Szerzők: Bácsi Attila és Páczi Zsolt, a Makronóm elemzői 

Egy terrortámadás döntötte romba India és Pakisztán törékeny kapcsolatát 

A Kasmír körüli feszültségek április 22-én törtek ismét a felszínre egy a régió indiai irányítás alatt álló részén elkövetett terrortámadás miatt. A tragédia lerombolta azt a törékeny egyensúlyi állapotot, amelyet India és Pakisztán között sikerült fenntartani a megelőző években. A Pahalgam völgyében elkövetett, 26 hindu turista életét követelő merényletet ugyanis az indiai hatóságok szerint a pakisztáni Kasmíri Ellenállás terrorszervezet fegyveresei hajtották végre. A szervezet tagjai először magukra vállalták a támadást, pár nap után azonban visszavonták a nyilatkozatot. 

India gyorsan reagált a támadásokra: azonnal felfüggesztett több kulcsfontosságú egyezményt, köztük egy 1960 óta érvényben lévő megállapodást, amely a két ország közötti vízmegosztást szabályozta, valamint kiutasította az országból a pakisztáni állampolgárokat, a diplomatákat is beleértve. Miközben India a merénylet megszervezésével és a határon átnyúló terrorizmus támogatásával vádolta Pakisztánt, Iszlámábád tagadta a vádakat, és független nemzetközi vizsgálatot követelt. Pakisztán válaszként lezárta a légterét az indiai járatok előtt, megszakított minden kereskedelmi kapcsolatot Indiával és kiutasította a diplomatáit. A fegyveres erőszak sem váratott magára: az indiai–pakisztáni határon több helyen lövések dördültek el.  

A legélesebb fordulatot a hat, Himalájából eredő folyóra, köztük az Indusra vonatkozó vízhasználati egyezmény felfüggesztése jelentette, amely Pakisztán mezőgazdaságát és vízbiztonságát alapjaiban fenyegeti.  

A lépés drasztikusságát jelzi, hogy erre a korábbi háborúk során nem került sor. Pakisztán mezőgazdasági termelésének a 90, GDP-jének pedig mintegy 25 százaléka függ az Industól. 

Pakisztán ezt a lépést „háborús cselekménynek” minősítette majd válaszul felfüggesztette az 1972-es Simla-egyezményt, amely a kasmíri demarkációs vonalról rendelkezik. Közben a pakisztáni védelmi miniszter figyelmeztetett: küszöbön áll India katonai akciója, amire Iszlámábád megerősítette haderejét a határon. Az indiai kormány azt kommunikálta, hogy minden pakisztáni támadást megtorol, ráadásul teljes műveleti autonómiát adott a hadseregnek.

Ezt követően a pakisztáni hadsereg jelezte, hogy 120 km-es hatótávú Fatah föld-föld rakétákat teszteltek az első májusi hétvégén kétszer is. Sebaz Saríf miniszterelnök ezt úgy kommentálta, „a tesztek világosan igazolják, hogy az ország védelme erős kezekben van”. Az információs miniszter pedig megerősítette, hogy a kommunikációs kapcsolatokat felfüggesztették India és Pakisztán között. 

Elszabadult a pokol 

India május 6-án, közép-európai idő szerint este 10 óra után bejelentette, hogy hadserege megindította a Sindoor névre keresztelt hadműveletet, amelynek keretében 9 pakisztáni és „pakisztáni megszállás alatt álló” célpontra mértek csapást. A haderő által kiadott közleményben kiemelték, hogy az akció „célzott, megfontolt és nem eszkalációs jellegű volt, a célpontok kiválasztása és a végrehajtás során pedig visszafogottan cselekedtek”, és nem katonai, hanem terrorista-infrastruktúrákat vettek célba. Az első támadások Kasmír pakisztáni területein, Muzaffarabad városának környékét érték, áramkimaradást és mostanáig legalább 31 áldozatot okozva. Később Kotli és Bahawalpur területére is lesújtottak az indiai rakéták. A támadásra reagálva Ahmed Sharif Chaudhry pakisztáni altábornagy jelezte, „Pakisztán a megfelelő időben és helyen reagálni fog a »förtelmes provokációra«”. A miniszterelnök, Sebaz Saríf fél 12 körül az X-en osztotta meg, hogy „országának megvan minden joga, hogy erővel feleljen az indiai háborús cselekedetekre, és kemény választ fognak adni”. 

A pakisztáni légierő már ekkor indiai repülőgépeket kezdett célba venni, amelyek közül ötöt lőttek le, az első határmenti összecsapásokról pedig éjféltájban érkeztek beszámolók a de facto határ közelében fekvő indiai Kupwara lakói részéről. Szerda reggel fél 7-kor a Guardian arról tudósított, hogy Pakisztán ágyúzni kezdte a szintén határ közeli Poonch városát, amely legalább 8 áldozatot követelt.  

