Amikor a hatalmas nemzetek elkezdik félni és tagadni a jövőt – ahogy ezt manapság Amerika teszi –, a történelmi példák azt mutatják, hogy ekkor már stagnálnak, és közeledik a bukás – állítja Noah Smith. 

A libertáriusnak nevezhető amerikai közgazdász blogger Amerikát már tíz évvel ezelőtt az 1600-as évek kínai Ming-dinasztiához hasonlította. Utalva arra, hogy az akkori kínai birodalom hatalmas volt, de bezárkózott, gazdag volt, de stagnáló, arrogánsan megvetette a tudományt és a technológiát, és mit sem tudott a külvilágban elért haladásról. 

A 276 éven át uralkodó Ming-dinasztia korszakában Kína jogosan tekinthette magát a világ középpontjának. Meghódította Mongóliát, leigázta Koreát és Vietnámot, visszavert egy nagyobb japán inváziót, és gyorsan elbánt a tolakodó portugál és holland fosztogatókkal. Az adók alacsonyak voltak, az ipar erős, a társadalom pedig békés és stabil. Visszatekintve azért már nem olyan rózsás a kép. Míg Kína látszólag az időtlen stabilitás állapotában sütkérezett, Európa forrott az új ötletektől és a technológiai fejlődéstől. 

Az akkor 160–200 milliós lélekszámú Kínában a Ming-dinasztia állandó haditengerészetet és egymillió fős állandó hadsereget állított fel. Hatalmas építkezéseket indított el, mint a Nagy-csatorna, a kínai nagy fal és a pekingi Tiltott Város. Komoly hódító hadjáratokat vezettek Délkelet-Ázsiától az Amur torkolatvidékéig. A terjeszkedő politika súlyos költségei gazdasági nehézségeket okoztak, az elért hódítások pedig nem hoztak számottevő gazdasági hasznot. Ebből a belpolitikai válság nyomán hatalomra került udvari klikk azt a következtetést vonta le, hogy befelé kell fordulni, a határokat le kell zárni. 

Miközben a kormány betiltotta az óceáni hajózást és erősen korlátozta a külkereskedelmet, az európai országok felfedezték az Újvilágot és kereskedelmi birodalmakat építettek. Noah Smith a Ming-dinasztia hanyatlásának másik valószínűsíthető okaként a tudomány iránti tiszteletlenséget tartja.  

A dinasztia oktatási rendszere háttérbe szorította a természettudományos és műszaki tanulmányokat, ehelyett a feltörekvő bürokratákat arra kényszerítette, hogy „konfuciánus” filozófiát tanuljanak. 

Megszokott a történet, amikor egy ország elhiszi magáról, hogy elérte az aranykorát, és felhagy a haladásra való összpontosítással… Noah Smith itt von párhuzamot a jelenkori Amerikával, amely szintén annak a jeleit mutatja, hogy beleesik ugyanebbe a csapdába: az USA komoly sikereket ért el a 20. században, de más országok is versenyt futottak, hogy utolérjék, és bizonyos szempontból már előttük is járnak. 

Az amerikai blogger visszaemlékszik, hogy ez a tíz évvel ezelőtti bejegyzése nem örvendett nagy népszerűségnek. A kínai történelem szakértői akkor gúnyolódtak a Ming-dinasztiás hasonlaton, és azt mondták, hogy a suszter maradjon a kaptafánál. Az átlagolvasók közömbösek maradtak, látszólag abba a hitbe ringatva magukat, hogy Amerika továbbra is a világ vezető országa marad, ahogy egész életükben az volt. 

Persze azzal ő is egyetért, hogy a történelmi analógiák túlzók és ritkán hasznosak, de akkor a bejegyzését inkább figyelmeztetésnek, mint jóslatnak szánta. Akkor még nem gondolta, hogy az USA jó úton halad afelé, hogy Ming-dinasztiává váljon, de látta néhány aggasztó jelét az önelégültségnek és az elszigeteltségnek, és azt szerette volna, ha az amerikaiak proaktívabbak lennének a problémáik megoldásában és a fejlődés előmozdításában.  

Látva egy nemrégiben készült Ipsos-felmérés eredményeit, amelyben a világ országait kérdezték a mesterséges intelligenciához való viszonyulásukról – és ahol az amerikaiak voltak a legnegatívabbak a technológiával szemben, a kínaiak pedig a legpozitívabbak –, Smith úgy véli, a Ming-analógia jelenleg jobban illik Amerikára, mint 2015-ben. 

Ez a felmérés azt is tükrözi, hogy az amerikaiak úgy gondolnak a mesterséges intelligenciára, mint ami veszélyezteti az állásukat, miközben keveset termelnek. Ám nem csak a mesterséges intelligenciáról van szó: a két ország eltérően közelít az atomenergiához is. Az elmúlt évtizedben Kína csaknem megháromszorozta a nukleáris kapacitását, míg ez Amerikában csökkent. És az olló tovább nyílik. Kína most hagyta jóvá 10 új atomerőmű építését, mivel a célja az, hogy az Egyesült Államok és Franciaország után a világ vezető atomenergia-termelője legyen. Eközben az USA csökkentené az energiahitel- és adójóváírási programokat, amivel tönkretennék a tőkeigényes hazai atomipart. 

Miért félnek az amerikaiak a jövőtől, míg a kínaiak miért fogadják el azt? 

Sokan hajlamosak a pártideológiát hibáztatni, és lehet is benne valami (lásd például az mRNS-vakcinákat). Noah Smith szerint a közelmúltban megfigyelhető egy tendencia, miszerint a demokraták félnek a szoftveripartól, míg a republikánusok aggódnak az új technológiák miatt. Viszont ebben az esetben ez a magyarázat nem illik ide: az atomenergiát hagyományosan a republikánusok fogadják el, a mesterséges intelligenciától való félelem viszont nagyon is kétpárti.  

A szerző az okokat a két ország közelmúltbeli történelmére vezeti vissza, és arra az élettapasztalatra, amit az emberek ez idő alatt leszűrtek. Amerikát szinte mindannyian egy a technológia élvonalában lévő, lassan növekvő országnak tartják. Amikor az USA átlagosan évi 2 százalékkal bővül, akkor az emberek életszínvonala a négyszeresére emelkedhet. Ez jobb, mint a semmi, de azt jelenti, hogy rövidebb távon – öt vagy tíz év alatt – a polgárok gazdasági sorsát elsősorban véletlenszerű sokkok fogják meghatározni, nem pedig a technológiai fejlődés lassú és folyamatos haladása. 

Egy munkanélküliségi időszak, egy betegség, a háza árának csökkenése, egy kormányzati intézkedés vagy egy nagy ügyfél elvesztése megtörheti az életszínvonal sok éven át tartó lassú javulását.  

Azaz a legtöbb amerikai számára a kockázatok nagyobbak, mint a lehetőségek.  

Ha minden változatlan marad, akkor továbbra is gazdagok maradnak és kényelemben élhetnek, ám ha valami megváltozik, akkor könnyen lehet, hogy nem. Egy ilyen környezetben érthető, ha félnek a változástól, mert az kockázatot jelent. Az amerikaiak életében a technológiai fejlődés a legtöbb ember számára jelentős rizikóforrás volt. Az internet megjelenése enciklopédia- és életbiztosítási ügynököket fosztott meg az állásuktól, a japán hibrid autók versenynyomást gyakoroltak a hagyományos autógyártókra, az elektronikus kereskedelem sok embert tett feleslegessé. És így tovább, az egész gazdaságban.  

Összességében ezek az innovációk növelték az életszínvonalat, de egyéni szinten a technológia változása általában minden iparágban veszélyforrást jelentett.  

Aki a modern Kínában nőtt fel, valami egészen mást tapasztalt meg: az élete során a gyors technológiai fejlődés gyökeresen átalakította a saját és a körülötte élők életét, lehetővé téve számukra, hogy olyan kényelmet és biztonságot tapasztaljanak meg, amiről a nagyszüleik álmodni sem mertek volna. Eközben az új technológiák kockázatai meglehetősen alacsonyak voltak.  

Egy gyorsan növekvő gazdaságban ha a munka automatizálódik, gyakran elég egy másikat, egy jobbat keresni.  

Ha egy iparágat egy új technológiai verseny tönkretesz, gyakran elég csak a változás nyerteseinek dolgozni, mivel amúgy is mindenki gyorsan bővíti az üzletét. 

A pesszimista, visszatekintő Amerika és az optimista, előretekintő Kína 

A Pew Intézet felmérése alátámasztja ezt a vélekedést, mivel megállapították, hogy a gyorsan növekvő országok általában sokkal optimistábbak a jövővel kapcsolatban, mint a lassabbak.  

Kína egykori gyors bővülése mára természetesen lelassult. Technológiailag utolérte a fejlett gazdaságokat, így kevesebb a mozgástér a növekedésre. Harminc év múlva, ahogy a jelenlegi fiatal generáció egy lassabb növekedésű világban nő fel, vélhetően a kínaiak hozzáállása az olyan dolgokhoz, mint a mesterséges intelligencia – vagy bármilyen más élvonalbeli technológia –, közelíthet a gazdag világbeli társaikéhoz. De a harminc év elég hosszú idő ahhoz, hogy eldöntse, az USA vagy Kína lesz-e a világ vezető civilizációja. 

A fent említett technológiák – a mesterséges intelligencia és a nukleáris energia – valójában nem mutatják a legjobban a két ország közötti különbséget. Amerika találta fel a mesterséges intelligenciát, itt található a világ vezető mesterségesintelligencia-cégeinek, kutatóinak a többsége, és egyelőre az Egyesült Államok még mindig több nukleáris energiát termel lakosságarányosan, mint Kína, és ez egy ideig így is marad. 

Viszont van egy csomó kulcsfontosságú technológia, amely a közelmúltban forradalmi áttörést ért el, és készen áll arra, hogy a következő évtizedekben átrendezze a globális hatalmat és gazdagságot. Ami ezeket illeti, itt az USA visszafelé halad, míg Kína átvette a globális vezető szerepet. 

Amerika kezdi elveszíteni az elektromos korszakot 

A világ mélyreható technológiai változáson megy keresztül. A 19. században az ipari forradalmat az égéstechnológia hajtotta – a szenet elégették, hogy vizet gőzzé forraljanak, a gőz pedig egy sor olyan fogaskereket hajtott, amely vonatokat, hajókat és gyárakat működtetett. A 20. században a belső égésű motoroknak köszönhetően jelentek meg az autók, a repülőgépek és a rakéták. 

Csakhogy egy alternatív energiatermelési módszer is teret nyert – az elektromosság. Amikor a nyers erő helyett finom szabályozásra volt szükségünk – például egy modern gyár munkaállomásaihoz vagy egy kényes eszköz, például egy tévé vagy egy számítógép működtetéséhez. A 20. század végén és a 21. század elején három kulcsfontosságú technológiai áttörés megváltoztatta az égés és az elektromosság közötti egyensúlyt. A ritkaföldfém-permanens mágnesek, a gallium-nitrid és szilícium-karbid tranzisztorok, illetve a lítiumion-akkumulátorok lehetővé tették, hogy meghajthassák az autókat, drónokat vagy más olyan dolgokat, amiket korábban csak belső égésű motorok tudtak működtetni. 

Egyre inkább az elektromosság, nem pedig az égés uralja a földet és az eget. 

Így amelyik ország uralja az elektromos technológiát, az fogja uralni a földet és az eget a 21. században. A mesterséges intelligencia lenyűgöző, de drónok nélkül, amelyeket irányíthat, nem lehet megnyerni a modern korok háborúit. És bármennyire is szórakoztató az online életünk, az embereknek továbbra is a fizikai térben kell mozgatniuk magukat és a holmijukat, így az autóipar továbbra is hihetetlenül jövedelmező és fontos marad. 

Noah Smith úgy véli, hogy jelenleg Amerika vesztésre áll ebben a versenyben. Lemarad Európától és a világ összességétől az elektromos áramból származó energiafelhasználás százalékos arányát tekintve, Kína pedig megelőzte a mezőnyt. 

Kína uralja a globális autóipart, mivel jobban alkalmazza a technológiai vívmányokat és több elektromos gépjárművet használ, mint más országok. 

Forrás:  RMI 

Kína az akkumulátorok, a drónok és az elektromos motorok gyártásában is dominál. 

Tehát  

míg Amerika (egyelőre) továbbra is versenyképes a szoftverek terén, és vezető szerepet tölt be a 20. század régi égéstechnológiáiban, Kína teljesen legyőzi az Egyesült Államokat az új elektromos technológiákért folyó versenyben, amelyek meghatározzák ezt az évszázadot. 

Azt gondolhatnánk, hogy Amerika megpróbálja utolérni a többieket. Ehelyett azonban szándékosan feladja a versenyt, és a lehető leggyorsabban elpusztítja a születőben lévő elektromos képességeit. Donald Trump elnök törvényjavaslata komoly csökkentéseket tartalmaz a tiszta energiára vonatkozó ösztönzők terén számos ágazatban, például a közlekedésben. Ilyen például a tiszta járművekre vonatkozó jóváírás megszüntetése, ami azt jelentené, hogy az elektromos gépkocsik sokkal drágábbak lesznek.  

Emellett a republikánus képviselőházi tagok azt is javasolják, hogy szüntessék meg azt a hitelprogramot, amely bizonyos fejlett technológiájú járművek gyártását támogatja. Idetartoznak a Joe Biden elnök hivatali idejének utolsó heteiben véglegesített, az akkumulátorgyártó üzemek létesítésére fordítható kölcsönök. A Ford Motor és a dél-koreai SK On közös vállalata számára 9,63 milliárd, a Chrysler, a Stellantis és a Samsung SDI közös cégének 7,54 milliárd dollárt hagyott jóvá, illetve 6,57 milliárdot a Riviannak olcsóbb elektromos járművek gyártására. 

Ezzel Amerika tulajdonképp átadja a jövőt Kínának.  

Az autóipar jövedelmező és fontos, de ez is eltörpül a drónok mellett. Ha az Egyesült Államokban nem lehet akkumulátorokat és elektromos motorokat gyártani, akkor drónokat sem. Így pedig nem lehet megnyerni egy modern háborút. Lehet a piac szabályaival érvelni, de a piacok nem biztosítják a nemzetvédelmet.  

Az akkumulátor- és motorgyártási kapacitás, amelyre Amerikának a Kínával szembeni védekezéséhez szüksége van, egyszerűen nem lesz elegendő támogatások nélkül, mivel Kína jelentős mértékben ösztönzi a saját gyártási kapacitásait ezen a területen. Persze a demokraták sem mindig a fejlődés hívei, hiszen a Biden-kormányzat idején a környezetvédők nyomására elvetettek számos napelemes, távvezetékes vagy az elektromosjármű-töltők hálózatának kiépítésére tett kísérletet. 

Noah Smith szerint a republikánusok, és különösen Trump követői körében azonban az elektromos technológia iránti gyűlölet szinte vallássá nőtte ki magát.  

Ez részben a progresszívek hibája, akik az elektromos jövőre vonatkozó saját narratívájukat klímapolitikaként adták el a gazdasági növekedést és a nemzetbiztonságot előmozdító politika helyett.  

Persze ez nem menti fel a konzervatívokat a felelősség alól, akiknek az érvei olyanok, mintha 1910-ben valaki azt mondja, hogy az autók soha nem fogják felváltani a lovakat, pedig ez már javában zajlott. 

Nem lehet akarattal megszüntetni egy technológiai váltást 

Bármekkora és hatalmas egy ország, nem lehet visszaállítani a világot a régi állapotába. A Ming-dinasztiát a még stagnálóbb és elszigetelődőbb Csing-dinasztia váltotta. Ekkor, 1793-ban egy brit misszió érkezett Kínába, és különféle nyugati technológiai csodákat kínált a császárnak. 

A császárt nem hatotta meg a látvány, és teljes közönyét fejezte ki azok iránt, csupán a következő híres mondatokat mondta:  

Amint azt a nagykövet maga is láthatja, mi mindent birtokolunk. Nem tulajdonítok jelentőséget a furcsa vagy zseniális tárgyaknak, és nincs szükségem az önök országának iparcikkeire. 

Pár évszázaddal később a helyzet megfordult. Amerika – a Nyugat vezető civilizációja – az, amelyik felhúzza az orrát az új találmányok láttán, amelyek átrajzolják a globális hatalmi térképet. Ezáltal technofób civilizációvá vált, amely befelé tekint az apró belső konfliktusaira, és visszatekint a nagy történelmi eredményeire, miközben egy rivális civilizáció a jövőt öleli magához. 

Megjegyeznénk: 

A Ming-dinasztiabeli párhuzam találó, és hasonlóan érvényes Európára is, azzal, hogy Noah Smith valami lényegeset kihagyott az összehasonlításból. A kínai dinasztia bukásában jelentős szerepet játszottak az eunuchok, akik kiszorították a császárhoz hű hivatalnokokat. Korán kialakult a hadifoglyok kasztrálásának a gyakorlata, és idővel szokássá vált, hogy bizalmi feladatokat is kaptak a császári udvarban. Később a jobb élet reményében a szegény családok is gyakran felajánlották a „fölös” fiúgyermekeiket eunuchnak. 

Anélkül, hogy párhuzamot vonnánk a brüsszeli bürokráciával, az eunuchok befolyásának növekedése egy önmagát erősítő folyamattá vált, és nagy hatalmú klikkek alakultak ki belőlük.