Néhány hétig úgy tűnt, rendeződnek az európai–amerikai kereskedelmi viszonyok. Aztán Donald Trumpnak elfogyott a türelme, és 50 százalékos vámokkal fenyegette meg az Európai Uniót. Brüsszel tehetetlen, Washington dühös, a részvények zuhanórepülésben.
Donald Trump mindössze néhány órával az előtt csapta ki legújabb vámkártyáját a globális kereskedelmi asztalra, hogy az EU kereskedelmi biztosa, Maroš Sefčovič telefonon tárgyalt amerikai kollégájával, Jamieson Greerrel. A tervek szerint az Európai Bizottság új kereskedelmi javaslatát beszélték volna meg, amelyet Brüsszel el is postázott Washingtonba egy pozitív újraindítás reményében. Az egyeztetés kiindulópontja azonban hirtelen okafogyottá vált: az elnök 50 százalékos vámot akar kivetni június 1-jétől minden európai termékre.
Trump a szokásos érveit sorakoztatta fel döntésének alátámasztására. Felrótta az Európai Uniónak az amerikai techvállalatok ellen indított büntetőhadjáratát, az agyonszabályozást, a magas forgalmi adót és természetesen azt is, hogy nem látja Brüsszel konstruktív igyekezetét a probléma megoldása érdekében. „Itt az ideje, hogy az én szabályaim szerint játsszuk a játékot” – mondta az elnök (hozzátéve, hogy már nem keres megállapodást az EU-s külkereskedelemért felelős Európai Bizottsággal), azonnali sokkot okozva tőzsdéknek, befektetőknek és elemzőknek egyaránt. A részvények zuhanni kezdtek, az S&P 500 0,7, a Nasdaq 0,9, a Dow Jones 0,6 százalékot esett. Optimistább elemzők arra mutatnak rá, hogy a Trump-játék új eleme hasonlatos lehet a Kínával folytatott mérkőzéshez, vagyis az elnök csupán nyomatékos figyelmeztetést küld Európának, hogy aztán megállapodhasson vele. Az elnök kereskedelmi káoszpolitikáját látva elképzelhető, hogy így van, a piaci bizonytalanság és a kockázatnövelés azonban minden ilyen lépésénél hatványozottan erősödik.
Recesszió kopogtat?
Az EU teljes exportja az Egyesült Államokba tavaly körülbelül 500 milliárd eurót (566 milliárd dollárt) tett ki. A legnagyobb eladó Németország volt (161 milliárd euró), majd Írország (72 milliárd euró) és Olaszország (65 milliárd euró) következett. Az exportcikkek közül a gyógyszerek, az autók és autóalkatrészek, valamint a vegyi anyagok vezették a listát.
Az elemzők szerint az európai termékekre való 50 százalékos vám kivetése súlyosan károsítaná az amerikai gazdaságot is. A Barclays közgazdászainak becslése szerint a GDP-növekedés további 0,5 százalékpontos csökkenése már a recesszió szélére sodorná azt, a Bloomberg Economics számításai szerint a vámok közel 0,6 százalékkal csökkentenék az amerikai GDP-t, és több mint 0,3 százalékkal növelnék az árakat.
Az elnök egyelőre nem aggódik a prognózisok miatt. Ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy a vámköltség miatt kialakuló árkülönbözetet inkább az exportáló országok és vállalatok fogják elnyelni, vagy (és ez a fő célja) áthelyezik a gyártást az Egyesült Államokba.
Scott Bessent pénzügyminiszter szerint Trump „egyre frusztráltabb Európa miatt”, a jelek szerint azonban az elnök nem csak az Európai Unióra lett dühös: az EU-s 50 százalékos vám mellett 25 százalékos illetékeket vetne ki az Apple külföldön gyártott termékeire – és általában minden okostelefonra, amit nem Amerikában készítenek. Az elnök nyersen közölte, nem tűri, hogy az amerikai óriás a vámok miatt Kínából Indiába telepítse át gyártóegységeit, ha mégis megteszi, és nem az Egyesült Államokba hozza vissza a termelést, szemrebbenés nélkül agyon fogja vámolni Tim Cook vezérigazgató birodalmát is. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az Apple februárban bejelentette, hogy kilenc amerikai államban összesen 500 milliárd dollárt fog költeni – igaz, a költségek miatt az iPhone-gyártást változatlanul nem kívánja hazavinni.
