Jin Cse-kuang, a Fudan Egyetem professzora írásában felvázolja azt az új felosztást, amely leváltaná az eddigi globális nyugat és dél narratívát. Ezek szerint Kína Oroszországgal együtt egy új pólust alkot, amelyet globális keletnek nevezhetünk.   

A globális dél nem egységes, a jelentése homályos, és nem alkalmazható analitikus kategóriaként a nemzetközi kapcsolatokról szóló vitákban. Tény, hogy a globális dél országainak gazdasági fejlettségi szintje, nemzeti erősségei és kultúrája rendkívül eltérő. A G7-hez és a NATO-hoz hasonló nemzeti szövetségekhez képest a globális délnél egyértelműen hiányzik a belső egység, nem képes valódi kollektívaként fellépni, erős, egységes nemzetközi jelenlétet produkálni. 

Több tudós is hangsúlyozza, hogy a globális dél legjobb esetben is csak egy „informális, konstruált és fejlődő globális frakciónak tekinthető, nem pedig egy határozott, formális politikai entitásnak”. Ebben a duális képben, velük szemben áll a legrégebbi és legegységesebb politikai csoportként a globális nyugat, amely mára a világ fontos pólusává vált az USA vezette szövetségi rendszer alatt. 

Egyébként ez a kettős felosztás tükrözi a nyugatiak által megalkotott „West and Rest” felosztást. Pontosabb volna ezt használni, ha már így akarja a Nyugat, viszont az, hogy a világ nagyobbik részét „maradéknak” nevezzük, mégiscsak felvillant valamit a fehér ember felsőbbrendűségi hozzáállásából.  

A gyorsan felemelkedő Kína kihívást jelent a „globális nyugat” demokratikus országainak alapelveire. Így joggal állítható, hogy az ázsiai nagyhatalom már nem tartozik a globális délhez. Több geopolitikus szerint  

Kína Oroszországgal együtt egy olyan pólust alkot, amelyet globális keletnek nevezhetünk.  

Ez az állítás egy kicsit meredek, mivel a napi, bármikor megváltoztatható politikai valóságból indul ki. De az elképzelés szerint a globális kelet, a globális nyugat és a globális dél együttesen alkotja a jelenlegi „három világot”, vagyis a mostani világrend nem más, mint e három politikai csoport közötti verseny. 

Ebben a képletben  

 a globális dél nem a verseny alanya, hanem a globális nyugat és a felemelkedő globális kelet közötti verseny tárgya.  

Ez a világszemlélet vélhetően jobban leírja a világot, abban viszont igaza van Jin Cse-kuangnak, hogy ez a globális, kétpólusú Kelet és Nyugat közötti küzdelem, amelyben a globális dél/harmadik világ az ideológiai csatatér, a Nyugat hidegháborúról alkotott felfogását tükrözi. Szerinte azzal, hogy Kínára pólusként tekintenek, egyrészt tagadják a globális dél politikai cselekvőképességének felébredésében rejlő lehetőséget, másrészt Kína felemelkedését a „nagyhatalmi rivalizálással” magyarázzák.  

Jin Cse-kuang szerint ez a Nyugat filozófiai szegénysége, amely a saját meglévő keretrendszerén belül próbálja megérteni a globális dél dinamikus koncepcióját. Az olyan kategóriákat, mint a kultúra, a társadalmi-gazdasági szerkezet, a földrajzi környezet, a politikai rendszer, a vallási meggyőződés, az ideológia, a gazdasági fejlődés szakasza és a nemzeti jövedelem, indikátorokká alakították át, annak mérésére, hogy egy ország a globális délhez tartozik-e vagy sem. A különböző államok méretét és erejét, valamint a meglévő nemzetközi rendszer által előidézett, országok közötti egyenlőtlenséget szintén figyelmen kívül hagyják. 

Az elmúlt 40 évben a globalizációról folytatott viták hangsúlyozták, hogy az ipari munkamegosztás globális mértékben terjedt el, látszólag újra összekapcsolva azt a világot, amelyet eredetileg nemzeti határok és etnikai csoportok osztottak meg. A 21. századra ez az anyagi fejlődés sokakban azt az érzést keltette, hogy a „globális falu” fokozatosan megvalósul. 

Ez a „globális” jelleg azonban nem általános, mivel az anyagi fejlődés rendkívül egyenlőtlen. A globális munkamegosztáson alapuló világrendszer a világot egy porózus hálózattá köti össze kereskedelmi és információs vonalak által, amelyek néhány kulcsfontosságú csomópontban futnak össze, egyértelmű „középpont-periféria” struktúrát alkotva. 

Ez a világháló kétségtelenül egésszé szervezi a világot, de a hálózat repedésein keresztül egyre több ember és ország esik ki.  

Jin Cse-kuang szerint a globális dél kérdéseiről szóló vita kiindulópontja a világhálózat által előidézett egyensúlyhiány és egyenlőtlenség felismerése lenne.  

A periféria és félperiféria szemszögéből a kapitalizmusra épülő globális modern rend megerősítette az országok közötti egyenlőtlenségeket.  

A rendszer középpontjában álló csoport egy erős államára támaszkodva képes kiterjeszteni és legitimálni a domináns pozícióját. Ennek megfelelően a világrendszer kialakulása során a rendszer perifériáján és félperifériáján lévő országok vagy eredendően gyengék vagy fokozatosan gyarmatokká és félgyarmatokká válnak, alacsony szintű önellátással.  

A kínai professzor szerint ezzel az egyenlőtlenséggel szembesülve a harmadik világbeli szolidaritási mozgalom kínált megoldást a 20. században, amelyek az országok szuverenitásának tiszteletben tartásából és egymás belügyeibe való be nem avatkozás feltételezéséből indultak ki. Kétoldalú és többoldalú regionális együttműködések révén regionális integrációra törekedtek, hogy egy egységes testület formájában nagyobb befolyást érjenek el a nemzetközi ügyekben. Az olyanok, mint az Afrikai Unió, az Arab Liga és az Iszlám Együttműködési Szervezet, a 20. század közepén mind különböző mértékben profitált a harmadik világ szolidaritási mozgalmának eszméiből és gyakorlatából. 

Az új megoldások létrehozásához a szerző fontosnak tartja a nemzeti szuverenitás meglétét, márpedig sok ázsiai és afrikai országban még nincsenek meg azok az erős államok és kormányok, amelyekre szükség volna a hegemónok nyomásának kivédéséhez.  

Az országoknak Kínát hozza példaként, amelyet egy antihegemón forradalom indított el azon az úton, hogy miközben a világ országaival együttműködik, társadalmi mozgósítást és iparosítási reformokat hajt végre, modern és erős állammá építi magát.  

Jin Cse-kuang úgy véli, hogy az egyenlőtlen fejlődés és a politikai hegemónia olyan strukturális probléma, amelyek nem lehet leküzdeni azzal, hogy helyettesítünk egy rendszert egy másikkal, vagy egy civilizációt egy másikkal.  

Persze mindig is fontosak voltak az idealisták elképzelései. Dédszüleink korosztálya hasonló naivitással várta a Brit Birodalom leváltását Amerika által, hogy azok majd elhozzák az igazságos világot.

Lassan, száz év után láthatjuk, mi lett a vége.  

Kapcsolódó: