A kínai gigavállalatok, mint a CATL, akkor is saját kezükben tartják a nyersanyagbányászatot, ha a szegmens egyébként veszteséges. A lítiumkitermelést a haszonkulcs érdekében az egész világon csökkentik, kivéve Kínában. A cél az önellátás és a globális hegemónia megőrzése.
Az elektromos járművek térhódítása Kínát főszereplővé tette a globális piacon. Az akkumulátorokhoz szükséges lítium bányászata eddig is kulcsfontosságú volt Peking számára, amióta azonban Donald Trump abszurd vámháborúba kezdett az ázsiai hatalom ellen, Hszi Csin-ping elnök ideája az importfüggetlenedésről és az önellátásról még hangsúlyosabbá vált.
Pedig a bányászat napjainkban gyakorlatilag veszteséges. Globálisan akkora lett a kitermelés, hogy a 2022-es csúcshoz képest a lítium ára 90 százalékot zuhant. A két nagy bányászhatalom, Chile és Ausztrália a haszonkulcs védelmében egyenesen csökkentette a kapacitásait, a befektetett kitermelési összeg ugyanis már nem összehangolható a várt bevétellel. Kína azonban ennek az ellenkezőjét teszi.
Bármennyire is veszteséges a bányászat, rendületlenül folytatja tovább, sőt: emeli a tétet és a kvótát az önellátás felé vezető úton.
Az autonómia immár prioritás a globálisan vezető akkugyártóknak (például a CATL-nek) és az autóipari vállalatoknak, amelyeknek saját zöldenergiás befektetései segítenek megőrizni piacvezető pozíciójukat.
Kínában a lítiumbányászat a lepidolit kitermelésével kezdődik. Az ásvány bőségesen bányászható, ellenben csak egészen kis mennyiségű fémet tartalmaz, igen költséges a finomítása, cserébe nagy mennyiségű ipari hulladékot termel. Vagyis a bányászata napjainkban egyszerűen nem éri meg. Peking azonban már messze nem kizárólag piaci logikával gondolkodik: amennyiben a cél az önellátás megteremtése, az azonnal szentesíti az az eszközt.
Kína fő ereje egyébként sem a bányászatban, hanem a finomítói kapacitás globális egyeduralmában rejlik. Ez kulcsfontosságú erő ahhoz, hogy egy kereskedelmi háborúban nyomásgyakorló eszközként használhassa az exportkorlátozásokat vagy éppen az exporttilalmat az ellenfél nyomatékos meggyőzésére. Annál is inkább, mert Kína jelenleg kiaknázható lítiumkészletei nem fedezik a szükségleteit – kénytelen az ausztrál és a chilei importra támaszkodni, miközben energiát és pénzt nem kímélve vadászik új, külföldi nyersanyaglelőhelyekre, elsősorban Afrikában. A nyersanyag-nacionalizmusnak köszönhetően ráadásul az exportáló országok (Kínára) egyre féltékenyebben védik a kritikus ásványkészleteiket, az önellátási törekvések tehát még inkább előtérbe kerültek.
Hullámzó megtérülés
A lítiumpiac hanyatlása 2023-ban kezdődött az elektromos járművek globális piacának lassulásával. Mint arra a Bloomberg rámutat, a kínai lepidolit-lelőhelyek termelési költségei az iparágban a legmagasabbak közé tartoznak, a bányászat több mint fele pedig veszteséges. Mégsem állítják le a projekteket és nem csökkentik a kapacitást sem. A kormány folyamatosan nyomást gyakorol a vállalatokra annak érdekében, hogy ne szüneteltessék a kitermelést – igaz, az állami és céges érdekek ezen a ponton találkoznak. A bányavárosokban (a települések adóbevételeinek és munkahelymegőrzésének üdvösen) éppen a nagy kitermelt mennyiség tudja ellensúlyozni az alacsony árakat, míg a vállalatok saját, elsősorban az ellátási láncok egy kézben tartásának köszönhető piacelsőségük miatt nem akarnak mennyiséget csökkenteni. Ennek köszönhetően Kína lepidolittermelése 2020 óta körülbelül a hússzorosára nőtt, az évtized végére pedig várhatóan ez is megduplázódik.
Bár a piaci túlkínálat veszteségessé teszi a bányászatot és a finomítókat is erős nyomás alá helyezi, a kínai gigavállalatok, mint a CATL vagy a BYD (mindkettő Magyarországon kezd gyártani a nagyon közeli jövőben) hallani sem akarnak arról, hogy az évek munkájával kiépített saját, egyetlen kézben lévő ellátási láncuk (a bányától az eladásig) egyetlen szemén is gyengítsenek.
Amit buknak a bányászaton, azt éppen az ellátási lánc más pontjain vissza tudják nyerni, vagyis a kitermelési veszteséget le tudják nullázni a gyártási és logisztikai folyamat más pontjain.
A nyugati just in time üzleti gondolkodással ellentétben a kínai vállalatok a jövővel is kalkulálnak: az elektromos autók piacának lassulása hamarosan visszafordul (a Nemzetközi Energiaügynökség a globális kereslet megduplázódását prognosztizálja az évtized végére), ami a kínai vállalatok piaci részesedésének időtállóságát igazolja majd – miközben jelenleg a bányászati szegmens kapacitásnövelése profit szempontjából szinte feleslegesnek tekinthető.
A lítiumtermelés hosszú távú stratégiává vált Kínában. Akkor sem csökkentenének már kapacitást, ha az árak tovább zuhannának vagy az amerikai–kínai kereskedelmi háború varázsütésre drasztikusan enyhülni kezdene. Peking minden lehetőséget kihasznál az importfüggőség csökkentésére, az erőforrás- és nyersanyagbiztonságot pedig nemzeti szintre emelve kezeli prioritásként. Hszi Csin-ping több mint tíz éve dolgozik az ország önellátási képességeinek felpörgetésén, a Trump-korszak beköszönte pedig csak felgyorsította az erre irányuló törekvéseket. A teljes ellátási láncok birtoklása immár nem pusztán gazdasági, de politikai stratégiává vált.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