A pakisztáni miniszterelnök ezt követően összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, majd nem sokkal később a miniszterelnöki iroda közölte, hogy az ország fegyveres erői megkapták a felhatalmazást a „megfelelő akciók” végrehajtására. 

A katonai erőviszonyok India javára billennek – az ország védelmi költségvetése szinte pontosan tízszerese Pakisztánénak, és az 1,4 milliárd fős lakossága is jócskán felülmúlja az utóbbi 241 millió főjét –, azonban  

mindkét félnek van nukleáris arzenálja, ami végzetes hibák esetén beláthatatlan következményekkel járhat.  

Mindeddig a nukleáris elrettentés képes volt a kedélyek csillapítására, kérdés, hogy eljöhet- e egy olyan pont, amikor valamelyik állam úgy érzékeli, hogy veszélybe került a fennmaradása. 

António Guterres ENSZ-főtitkár „komoly aggodalmát” fejezte ki az események hallatán, és visszafogottságra intette a feleket. Szóvivője hozzátette, „a világ nem engedhet meg magának egy India és Pakisztán közötti katonai konfrontációt”. 

Donald Trump amerikai elnök és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a két fél közötti gyors és békés közeledés reményét hangoztatták, csakúgy, mint Peking. A kínai külügyminisztérium szóvivője jelezte, remélik, hogy India és Pakisztán nyugodt tud maradni, és tartózkodik minden olyan lépéstől, amely tovább eszkalálná a konfliktust. Ehhez az állásponthoz csatlakozott Moszkva is. 

A konfliktus alapjaiban destabilizálná a régiót  

A konfliktus hamar külső dimenziót is kapott, hiszen úgy India, mint Pakisztán mögött befolyásos nemzetközi támogatók állnak. Az Egyesült Államok és Izrael is egyre szorosabban támogatják Indiát, részben a kínai expanzió ellensúlyozására, részben pedig a katonai és gazdasági kapcsolatok erősítése miatt. Újdelhi egyre több izraeli, amerikai és francia hadieszközt vásárol, hogy diverzifikálja a hagyományosan szovjet–orosz technológiára épülő fegyverrendszerét. Az ország emellett kulcsszerepet tölt be a QUAD-szövetségben is (USA, Japán, Ausztrália, India), amely Kína térségi befolyásának az ellensúlyozását célozza. 

Ugyanis bár Kína és India is a BRICS tagja, a két ország közötti viszony korántsem felhőtlen – 2020-ban például halálos kimenetelű határincidensekre került sor a vitatott himalájai területeken. A két ázsiai nagyhatalom vetélkedése a regionális befolyáson túl a természeti erőforrásokról is szól. Számos nagy indiai folyó, köztük az Indus és a Brahmaputra is Tibetben ered, így ebben az esetben India van kiszolgáltatott helyzetben a vízellátás terén. Miután a konfliktus eszkalációját Kína és India közeledése előzte meg, egyes elemzők kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy kinek állt érdekében valójában a helyzet elmérgesedése, ezáltal a szövetségi kényszereken keresztül a két ázsiai óriás közötti kapcsolat ismételt megromlása.  

Pakisztán fő támogatója ugyanis Kína, amely évtizedek óta szoros katonai és gazdasági kapcsolatot ápol Iszlámábáddal, különösen az Egy övezet, egy út kezdeményezés zászlóshajójaként.  

Peking olyan nagyszabású infrastruktúra-fejlesztéseket valósított meg Pakisztánban, mint autópályák építése, vasútvonalak létesítése, energiatermelő erőművek felállítása, valamint a gwadari kikötő bővítése, amely Kína számára is fontos tengeri kijáratot biztosít a Közel-Kelet, Afrika és Európa felé. Emellett a közel-keleti muszlim államok közül többen is szimpatizálnak Pakisztán ügyével. 

A Moody’s még a fegyveres eszkaláció előtti napokban rámutatott, hogy Pakisztánra nézve súlyos gazdasági nehézségeket hozhat egy konfliktus, ugyanis tavaly a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított 7 milliárd dolláros mentőcsomagnak köszönhetően a gazdaság a talpra állás útjára lépett. Ha a háború elhúzódik, az megakaszthatja a költségvetési konszolidációt és megrendítheti az ország makrogazdasági stabilitását. „A feszültségek tartós növekedése Pakisztán külső forrásokhoz való hozzáférését is ronthatja, és nyomást gyakorolhat a devizatartalékaira” – teszi hozzá a jelentés. 

Az intézet szerint India gazdaságában várhatóan nem lesznek nagyobb zavarok, mivel Pakisztánnal csupán „minimális gazdasági kapcsolatokat” tartanak fenn, de a magasabb védelmi kiadások Újdelhi kasszáját is megterhelhetik, lassítva a költségvetési konszolidációt. 

Az elismert geopolitikai elemző, Abishur Prakash szerint a háború, az alapjaiban alakítaná át az eurázsiai hatalmi viszonyokat.  

Kínának a globális céljai miatt nem szükségszerűen áll érdekében túlságosan szembefordulnia Indiával, azonban ha Pakisztán túlságosan szorult helyzetbe kerülne, valamilyen módon beavatkozásra kényszerülhet.  

Az USA ezzel egy időben a korábbiaknál jóval szorosabbra fonhatja kapcsolatait az Oroszországgal is hagyományosan jó viszonyt ápoló Indiával. Újdelhi az amerikai vámokra adott, Washingtonnak kedvező reakciójával már jelezte, hogy nyitott a közeledésre. Végül pedig a legrosszabb forgatókönyv szerint a háború dominóeffektust indíthat el Ázsiában, és más konfliktuszónákban, mint a Koreai-félszigeten vagy Tajvanon is eszkalálódhat a helyzet. 

Egy újabb háború, egy újabb veszély a világgazdaságra nézve 

A világgazdaságra nézve a konfliktus további kockázatokat rejt:  

a bizonytalanság és az összeomló befektetési bizalom mindkét ország gazdaságát, sőt a globális piacokat is megrázhatja  

– ennek jelei már most láthatók a piacokon. India a világ ötödik legnagyobb gazdasága, és egyre inkább a külföldi befektetések bevonzására épít, Kína alternatívájaként – a háború azonban alapjaiban rengetheti meg a befektetői bizalmat. Pakisztán már most súlyos strukturális problémákkal küzd, így a konfliktus elhúzódása komoly pénzügyi instabilitáshoz vezethet. További destabilizáló tényezőt jelent, hogy amennyiben a harcok kiterjedtebbé válnak, hatalmas menekülthullámokra is számítani lehet:  

ha a világ legnépesebb és ötödik legnépesebb országa összecsap, példátlan számú ember kényszerülhet arra, hogy elhagyja otthonát. Erre sem a két ország, sem a világ nincs felkészülve.  

Az indiai–pakisztáni ellentét a brit kivonulásig vezethető vissza 

India és Pakisztán hagyományosan ellenséges módon viszonyul egymáshoz, amelynek hátterében történelmi sérelmek, területi viták, erőforrás-ellátási kérdések, geopolitikai megfontolások és vallási-kulturális különbségek is állnak. 1947-ben váltak önálló államokká, és Pakisztánhoz tartozott akkor még a mai Banglades területe is. A két állam korábban soha nem létezett ebben a formában, így a területeket vallási alapon különítette el a távozó brit adminisztráció. Brit India korábban fejedelemségekből és közvetlen brit irányítás alatt álló területekből állt, a függetlenségkor pedig e fejedelemségek választhattak, hogy a hindu Indiához vagy a muszlim Pakisztánhoz csatlakoznak, vagy függetlenek maradnak. A vallási határok azonban korántsem voltak élesek Brit Indián belül, így a szétváláskor számos terület hovatartozása vitatottá vált, és elszabadult az erőszak is. A két állam alapításakor mintegy 10-15 millió ember kényszerült lakhelye elhagyására, többnyire vallási alapon, és körülbelül 1-2 millió veszthette életét az erőszakhullámban. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a függetlenedést övező tragédiához nagyban hozzájárultak a brit gyarmati adminisztráció hibás döntései – ezek pedig azóta is destabilizálják Dél-Ázsiát. 

A szétválás egyik legfőbb konfliktusa Kasmír hovatartozásának kérdése volt, amely, mint a mostani események is igazolják, a mai napig casus bellinek számít. A muszlim többségű, de hindu uralkodó alatt álló térség mahárádzsája ugyanis először független államként akarta megtartani a területet. Az erőszak kitörése után Kasmír mégis India mellett döntött, ezt követően Pakisztán megkísérelte elfoglalni a területet. A harcok nem jutottak döntő eredményre, így a térség a mai napig India és Pakisztán között van felosztva, a jelenlegi határvonalat azonban egyik fél sem ismeri el hivatalosnak (1. ábra). Kasmír mellett kisebb területi viták is fennállnak, ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Kínának is vannak területi követelései a Himalájában – ma már csak Indiával szemben, ugyanis Pakisztánnal 1963-ban megállapodtak. A vitás területek folyamatos feszültségforrást jelentenek. India és Pakisztán ezt megelőzően négy alkalommal háborúzott egymással: 1947–48-ban, 1965-ben, 1971-ben és 1999-ben, emellett számos kisebb határvillongásra is sor került. Miután az elmúlt években megszaporodtak a hindukkal szembeni terrorcselekmények, Újdelhi 2022-ben korlátozta a tartomány autonómiáját és növelte a katonai jelenlétet, ami a helyi muszlimok ellenállását váltotta ki.

Frissítetve: 2025. május 7-én. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime