagot. Ennek érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri a hazai és nemzetközi piaci trendeket, és szükség esetén intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy az árak a lehető legkedvezőbb szinten maradjanak, és az itt élőknek ne kelljen többet fizetniük az üzemanyagért a szomszédos országokban lakókhoz képest.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megerősítette, hogy a magyar üzemanyagárak továbbra is versenyképesek, sőt az árkülönbség érdemben növekedett a szomszédos országokhoz képest. A kormány továbbra is bízik az üzemanyag-kereskedőkkel való konstruktív együttműködésben a stabil és versenyképes árak megőrzése érdekében.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Piotr Polak