Nagy felzúdulást keltett Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadó egyik kijelentése, aki az isztambuli tárgyalásokon az orosz küldöttséget vezette. Az ukrajnai konfliktusra történelmi párhuzamként Nagy Péter cár északi háborúját hozta fel.
A The Economist arról számolt be, hogy a tárgyalások során azt mondta az ukránoknak:
„Nem akarunk háborút, de készek vagyunk harcolni egy évig, kettőig, háromig – bármennyi ideig. Huszonegy évig háborúztunk Svédországgal. Maguk meddig hajlandók harcolni?
Az újságíró szerint Megyinszkij azt is hozzátette:
„Svédország ma nagyhatalom lenne, ha ez nem így történik”.
Nálunk nem nagyon ismert ez a háború, hiszen mi akkor Rákóczi szabadságharcával voltunk elfoglalva. Az 1700-ban kitört és 1721-ben lezárult nagy északi háborút Svédország vívta az Oroszország, Lengyelország, Szászország és Dánia alkotta koalícióval. Miután Oroszország békét kötött az Oszmán Birodalommal, I. Péter szövetségre lépett a szászokkal és a dánokkal, majd 1700 őszén megtámadta Svédországot: bevonult Észtországba, a lengyelek pedig Rigát támadták meg.
Az oroszok úgy tartják, hogy kezdetben Nagy Péter csak azért keveredett bele a konfliktusba, hogy magáénak tudja „Izsora és Korel tartományt”, azaz kijáratot szerezzen a Balti-tengerre. A hosszú háború eredményeként az 1721 szeptemberében aláírt nystadi béke értelmében azonban Oroszországé lett Észtország, Livónia, a Finn-öböl mindkét partja (Ingermanland), Délnyugat-Karélia és Viborg vára. És közben 1703-ban a cár megalapította Szentpétervárt.
Mivel Vlagyimir Rosztyiszlavovics Megyinszkij történész, nem csupán egy egyszerű fotelkutató, jóval mélyebben értelmezi a történelmet. Több könyvében foglalkozik Nagy Péter korszakával, nem véletlenül választotta az északi háború példáját.
A történelmi párhuzam adott.
I. Péter cár elődeinek nem volt meg az ereje ahhoz, hogy megoldja Oroszország Balti-tengerhez való hozzáférését. Nagyapjának, az első Romanovnak nem volt hozzá hatalma, elvesztette a kijáratot, és otthon kellett rendet tennie, az apja pedig kétfrontos háborút vívott: a törökök ellen sikerrel járt, de északon nem boldogult.
Péter okosabb volt, csak akkor fordult észak felé, miután az oszmánokkal lerendezte a dolgait. Amikor pedig szövetséget kötött a szászokkal, csak Izsora és Korel tartomány szerepelt a kívánságlistáján. A katonai hadműveletek Észtországban, Narva közelében kezdődtek, és csak két évvel később jutottak el a cár kezdeti érdekeinek övezetébe, azaz oda, ahol a mai Szentpétervár fekszik.
Persze a háború sokáig eltartott, közben a szövetségek felbomlottak, majd újraköttettek, és az ellentét kiújult a törökökkel is. Végül 1719 nyarán az orosz seregek Stockholm közelében partra szálltak, ami béketárgyalásokra kényszerítette a svéd királynőt. De a fegyvernyugvás csak 1721-ben jött el, aminek eredményeként Oroszország sokkal többet kapott, mint amennyit az első Romanovok alatt elveszítettek.
Nem véletlen, hogy Vlagyimir Megyinszkij az ukrajnai konfliktust az északi háborúhoz hasonlította. Ahogy telik az idő, az oroszok tényleges nyeresége sokkal nagyobb lehet, mint amit eredetileg megfogalmaztak, és a ruszofób európai közvetítők csak rontottak Ukrajna helyzetén.
Az oroszok bizakodhatnak az északi háború egy másik tanulságában, miszerint 21 év alatt sem esett szét Oroszország, és nem fogyott ki a lendületből, sőt megerősítette gazdasági és katonai potenciálját.
Forrás: Vzgljad
