Lengyelország hatalmi törekvéseit veszélyeztetheti, hogy évekig elhanyagolta hadiipari komplexumának fejlesztését, és inkább többnyire amerikai felszereléseket vásárolt. Ezzel olyan függőséget teremtett, amelyet ma már nehéz lesz megszüntetni.
Természetesnek tekinthetjük Lengyelország azon törekvését, hogy visszaállítsa rég elveszett nagyhatalmi státuszát, hiszen az EU egyik legnépesebb keleti állama, a régión belül a legnagyobb a gazdasága, és jelenleg a NATO harmadik legnagyobb hadseregét irányítja. Talán az utolsó pont nem az, aminek látszik. A Bloomberg nemrég megjelent cikke ugyanis feltárta, hogy mennyire kínosan fejletlen Lengyelország katonai-ipari komplexuma, annak ellenére, hogy az ország megduplázta védelmi költségvetését.
Andrew Korybko amerikai–lengyel politikai elemző írásában megállapítja, hogy a lengyel hadiipari komplexumot egy több mint 50 vállalatot tömörítő állami tulajdonú konglomerátum, a Polska Grupa Zbrojeniowa (PGZ, lengyel fegyverkezési csoport) uralja, amelyet 2013-ban alapítottak. Bármennyire is nagy a PGZ, több mint egy évtizede küzd a lőpor vagy a rakéták hajtóanyaggyártásának bővítéséért, ahogy azt a Bloomberg részletesen ismertette. Az ilyen jellegű létesítmények megnyitására létrehozott két különálló program (Projekt 44.7 és Projekt 400) még mindig nem indult el, így hátráltatva a lengyel hazai lövedékgyártást.
Ezzel kapcsolatban a lengyelek az idén mindössze 150 ezer tüzérségi lövedék gyártásával terveznek, míg a szomszédos német Rheinmetall ötször ennyi, 750 ezer előállítását tervezi úgy, hogy 2022 óta tízszeresére növelte a termelését.
Ez a mennyiség akkor érzékelhető, ha figyelembe vesszük, hogy az ukrán tüzérség a 155 milliméteres lövedékekből naponta legalább ötezret lő ki, ami éves szinten összesen körülbelül 2 milliót jelent. Azaz a PGZ egy év alatt csak annyit tud előállítani, amennyit Ukrajna egy hónap alatt elhasznál Oroszország ellen.
A Piorun, a hordozható légvédelmi rakétaindító előállításának helyzete, amelyet Władysław Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter Lengyelország zászlóshajójának nevezett, ugyanilyen lesújtó. Már közel egy évtizede, 2016 óta gyártják, de még mindig csak egyetlen gyártósoron. Kosiniak-Kamysz április elején bejelentette egy újabb tervezését, de a korábban említett számok nem keltenek optimizmust.
Korybko a fő problémát abban látja, hogy a hajtóanyagok, a lövedékek, a légvédelmi rakéták és az egyéb, Lengyelországnak egy – elég valószínűtlen – orosz invázió elleni védekezés esetén szükséges felszerelések hazai gyártását kellett volna előtérbe helyeznie, ám ehelyett az ország védelmi kiadásainak nagy részét külföldi eszközök vásárlására fordították. Bár a Bloomberg megjegyezte, hogy Lengyelország részben otthon szerelné össze a Dél-Koreától vásárolni tervezett tankok egy részét, mindez meghiúsult, miután a feltételekről szóló tárgyalások elakadtak.
Mindenesetre a többnyire külföldi gyártású katonai felszerelések részleges összerakása sem jelent megoldást a lengyel hadiipari komplexumot sújtó problémákra, amely annak köszönhető, hogy a lengyel kormányzatok az USA-hoz való közeledés jegyében inkább amerikai felszereléseket vásároltak.
Függetlenül attól, hogy a liberális Polgári Platform van-e hatalmon, vagy a konzervatív Jog és Igazságosság, mindegyikük arra törekszik, hogy Lengyelországot az USA első számú európai partnerévé tegye.
A lengyel politikusok indoklása szerint ez biztosítaná, hogy az Egyesült Államok betartsa az 5. cikkely szerinti kölcsönös védelmi kötelezettségeit Lengyelországgal szemben egy rendkívül valószínűtlen orosz invázió esetén. Ugyanakkor ennek a politikai húzásnak a hátránya az lett, hogy az ország hadiipari komplexuma kínosan fejletlen maradt. Ez a legtöbb lengyel számára addig nem jelentett problémát, amíg Oroszország és az Egyesült Államok szembenállt egymással, de manapság sokakat rettegéssel tölt el a kialakulóban lévő orosz–amerikai „új enyhülés”.
Mivel a lengyelek történelmi okokból szinte betegesen félnek Oroszországtól, az lényegtelen, hogy Oroszországnak nincsenek tervei Lengyelország megtámadására, és hogy az Egyesült Államok reálisan nem maradna közömbös. Sokak úgy vélik, nőne annak az esélye, hogy Oroszország hirtelen megtámadhatná őket, ha az Egyesült Államok fokozatosan elszakadna Európától, és elhatárolódna attól, hogy gondoskodjon a folyamatos biztonságáról.
Az amerikaiak elszólásai sem csökkentik a lengyelek azon aggodalmát, miszerint az összes amerikai csapatot kivonnák Közép- és Kelet-Európából, vagy feladnák az 5. cikkely szerinti kötelezettségeiket. És persze a legtöbb lengyelnek biztosan hidegrázást okozott Pete Hegseth külügyminiszter nemrég tett kijelentése, hogy az Egyesült Államok többé nem lesz az európai biztonság egyetlen garanciája, miközben arra sürgette a NATO-tagállamokat, hogy vállaljanak több felelősséget ez irányban.
Korybko idézi egy lengyel újság március eleji közvélemény -kutatását, miszerint több mint a felük megbízhatatlan tartotta az Egyesült Államokat, hogy az garantálni tudná a lengyelek biztonságát. Hegseth szavai pedig erre csak rátettek egy lapáttal. Ugyanebben a hónapban a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője megdöbbentő módon elárulta, hogy országának kevesebb mint két hétre elegendő lőszere van, ami azt jelenti, hogy Oroszország esetleges támadása esetén, a fennmaradásuk teljes mértékben az Egyesült Államok 5. cikkely szerinti elkötelezettségétől függene.
Az elemző szerint a lengyelek megnövekedett fenyegetettségérzésére talán vigasz lehet, hogy a hatóságok végre komolyan veszik az ezzel kapcsolatos problémák megoldását. Egy április elején elfogadott védelmitörvény-tervezet már javasolja a védelmi projektek gyorsított végrehajtását, amit egy a jövőbeni orosz invázióval kapcsolatos súlyosbodó paranoia kényszerített ki. Mindazonáltal lehet, hogy ez még túl kevés és túl késő, ráadásul Lengyelország a közeljövőben egy közel 2 milliárd dolláros Patriot-rakétaszerződést tervez aláírni az USA-val, ami tovább erősíti az Egyesült Államok hadiipari komplexumától való függőségüket, beleértve a karbantartást és az alkatrészeket.
Andrew Korybko szerint,
figyelembe véve mindazt, amit Lengyelország hadiiparáról elmondtak, mind a tényeket, mind azok elemzését, a lengyelek nagyhatalmi törekvései irreálisak, mivel soha nem lesznek képesek önálló katonai befolyást gyakorolni a tágabb régióban.
Dicsekedhetnek azzal, hogy a NATO harmadik legnagyobb hadseregét irányítják, de már kiürítették a teljes készletüket, miután mindent Ukrajnának adományoztak, így vészesen hiányzik a hazai katonai termelési kapacitás egy feltételezetten elhúzódó, Oroszországgal szembeni konfliktus megvívásához.
A lengyel származású amerikai elemző szerint ezek nem egy nagyhatalom, hanem egy „papírtigris” jellemzői, ami a lengyel hadsereg kemény, de pontos leírása. Ez a lengyel politikát uraló mindkét rövidlátó párt hibája, ami fokozza a társadalom szorongását. Évekig elhanyagolták ugyanis országuk katonai-ipari fejlesztését, és többnyire amerikai felszerelést vásároltak, ami olyan függőséget teremtett, amit ma már gyakorlatilag lehetetlen megszüntetni, és ami így örökre véget vethet Lengyelország nagyhatalmi törekvéseinek.
Cikkünk nem tükrözi a Makronóm álláspontját, célja csupán a tájékoztatás és információközlés.
Kapcsolódó:
