Törökország számára az elmúlt évtizedek arról szóltak, hogy a különösen előnyös földrajzi adottságait és stratégiai elhelyezkedését geopolitikai ambícióinak megerősítésére és a nemzetközi politikai mozgásterének bővítésére használja fel. Ez utóbbira talán a legkézzelfoghatóbb példa, hogy tartva az orosz–ukrán háború súlypontjának a fekete-tengeri hadszíntérre való eltolódásától, közvetítő szerepet vállalt a háborús felek közötti béketárgyalásokban: 2022. március 10-én egyeztetésekre került sor az antalyai diplomáciai fórumon a török külügyminiszter Mevlüt Çavuşoğlu irányításával az ukrán Dmitro Kuleba és az orosz Szergej Lavrov külügyminiszterek között. Igaz, hogy végül Boris Johnson akkori brit miniszterelnök közbenjárása miatt nem került sor az isztambuli megállapodásra, az erőfeszítések jelzik Törökország egyre erősödő nemzetközi pozícióját.

 

Mivel Ankara úgy érzi, hogy körülötte kellő mozgástér alakult ki és nőtt a presztízse is, a közelmúltban megkezdte a lehetőségeinek bővítését az energetika terén, sőt feltett szándéka, hogy régió energiaszektorában is meghatározó legyen. 

Az ország szinte a teljes energiaigényét hagyományosan importból fedezi: igaz ez mind a földgáz, mind a kőolaj tekintetében, ezért is jelentenek új fejezetet Ankara energetikaikapacitás-bővítési ambíciói.

A török energiaügyi miniszter, Alparslan Bayraktar elejét vette a találgatásoknak, és megerősítette azokat a híreket, miszerint Törökország Európából Bulgáriával, Közép-Ázsiából Türkmenisztánnal, a Közel-Keletről és a  Magreb-régióból Irakkal, Líbiával, Afrikából pedig az éppen az Iszlám Állam újjászerveződése miatt amerikai légicsapásokkal sújtott Szomáliával tárgyal potenciális gáz-, illetve olajkutatásokról. Ez nem véletlen, mivel az új mezők felfedezése kulcskérdés lehet a regionális energiahatalommá válás útján: egyfelől Ankara az energiaigényének több mint a 90 százalékát importból fedezi, másfelől a szükséglete – ha az elmúlt 20 évet nézzük – megtriplázódott, az előrejelzések szerint pedig a következő 20 évben évente további 5 százalékkal növekedhet.

Bayraktar azt is megerősítette, hogy Ankara célja a kapacitások növelése a külföldi olaj- és gázkutatásokban főként olyan államokkal, amelyekkel korábban már energetikai együttműködésre léptek. Ebbe illeszkedi, hogy a Török Kőolajipari Vállalat (TPAO) potenciális partnerei közt olyan országok szerepelnek, mint Malajzia, Venezuela, Niger, Algéria és Líbia. 

Szimbolikus lépések is jelzik a török szándékok komolyságát: decemberben többnapos nemzetközi kongresszust és kiállítást szerveznek Isztambulban Törökország és a fekete-tengeri olaj és gáz címmel. 

Lehet-e regionális energiahatalom Törökország? 

Ahhoz, hogy Ankara elindulhasson a regionális energiahatalommá válás útján, először a saját térségében kell bővítenie a kapacitásait. A Fekete-tenger mint a Törökországot északról körülvevő természetes határ lehet ennek az elsődleges terepe, egyfelől nyersanyagkészlete (gáz- és olajkutatás), másfelől földrajzi elhelyezkedése és kontinenseket összekötő szerepe miatt: a 422 ezer négyzetkilométer vízfelszínű tenger a Boszporuszon és a Márvány-tengeren keresztül kapcsolódik a Földközi-, a Kercsi-szoroson keresztül pedig az Azovi-tengerhez.

Törökországon kívül Ukrajna, Oroszország, Georgia, Bulgária és Románia határolja. Értékes kutatási területként való szerepét bizonyítja, hogy 2023-ban az amerikai kormány földtani intézete (USGS) az eddig feltáratlan, de kitermelhető kőolaj mennyiségét 2,3 milliárd hordóra, a földgázét 105,5 ezermilliárd köbméterre becsülte.

A Fekete-tengeren 2020 augusztusában már felfedezték a  Sakarya földgázmezőt, amely azóta is az egyik legfontosabb projekt, mivel naponta 9,5 millió köbméter földgáz kitermelése zajlik itt, ami elegendő több mint 4 millió háztartás energiaellátására, így ez a legnagyobb hozamú gázmező. Ankara tervei szerint ez a mennyiség 2028-ra napi 40 millió köbméterre növekedhet, amit a török energiaügyi minisztérium is megerősített.

Kőolaj tekintetében a Gabar mező – amely a Törökország Szíriával és Irakkal közös határán elterülő Sirnak tartományban található – a legjövedelmezőbb, amely idén márciusban elérte a napi 80 ezer hordós kitermelést. 

A Fekete-tengeren lévő újabb mezők felfedezése, majd a kitermelés megindítása céljából Ankara északnyugati szomszédjához, Bulgáriához fordult, amelyhez történelmileg kialakult energetikai együttműködés fűzi.

Ennek gyökerei az 1990-es évekre nyúlnak vissza, amikor Szófia és Ankara közt megindult az első energetikai együttműködés, igaz, 2010-ig ez a partnerség zömében a villamos energiára terjedt ki, amíg 15 évvel ezelőtt ki nem bővítették azt a földgázra is, így Ankara és az európai energetikai infrastruktúra szempontjából Bulgária egyre fontosabb tranzitútvonal lett.

Ez a partnerség fejlődött tovább 2023-ban, amikor török részről a Botaş, bolgár részről pedig a Bulgargaz egy 13 éves megállapodást írt alá, amely megnyitotta a kaput Bulgária előtt, hogy LNG-t importáljon Törökországon keresztül, így csökkentve az orosz gáztól való függőségét. A bolgár kormány olyan történelmi mérföldkőnek tartotta a megállapodást, amely garanciát nyújt a nagyobb energiabiztonság és diverzifikáció felé való stratégiai elmozdulásra, a másik oldalról pedig az akkor hivatalban lévő török energiaügyi miniszter, Fatih Dönmez szerint ez egy fontos lépés Törökország gázközponttá válásának útján. 

Alparslan Bayraktar idén áprilisban meg is erősítette, hogy a két ország közti energetikai együttműködés fokozódhat a közeljövőben, ami összefüggésben lehet azzal, hogy a TPAO ebben a hónapban megállapodást fog kötni egy egyelőre meg nem nevezett külföldi partnerrel, hogy Bulgária Fekete-tengerhez tartozó partszakaszán kutatási munkálatokba kezdhessen. 

Hosszú checklist Ankara előtt 

Törökország az elmúlt években fokozatosan bővítette a földgáz- és kőolajkutatási tevékenységét külföldön, főként a Független Államok Közössége (FÁK) országaiban, Közel-Keleten és Afrikában, és napirenden van további megállapodások életbe léptetése zömében olyan országokkal – a partnerországok mellett –, amelyekkel már korábban is volt energetikai együttműködése. Ezeket a megállapodásokat adott esetben Ankara kibővítené további olaj- és gázmezők kutatására, majd feltárására.  

Azerbajdzsán 

A jövőbeni kibővített együttműködések között különösen fontos szerepet kaphat Azerbajdzsán, mégpedig a Kaszpi-tenger és annak térsége miatt. Ankarának már korábban is viszonylag szoros energetikai együttműködése volt Bakuval, sőt idén márciusban Ilham Alijev, Azerbajdzsán elnöke bejelentette, hogy  egy gázvezetéket (a Kelet-Anatóliától Iğdırbe vezető addigi cső meghosszabbítását évi 730 millió köbméter kapacitással) az azeri exklávé, a Nahicseván Autonóm Köztársaság, illetve a kelet-török Iğdır városa között, ami garantálja a különálló terület energiabiztonságát, török szempontból pedig korábbi energiaszektorbeli stratégiai jelentőségű kezdeményezéseket egészít ki.