Az Európai Bizottság már mentrendszerű döbbenettel vette tudomásul Trump legújabb bejelentését. Maroš Sefčovič szerint az Európai Bizottság továbbra is készen áll a közös munkára és a megegyezésre, ahogyan az EU érdekeinek védelmére is. Utóbbi utalás volt arra a listára, amely 95 milliárd euró értékben sorol fel amerikai termékekre kivetendő bosszúvámokat, amennyiben Trump valóban valóra váltja fenyegetéseit. A helyzetet bonyolítja, hogy Trump láthatóan meg tudna egyezni az egyes európai tagállamokkal külön-külön, de nem tud és nem is akar mit kezdeni az Európai Bizottsággal mint az EU-s külkereskedelem feletti rendelkezési jog gyakorlójával. (Németországgal Howard Lutnik kereskedelmi miniszter szerint már régen megállapodtak volna, de az EB nem engedi meg Berlinnek, hogy önálló döntéseket hozzon.)
Stratégiai bizonytalanság
A hivatalos amerikai kormánynarratíva szerint Trump vámpolitikája szándékosan kaotikus, mégpedig azért, hogy Washington kereskedelmi ellenfelei hátrányba kerüljenek. Peter Navarro, Trump keményvonalas, Kína-ellenes kereskedelmi tanácsadója szerint a vámok kivetésének, felfüggesztésének, visszavonásának, majd újbóli kivetésének összefüggő rendszere van, amit a média és a közgazdászok sem érthetnek. Az elmélet szerint (amit Navarro 3D-s sakkjátszmának nevezett) Trump először fenyeget a vámokkal, majd beváltja a fenyegetését, hogy kellőképpen megijessze a büntetett országokat és az Egyesült Államokon kívül gyártó vállalatokat. Ezután felfüggeszti a folyamatot, hogy legyen idő a számára megfelelő kimenetelű tárgyalásokra, a vállalatoknak pedig az ígéretre, hogy haladéktalanul megkezdik a gyártás „hazatelepítését”. (Az Apple azonban hiába tett 500 milliárdos beruházási ígéretet, így is 25 százalékos vám lett neki beígérve.)
Trump állítása szerint 150 ország áll sorban a Fehér Ház előtt, hogy kereskedelmi megállapodást kössön vele. Aztán bekövetkezett az, amire a szakértők jó előre rámutattak: a 90 napos vámszünet, amelynek során az elnök 10 százalékon tartja a globális vámokat, túl kevésnek bizonyult ahhoz, hogy mindenkivel tárgyaljon. A fontosabb országokra (Nagy-Britannia, Kína) jutott idő, a többire (elsősorban az Európai Unióra) már nem. A lemaradókat szó szerint levélben értesítik, hogy mekkora vámot kapnak a nyakukba – ennek első felvonása lehet az EU-ra kivetendő 50 százalékos tarifa. Mindenesetre ez a módszer nagyrészt ellentmond a sakkelméletnek, hiszen
az országok többsége csupán azért kapta meg a vámszünetet, hogy aztán mindenféle tárgyalás nélkül egy újabb kereskedelmi büntetést kapjon.
Néhány nagy kivételtől (lásd Apple) eltekintve a gyártás költöztetésére sem került sor eddig. Ennek két oka van: az egyik, hogy az Egyesült Államokban sokkal költségesebb gyártói kapacitást kiépíteni és fenntartani, mint például Kínában vagy Indiában (ismét csak Apple). A másik, hogy a vállalatok vezetői tisztán látják Trump csapongását a vámok útvesztőjében, és inkább elkezdtek kivárásra játszani: ha az elnök valóban visszavonja vagy csökkenti a tarifák többségét, akkor kisebb kockázatot jelent a maradás, mint a költöztetés az Egyesült Államokba. Éppen Kína volt az, amelyre az elnök a már értelmezhetetlen 145 százalékos vámot kivetette, hogy aztán a kötvénypiaci mélyrepülést látva gyorsan hátraarcot csináljon, és 30 százalékra csökkentse azokat. Ráadásul úgy, hogy cserébe csupán szintén vámcsökkentést kapott (10 százalékosra visszahúzva), és egy ígéretet a hosszú és kitartó tárgyalásokra. Ez pedig nagyon is elbizonytalanítja a vállalatokat: 30 százalékos, a Kínában készült termékekre kivetett vámnál már megérné az Egyesült Államokban kapacitást növelni, ám egy több évig tartó beruházási folyamat haszna és a befektetési tőke elhúzódó megtérülése csak úgy biztosítható, ha garanciát kapnak rá: a kereskedelmi tarifák 30 százalékon is maradnak. Jelenleg Trump hetente új számokat közöl, ami ismét nem a kidolgozott stratégiára utal. Lehet, hogy ez egyes országokat összezavar, a vállalatok azonban csak a teljes bizonytalanságot látják – és annak megfelelően is reagálnak, vagy éppen nem reagálnak. A káoszban sincs mindig rendszer.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Gage Skidmore
