Németország hosszú idő után feladta a nukleárisenergia-ellenes álláspontját, és Franciaország számára is jelezte, nem akadályozza többet az atomenergia megújulókkal egyenrangúvá tételét az Európai Unió energiapolitikájában és az ahhoz kötődő szabályozási folyamataiban. Emellett Friedrich Merz német kancellár azt is fontolgatja, hogy beáll a franciák által javasolt európai nukleáris elrettentés kiépítése mögé – jelezte a Bruegel vezető munkatársa, Guntram Wolff.  

Merz mindig is kritikus véleményen volt a német atomenergia-mentesítés politikájával szemben, amit még korábbi párttársa és riválisa, Angela Merkel idején fogadtak el. A német nukleáris erőműveket egytől egyig leállították – az utolsó hármat Olaf Scholz kancellársága alatt –, ami Merz szerint egyet jelent azzal, hogy megvonták az országtól az olcsó és megbízható villamos energiát. Habár az új kancellár nem tervezi a leszerelt atomerőművek újraindítását, ígéretet tett arra, hogy kormánya befektet az új technológiába, ideértve a kis moduláris reaktorokat (SMR) és a nukleáris fúzió elvén működő társaikat. Ezek a maghasadásos módszerrel ellentétben nem termelnek hosszú élettartamú nukleáris hulladékot. 

A német döntés az uniós energiapolitikában azért fontos, mivel teret adhat a hidrogén nukleáris úton való termeléséhez, ami összecseng Emmanuel Macron 2021 óta hangoztatott álmával. A francia elnök ugyanis 2030-ra szeretné az országát hidrogén-nagyhatalommá tenni, ezzel elősegítve az európai energiafüggetlenség megvalósítását. A nukleáris erőművekkel termelt hidrogén a német érdekeknek is megfelel, hiszen fontos szerepet tölthet be az ipar szénmentesítésében.  

 

Zöld vagy nem zöld? És jobb a rózsaszín? 

Németország tavaly a belföldi energiafogyasztás több mint 60 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezte, míg Franciaország az energiaigény mintegy 70 százalékát nukleáris energiából nyeri. Berlin húsz éven keresztül támogatta a megújuló erőműveket azáltal, hogy a rögzített áron a termelőktől vásárolt energia és annak piaci ára közötti különbséget a fogyasztókra hárították, pótdíjak formájában. Ezt a támogatást azonban a 2022-es energiaválság idején megszüntették.  

Most a hidrogénipar kaphat hasonló hátszelet, amelynek az első jele a nukleáris alapú termelés elfogadása. Ennek az az oka, hogy Németország évek óta ragaszkodik ahhoz, hogy a hidrogént mint a nehézipar szénmentesítésének alternatíváját kizárólag megújulók segítségével állítsák elő. Korábban úgynevezett zöldhidrogént termeltek, ennek az előállítása azonban egy igen nehéz és bonyolult eljárás. 

De mi is a zöldhidrogén? 

Az energiaiparban különböző színekkel jelölik a hidrogént, méghozzá az előállításuk szerint. A zöldhidrogén termelésekor tiszta energiaforrásokat, például nap- vagy szélenergiát használnak a víz elektrolíziséhez. Az elektrolízisberendezések egy elektrokémiai reakció során a vizet alkotóelemeire, azaz hidrogénre és oxigénre választják szét, és eközben nem bocsátanak ki káros anyagokat.  

Az elektrolízishez használt gépek viszont nagyon törékenyek és drágák. A másik hátrányuk, hogy csak akkor képesek jól működni, ha stabil és folyamatos energiát kapnak, ami a tiszta energiaforrások esetében nem mindig lehetséges. Ennek hiányában az elektrolizátorok vagy csak üresen állnak, vagy csökken a hatékonyságuk. 

Itt jön a képbe a rózsaszín- vagy pink hidrogén, amelynek a termelése nukleáris energián alapul.  

A nukleáris energia megújulóként való elfogadása megnyitja az utat a rózsaszínhidrogénhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése előtt, amivel az európai energiabiztonság is növekedne. 

A nagy európai hidrogénprojekt 

Már több határokon átnyúló hidrogénvezeték-projekt is a tervezés késői fázisában van, mindegyik nyugat–keleti irányban. 

• A MosaHYc a francia Moselle régiót köti össze a német Saar-vidék ipari területeivel. Várhatóan 2027-ben kezdi meg működését. 

• Ezt követi két évvel később a RHYn projekt Grand Est és Baden-Württemberg között. 

• A H2Med, a nagy hidrogénfolyosó pedig Portugáliából indulva Spanyolországon és Franciaországon keresztül éri el Németországot. A tervek szerint 2030-tól évente 2 millió tonna hidrogén áramlik ezen a vezetéken. 

Ezek a projektek alkotják az európai hidrogénhálózat gerincét, amely az ígéretek szerint eléri a 28 ezer km-t. Összehasonlításképpen: jelenleg összesen 5 ezer km a világon létező hidrogénvezetékek hossza.  

Európában a hálózat kiépítését a régi földgázvezetékek újrahasznosításával támogatnák. Németország ezen terv megvalósulásában reménykedve fogadta el a pinkhidrogént mint olyan megújuló energiaforrást, amely hosszú távon és zöldmódon fedezheti a német ipar energiaigényét. 

A fizika közbelép 

Ám míg az európai hidrogénterv elméletben egyszerű, a gyakorlatban szinte lehetetlen. Az elképzelés lényege a következő: cseréljük ki a földgázt hidrogénre, szénmentesítsük az acél, a cement és a vegyi anyagok termelését, így a fosszilis tüzelőanyagok nélkül is életben lehet tartani az európai ipart. A hidrogén azonban trükkös, mivel erősen maró hatású és könnyen szivárog. A molekulái aprók, ezáltal olyan tömítéseken és illesztéseken keresztül is kiszabadulhatnak, amelyeken a földgázrészecskék nem. De az igazi akadályt a költségek jelentik. 

A legolcsóbb, de legszennyezőbb metánból előállított hidrogén 2023-ban 3,40 euró volt kg-onként. Eközben az ún. kékhidrogén, amelyet szénmegkötéssel, földgázból állítanak elő, 4 euró körül mozgott. Az elektrolízissel – Franciaországban főleg a nukleáris energia segítségével – előállított rózsaszínhidrogén ára viszont 7 euró volt. Ezek az árkülönbségek rámutatnak, hogy  

az elektrolízis nem elég hatékony: a befektetett villamos energia körülbelül 25 százaléka hő formájában elvész. Vagyis a pinkhidrogén kétszer olyan drága, mint az az anyag, amit helyettesítenének vele. 

Mindez azonban nem számít, ha a politika és a támogatások ezt az alternatívát részesítik előnyben. 

A hidrogén bekerült az Európai Zöldmegállapodásba (European Green Deal), a REPowerEU tervbe és az EU kibocsátásmentes iparáról szóló törvénybe mint a szénmentesítés központi pillére. Az unió 65 hidrogénvezetéket, elektrolízisberendezést, importterminált és tárolólétesítményt közös projektként kezel, és ezeknek gyorsított eljárású státuszt és hozzáférést biztosít az infrastruktúra-finanszírozásban. 

Németországban a „hidrogénmozgalom” még népszerűbb: a megújított nemzeti hidrogénstratégia több milliárd euró köz- és magánbefektetést irányoz elő egy 9 ezer km-es hidrogénhálózat kiépítésére. 

Lépjünk egyet hátra, mielőtt szórni kezdjük a pénzt 

Egyes szakértők óva intenek attól, hogy az unió és a tagállamok ész nélkül kezdjék pumpálni a támogatásokat a hidrogén-infrastruktúrába. Pláne oly módon, ahogyan azt – mint említettük – Németország húsz éven keresztül tette a megújulók esetében: a termelési költségek és a piaci ár közötti különbséget az adófizetőkre hárította. Persze nem minden hidrogéntámogatás rossz, de különbséget kell tenni a nagy hozzáadott értékű hidrogénfelhasználás célzott támogatása és az olyan elképzelések között, miszerint a hatalmas infrastruktúra-bővítés elegendő lesz a fizika törvényeinek átlépésére is. Ha milliárdokat öntünk azokba a megoldásokba, amelyek nem elég hatékonyak, az végső soron az egész EU versenyképességét tovább ronthatja, és ha elfogy a pénz, a fogyasztók visszaállnak majd az olcsóbb eszközökre – sok hűhó semmiért. 

Abban lehet reménykedni, hogy a központi tervezés valódi áttörésekhez vezet majd a hidrogéntechnológiában, úgy, ahogyan ez a napenergia esetében történt, amelynek a fejlesztését segítették a támogatások. Van itt azonban még egy probléma. 

A fejlődés „babérjait” a napenergiához kapcsolódóan nem Európa, hanem Kína aratta le, és valószínűleg így lesz ez a hidrogénnel is. Az elektrolízisberendezések gyártása ugyanis energiaigényes, a bennük használt fémek, kerámiák és polimerek előállítása komoly ipari erőt igényel. Kína viszont azt fogja tenni, amit mindig is szokott: olcsó szénnel gyárt, mindenki másnál gyorsabban növeli a termelést, végül pedig olcsó eszközökkel árasztja el a piacot.  

A napelemekhez hasonlóan Európa fizet majd az innovációért, Kína pedig beváltja a csekket,  

vagyis a hidrogénhez kapcsolódó rózsaszín ködös álmok akár rémálommá is alakulhatnak. Ezért az EU-nak nagyon óvatosan és megfontoltan kell lépkednie a hálózat kiépítése, az iparági támogatások és az innováció területén. Talán hosszú távon ez a technológia lehet a kulcs, azonban nem szabad elkapkodni az átállást, és mindent eldobva a hidrogént kikiáltani az európai energiafüggetlenség messiásaként.  

Meglátjuk, mit hoz a jövő. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime