Itt az első megállapodás Trumppal – mutatjuk a részleteket!
2025. május 20., kedd

Itt az első megállapodás Trumppal – mutatjuk a részleteket!

Az egymással szembeni vámok kölcsönös enyhítését jelentette be Donald Trump és Keir Starmer. A még pontosításokra szoruló megállapodás értelmében a brit autó- és acélipar, illetve az amerikai marhahús- és etanoltermelők is engedményeket kapnak. Trump vámhadjárata óta ez az első sikeres vámegyezmény, ami további hasonlókat vetíthet előre. 

A vámtételek enyhítéséről egyezett meg Donald Trump és Keir Starmer. A május 8-án bejelentett megállapodás értelmében a felek kölcsönös enyhítéseket és engedményeket tesznek, igaz, a Trump által kivetett 10 százalékos alapvámok továbbra is fennmaradnak a legtöbb brit termék esetében. Megegyeztek egyebek mellett a mezőgazdasági hozzáférés bővítéséről és a brit autókat sújtó amerikai vámok mérsékléséről. Ez az előzetes egyezmény az első tarifacsökkentésről szóló megállapodás az amerikai elnök vámhadjáratának kezdete óta.  

A megállapodás értelmében London enyhíti az amerikai termékekre kivetett brit vámok mértékét, az átlagos 5,1-ről 1,8 százalékra. Trump és Starmer „áttörőnek” nevezte a megegyezést, az Egyesült Királyság amerikai nagykövete, Peter Mandelson pedig jelezte, ez csak az első lépés volt a vámok és kereskedelmi akadályok lebontásának útján, és az enyhítés folytatódik. 

 

Kölcsönös engedmények: brit acél és amerikai marhahús 

Trump beleegyezett a brit autókra kivetett tarifák 10 százalékra csökkentésébe a korábbi 25-ről egy 100 ezres kvóta erejéig. Ez igen fontos, hiszen  

az Egyesült Királyságban gyártott gépjárművek exportjának második legnagyobb célországa – az Európai Unió után – az Egyesült Államok.  

2023-ban például a brit autókivitel 13,34 százaléka irányult az USA-ba, ami akkor körülbelül 120 ezer darabot jelentett. Emellett a brit acélipari termékek vámjait is eltörölték, amely szintén 25 százalékos volt. Cserébe London feloldja az amerikai etanol 19 százalékos tarifáját, ami a sörgyártás fontos alapanyaga. A brit miniszterelnök ehhez hozzáfűzte: „Ez a megállapodás a brit vállalkozások és munkavállalók javát szolgálja, és több ezer munkahelyet véd meg a kulcsfontosságú ágazatokban, köztük az autógyártásban és az acéliparban.” 

A felek megegyeztek a marhahús kölcsönös beengedéséről, a brit farmerek esetében 13 ezer tonnáig vámmentesen. Az amerikai marhahúsimportra vonatkozó brit élelmiszerszabványok ennek ellenére nem változnak, ami azt jelenti, hogy a növekedési hormonokkal tenyésztett amerikai marhahúst továbbra sem engedik be, ami a munkáspárti kormány egyik fő választási ígérete volt. Ez az alku „exponenciálisan növelheti” a Nagy-Britanniába irányuló marhahúsexportot – jelezte Brooke Rollins amerikai mezőgazdasági miniszter. Jó kérdés viszont, hogy a tengerentúli marhahús versenyképes lesz-e a szigetország piacán, hiszen jelenleg az ott értékesített friss termékek 100 százalékát két hazai vállalat, a Tesco és az ír Sainsbury’s üzletlánc biztosítja. 

A megállapodás évente 5 milliárd dollár értékben nyit meg potenciális új exportlehetőségeket az amerikai termelők előtt, a fennmaradó, finomított vámok pedig 6 milliárdnyi éves bevételt generálhatnak  

– jelezte Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter. Hozzátette, hogy London várhatóan 10 milliárd dollár értékben vásárol majd a Boeingtől, az azonban még nem világos, hogy repülőgépeket vagy csak alkatrészeket. Cserébe Washington engedélyezi a Rolls-Royce hajtóműinek vámmentes importját. 

A gyógyszeripari termékekre kivetett tarifák felülvizsgálatáról nem esett szó, pedig ezek enyhítése is fontos lehet az olyan brit cégek számára, mint az AstraZeneca vagy a GSK. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a gyógyszerek ellátási lánca biztonságban marad a megállapodást követően is, az Egyesült Államok ugyanis beleegyezett, hogy az Egyesült Királyság kedvezményes elbánásban részesüljön a még folyamatban lévő gyógyszer- és félvezetőimportra vonatkozó nemzetbiztonsági vizsgálatok alapján kivetett további vámok esetében. 

A brit digitális szolgáltatásokra kivetett, bevételarányosan 2 százalékos adó továbbra is fennmarad. Trump és Starmer megállapodott abban is, hogy szakértői csapataik egy digitális kereskedelmi paktumot dolgoznak ki az együttműködés elmélyítése érdekében. Washington ugyanis aggódik az angol munkáspárti kormány techvállalatokat célzó digitális szolgáltatási adói miatt. 

Egy héten belül ez a munkáspárti kormány második kereskedelmi sikere 

Habár a bejelentett megállapodás még számos pontosítást igényel, lendületet adhat a Keir Starmer vezette munkáspárti kormánynak, főleg miután május 7-én Indiával sikeres kereskedelmi szerződést kötöttek, ráadásul a legnagyobbat a brexit óta.  

Starmer igyekszik új kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni: az USA mellett az EU-val és Kínával is keresi a közös hangot, de csak úgy, hogy egyik partner felé se mozduljon el túlságosan. 

Az Indiával kötött szabadkereskedelmi egyezmény keretében London és Újdelhi arról állapodtak meg, hogy 2040-ig 34 milliárd dollárral növelik a két állam közötti kereskedelmet. Emellett csökkennek az olyan brit termékekre kivetett vámok, mint a whisky, lehetővé válik a brit vállalatok számára, hogy indiai szerződésekért szálljanak versenybe, illetve az indiai dolgozóknak könnyebbé teszik a munkavállalást a szigetországban. Az újdelhi kereskedelmi minisztérium szerint a megállapodás értelmében az indiai export 99 százaléka – beleértve a textiltermékeket – vámmentes lesz, míg az Egyesült Királysággal szemben kivetett tarifák 90 százalékát szintén eltörlik. Az erről szóló tárgyalások 2022 januárja óta tartottak. 

 

A britekkel való megállapodás jó jel lehet? 

Az amerikai részvények a bejelentést követően emelkedtek, a befektetőket ugyanis felbátorította a további megállapodások lehetősége és a kereskedelmet fojtogató vámok enyhítése.  

Trump ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez a döntés egyedi, és nem fog mintául szolgálni a további vámtárgyalásokkor. Hozzátette: más kereskedelmi partnerek esetében a végleges tarifák magasabbak lehetnek az USA-val szembeni nagy kereskedelmi többletük miatt.  

Itt megjegyzendő, hogy 2020 óta a brit kereskedelmi többlet is növekszik az USA-val szemben, leginkább a szolgáltatások esetében – a termékkereskedelem esetében 2022-ben deficit alakult ki, 2023-tól azonban visszaállt a többlet, amely fokozatosan növekszik: tavaly több mint 103 milliár dollár volt. 

Az Egyesült Királysággal való megállapodás után Kínán a sor: a tervek szerint Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és magas rangú kínai tisztviselők a hétvégén Svájcban találkoznak, hogy megpróbálják elsimítani a világ két legnagyobb gazdasága közötti vámkonfliktust. „Az biztos, hogy Kína nagyon is szeretne alkut kötni. Meglátjuk, hogyan. Az ellenük kivetett 145 százalékos vámokat jelenleg nem lehet magasabbra emelni, szóval tudjuk, hogy már csak csökkenni fognak” – kommentálta Donald Trump a tervezett találkozót. 

Kapcsolódó: 

 

Címlapfotó: MTI/Tolga Akmen

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat