Az energiaátmenet évi 5-7 ezermilliárd dolláros beruházást igényelne, de a világ ennek alig harmadát fordítja rá, ráadásul ebből csupán 20 százalék jut a fejlődő országoknak. Az infláció és a vámháború a 2-3-szorosára növelte a zöldprojektek költségeit, ami az EU-ban 10–15 év feletti megtérülési időket hoz.
A zöldátállás nem csak technológiai vagy politikai kihívás – a pénz beszél, de jelenleg inkább mondjuk így: „nagyon halkan suttog”. A Deloitte legfrissebb jelentése szerint ugyanis
az energiaátmenethez évente 5-7 ezermilliárd dollár befektetés kellene globálisan, de a jelenlegi szint alig éri el a 2 ezermilliárdot.
Ez a finanszírozási szakadék nemcsak számok kérdése, hanem a globális dél és a fejlett világ, például az EU közötti gazdasági és környezeti egyenlőtlenségek mélyülését vetíti előre, miközben
a vámháborúk és az infláció a zöldprojektek költségeit a korábbinak esetenként a 2-3-szorosára emelhette.
A kérdés tehát nem az, hogy van-e szándék a nettó zéró célok 2050-es elérésére, hanem hogy van-e elég pénz, globális döntéshozói akarat és kellően jól skálázható, anyagilag is meggyőző nemzetközi innováció e célok megvalósításához.
Tátongó finanszírozási lyuk
A Deloitte Financing the Green Energy Transition (FTGET) jelentései kendőzetlenül rávilágítanak a problémára: a zöldprojektek finanszírozása messze elmarad a szükségestől.
A globális energiapiac átalakításához szükséges beruházások 70 százalékának a fejlődő országokba kellene áramolnia, de jelenleg azok csak 20 százalék körüli arányban részesülnek a klímafinanszírozásból.
Miért? Mert ezek a piacok kockázatosabbak. A politikai instabilitás, a szabályozási hiányosságok, a valutaárfolyamok ingadozása, de újabban különösen az infláció és a vámháború miatt a tőkeköltség gyakran az egekben van. A jelentés szerzői, Johannes Truby, Pradeep Philip és Bernhard Lorentz szerint
a tőkeköltség csökkentése akár 25 százalékkal is mérsékelhetné az éves beruházási igényt, és 2050-ig 50 ezermilliárd dollár megtakarítást hozhatna. Csakhogy ehhez gyökeres változtatások kellenek.
Közben a zöldátállásban élen járó fejlett világ sem ússza meg a nehézségeket. Az infláció és a vámháborúk – gondoljunk csak az USA és Kína közötti kereskedelmi feszültségekre – drasztikusan megemelték a zöldprojektek költségeit.
EMBED:
Egy szélerőműpark, egy napelem-beruházás vagy az elektromobilitási töltő-infrastruktúra bővítése közel sem csak technológiai kérdés, ugyanis a nyersanyagok és az alkatrészek ára is kiszámíthatatlan. Az EU-ban vagy az USA-ban például a megújuló energiaforrások egyes elemeinek a kiépítése ma már bőven 10-15 év feletti megtérülést mutat, ez pedig drámaian lassítja a kibocsátáscsökkentési célok elérését. Eközben a globális dél országai számára, bár alacsonyabb költségekkel dolgoznak, gyakran nem prioritás a zöldátállás. A gazdasági túlélés és az azonnali energiaválságok kezelése (ahogyan 2022-ben is láttuk) ugyanis sokszor fontosabb, mint a hosszú távú klímacélok.
Kockázatok és mellékhatások
A zöldprojektek finanszírozási költségeinek a fele a magas tőkeköltségből adódik, amit a Deloitte jelentése négy fő kockázati csoportba sorol: makrokockázatok (politikai és szabályozási bizonytalanságok), piaci (például likviditási vagy versenyképességi problémák), technikai (építési késések, alulteljesítés) és pénzügyi kockázatok (alulfejlett tőkepiacok).
A tanulmány kiemeli: a fejlődő országokban ezek a rizikók hatványozottan vannak jelen. Egy afrikai napenergia-projekt például nemcsak technológiai kihívásokkal küzd, hanem azzal is, hogy a helyi kormány instabilitása vagy a valuta leértékelődése miatt a befektetők további extra hozamot várnak el.
A Deloitte szerint a megoldás a kockázatok csökkentésében (de-risking) és új pénzügyi eszközök bevezetésében rejlik.
Például a klímapolitikák kiszámíthatóságának növelése, garanciamechanizmusok bevezetése vagy a belföldi tőkepiacok fejlesztése csökkentheti a költségeket. Ha a projektek finanszírozási szerződéseit évente felülvizsgálják és a piaci feltételekhez igazítják, azzal további 10 ezermilliárd dollár megtakarítás érhető el 2050-ig. Ez nem elméleti matek: a jelentés készítői szerint
a magántőke bevonása nélkül a zöldátállás egyszerűen nem fog felpörögni.
A globális dél vs. EU és USA
A finanszírozási szakadék nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai feszültségeket is szül. Az EU ambiciózus zöldpolitikája – például az Európai Zöldmegállapodás – az elektromobilitás, a megújuló energiaforrások és a kibocsátáscsökkentés élvonalába helyezi a kontinenst. De mi történik, ha a globális dél lemarad, és a fejlődő országok, amelyek a globális népesség és az emissziók jelentős részét adják, nem tudják tartani a lépést? Ez nemcsak a globális klímacélokat veszélyezteti, hanem növeli a gazdasági egyenlőtlenségeket is. Az EU szigorú szabályozása és annak magas költségei miatt a zöldtechnológiák drágák maradnak, míg a globális dél olcsóbb, de környezetszennyező megoldásokra kényszerülhet.
Erre látványos példa az elektromobilitás. Míg az EU-ban az elektromos autók piaca robog előre, Afrikában vagy Dél-Ázsiában az infrastruktúra hiánya és a finanszírozási korlátok miatt alig van előrelépés. Hasonló a helyzet a zöldhidrogénnel vagy az energiahatékonysági fejlesztésekkel: ezek tőkeigényes projektek, amelyek a fejlődő országokban gyakran nem felelnek meg a befektetők kockázat-hozam elvárásainak. A Deloitte FTGET 2 jelentése szerint az átállás kulcsa az innovatív finanszírozási modellekben rejlik, amelyek lehetővé teszik a magántőke áramlását ezekbe a régiókba.
Van kiút: innováció és együttműködés
A Deloitte szerint a helyzet nem reménytelen: az elemzők javaslata
egy új zöldfinanszírozási ökoszisztéma kialakítása, amelyben a fejlesztési bankok, a kormányok, a magánbefektetők és a multilaterális szervezetek együtt dolgoznak.
Az olyan eszközök, mint a blended finance (kevert finanszírozás), ahol a közpénzek csökkentik a magánbefektetések kockázatait, alapvető fontosságúak lehetnek. Emellett a fosszilis támogatások fokozatos kivezetése és a szén-dioxid-intenzív eszközök büntetése is elengedhetetlen a zöldprojektek versenyképességének növeléséhez.
A technológiai innováció szintén szerepet játszhat. A zöldprojektek kockázatainak a csökkentése érdekében például a mesterséges intelligencia és a big data segíthet a projektek teljesítményének előrejelzésében, mérsékelve a technikai kockázatokat. A szabályozási környezet kiszámíthatóságának a növelése pedig a politikai kockázatokat csökkentheti. De mindez időt és pénzt igényel – két olyan erőforrást, amiből jelenleg kevés van – derül ki a kutatásból.
A zöldátállás ára
Összegezve: a zöldátállás finanszírozási válsága nemcsak számokról szól, hanem a globális dél és a fejlett világ közötti szakadék mélyülését, geopolitikai feszültségeket és a klímacélok elérésének kudarcát vetíti előre. A Deloitte jelentései világosan mutatják, hogy a jelenlegi befektetési szint messze elmarad az ideálistól. Sőt, a vámháború, az újra felpörgő globális infláció és a kockázatos piaci környezet miatt a zöldprojektek költségei az egekben, a megoldás pedig a kockázatok csökkentésében, az innovatív finanszírozási eszközökben és a globális együttműködésben rejlene. Ám egyre valószínűtlenebb, hogy az emberiség, illetve a globális gazdaságok időben képesek „kellően nagyot lépni” a zöldátállásban.
Kép: Freepik
Forrás:
Deloitte: Financing the Green Energy Transition (FTGET 1 & 2)
KAPCSOLÓDÓ:
