Robert Francis Prevost chicagói bíborost választották meg Szent Péter 267. utódjává, XIV. Leó néven. A névválasztása jelentőségteljes, hiszen az visszautal az elődökre, és önmaga számára is feladatokat határoz meg.  

A Leók közül elsőként Nagy Szent Leó pápát nevezhetjük meg, aki talán arról a legismertebb, hogy 452-ben Rómán kívül találkozott a hunok királyával, Attilával, és rávette, hogy ne támadja meg a várost. A második legjelentősebb X. Leó, akinek szintén sikerült egy „másik Attilától” (a magyar Bakócz Tamástól) megmentenie Rómát, igaz, ezzel rászabadította a Medici bankházat a katolikus egyházra. 

Legutóbb a 19. század végén volt Leó nevű vezetője a római katolikus egyháznak, aki komoly örökséget hagyott az utódaira. Az egyházat 25 évig kormányozta. A pápaság presztízsének mélypontján lett egyházfő, és őt tekintik az első modern pápának, akivel véget ért az egyház „középkora”, és a katolikus egyház vele csatlakozott a modern világhoz. Az általa írt 85 enciklikában szinte az összes társadalmi kérdéssel foglalkozott, és a konzervativizmust, valamint a szocializmust egyaránt kritizálta.  

Egyik legnevezetesebb tanítása érinti a gazdasági életet is, amiért kivívta a „munkások pápája” vagy a „szociális pápa” jelzőt.  

Az 1891-ben kiadott Rerum novarum (Az új dolgokról) elnevezésű enciklikája idején már jócskán a második ipari forradalomban voltunk, kialakult a tőkésosztály és az ipari proletariátus, súlyos vagyoni egyenlőtlenségeket, szociális konfliktusokat teremtve. Marx addigra megalkotta a maga elméletét, és az osztályharcot tűzte a zászlajára. Leó pápa ezzel szemben egy modern katolikus társadalmi tanítást adott, amely kezelhette az ipari korszakkal járó válságokat és társadalmi felfordulásokat. Tanítása meghatározta az európai szociális és kereszténydemokrata mozgalmak eszmeiségét.  

Elvetette a szocializmust, így enciklikája jelentősen eltért a marxista megoldástól, mivel nem vetette el a profitot, nem akarta megdönteni a kapitalizmust vagy eltörölni a magántulajdont. A Rerum novarum a társadalmi egységet igyekezett újrateremteni, amelynek működőképességében mindenkinek helye és felelőssége van. Ahol a munkásnak jár a megélhetést biztosító bér, és joguk van szakszervezetekbe tömörülni, hogy növeljék az alkupozíciójukat. A tőkésnek kijár a tisztességes mértékű profit, hiszen ez a további „közjó” megteremtésére is szolgál. Az állam hivatása pedig, hogy e közjó érdekében megakadályozza, hogy egyik társadalmi rend visszaéljen a másik helyzetével. Védenie kell a magántulajdont, de szükséges gondoskodnia arról is, hogy a munkásokat ne nyomják el, munkájuk gyümölcséből megfelelő körülmények között lakhassanak, ruházkodhassanak, táplálkozhassanak, és hogy életük ne legyen „aggodalmakkal terhes”. 

A párhuzam adott, hiszen XIII. Leó pápának egy megváltozott társadalmi, gazdasági környezet problémáira kellett választ adni, ahogy most XIV. Leónak is lehetősége lesz 

 reagálni a negyedik ipari forradalom, az automatizáció, a robotizáció vagy a mesterséges intelligencia által kiváltott problémákra. Az egyenlőtlenség nőtt, a szociális helyzet rosszabbodott az elmúlt évtizedekben, ami szintén párhuzamot mutat a 19. század végével. 

Nehéz feladata lesz, hiszen minden fejlődésnél meg kell nézni, hogy az vajon az emberiség javát szolgálja-e, erősíti-e az emberi méltóságot. Segíti-e a kiteljesedését, a valódi boldogságának az elérését. 

Sokan félnek a robotoktól, hogy miattuk emberek tömegei veszíthetik el a munkájukat. Lehet, hogy a kétkezi munka elvész, de a helyére léphet egy kognitív vagy más kreativitást igénylő tevékenység. A robotnak nincs erkölcse, csupán úgy viselkedik, amilyen magatartást a programozó előír neki. Vagyis az emberen múlik, hogy a jó célt szolgálja-e. 

Mindegy, milyen technológiáról beszélünk, az ember kell legyen felette az úr, nem pedig a technológia.  

Idézném Baritz Laura Sarolta nővért, aki szerint  

a sok adat szolgálhatja az embert, ám a fejére is nőhet.  

Ha egy csipet beépíthetnek az emberbe, és az mindenféle adatot továbbít róla, az jogi kérdéseket vet fel. Van-e jogalapja bárkinek, hogy ezeket összegyűjtse? Persze etikai kérdés is, hogy szabad-e ennyi adatot gyűjteni az emberekről és használni is azokat, és szabad-e belenyúlni a teremtésbe, a teremtett emberbe.

Rendkívül veszélyes, ha ez a fajta mentalitás eluralja az emberiséget. 

A hatalmas változások rendkívüli feladatot rónak XIV. Leó pápára. Ehhez jó segítség lesz az egyház gazdasággal kapcsolatos öt alapelve – az emberi méltóság, a szolidaritás, az igazságosság, a szubszidiaritás és a közjóra való törekvés –, amelyek szegletkőként továbbra is megmaradnak.