  

Ha az Ankara és Baku közti energetikai együttműködést nézzük, akkor 4 projektet érdemes kiemelni: az egyik az Azeri–Csirag–Güneşli (ACG) olajmező, a másik a Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC) kőolajvezeték, a harmadik a dél-kaukázusi gázvezetékprojekt (SCO), végül a Şah Deniz gázmező. Apró magyar színfolt, hogy az ACG-ben a Mol-csoportnak is van részesedése. 

Irak 

Irak is fontos szerepet kap a török ambíciókban, így a két ország kibővítheti a korábbi együttműködését. Ankara elsősorban Irak déli és északi területein szeretne olaj- és gázmezők után kutatni, aminek viszont előfeltétele, hogy Bagdad és Kurdisztán rendezze a nézeteltérését a Kirkuk-Ceyhan kapcsán, ez után indulhatnának a Törökországon keresztüli szállítások a nyugati piacokra. Az ügy előzménye, hogy Ankara 2023 márciusában leállította a szállításokat, mivel a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) 1,5 milliárd dollár kártérítés kifizetésére kötelezte Bagdad részére, amiért Törökország 2014 és 2018 között az iraki kormány jóváhagyása nélkül Kurdisztánnak az olajszállítást. Ankara ezt megtagadta, és inkább az Irak és Kurdisztán közti viszony normalizálását szorgalmazta. 

Líbia 

Líbia legalább olyan fontos Törökország számára, mint Irak, ami könnyen alátámasztható Líbia Nemzeti Olajtársaság (NOC) azon bejelentésével, miszerint 22 – szárazföldi és tengeri – kutatóblokk tevékenységét szeretné engedélyezni. A NOC 2027-re napi 2 millió hordóra növelné a termelést, ami feltételezné a nagyvállalatoknak az országba való visszatérését, hogy befektessenek az energetikai infrastruktúrába, valamint új mezők feltárásába. Mindebben nagy segítségére lehet Ankara. 

Türkmenisztán 

A közép-ázsiai régióból Ankara folyamatosan egyeztet Aşgabattal. Ennek eredményeként március 1-jén megindult az első földgázimport Türkmenisztánból Törökországba, amit az év végére szeretnének 1,3 milliárd köbméterre növelni, emellett további egyeztetések folynak új mezők feltárásáról, illetve a meglévők infrastruktúrájának fejlesztéséről. 

Szomália 

Ankara tavaly márciusban írt alá kutatási és kitermelési megállapodást Szomáliával a szénhidrogénekről, amelynek a szövegét múlt hónapban nyújtották be ratifikációra a török parlamentnek.

Ebből kiderül, hogy a TPAO kizárólagos jogokat kap az ország három tengeri blokkjában a kutatáshoz és a kitermeléshez. Szomáliában bőven van lehetőség az ilyen tevékenységre: becslések szerint 6 milliárd köbméter földgázkészlet és minimum 30 milliárd hordónak megfelelő olaj található itt. 

Mindezek a lépések arra utalnak, hogy Törökország Erdoğan vezetésével a régiót is meghatározó energiahatalommá, illetve -központtá szeretne válni, hogy egyfajta hídként tetszeleghessen a nyugati és a keleti piacok között, amihez meg is vannak az alapjai és adottságai: többnyire kiépített infrastruktúra, kedvező földrajzi elhelyezkedés, komoly nemzetközi pozícióerősödés és ingázás a nagyhatalmak érdekei között.

Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy az orosz–ukrán háború kirobbanását követő időszakot Ankara ki tudta használni arra, hogy érdemben növelje szerepét az energiabiztonság terén, amelyben az immár bevált közvetítő szerep még egy aduászt jelenthet. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons