Szerző: Darvas Tamás, a Makronóm Intézet elemzője

A 2025 első négy hónapjában kimutatott 1,2 százalékos ipari növekedés valójában megtévesztő: a bővülés szinte teljes egészét a hadiipar generálta, míg a civil ágazatok többsége gyengülést mutatott, így az országos átlag egyre kevésbé reprezentatív – derül ki a Bloomberg részletes elemzéséből. 

A kétpályás gazdaság anatómiája 

A hadiipari ágazat mára a teljes ipari növekedés legjelentősebb forrásává vált. Az idei év első négy hónapjában a harcjárművek, a katonai repülőgépek és a hadihajók előállítása 32 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának termelési volumenét, míg az elektronikai és optikai alágazat – amely magában foglalja a rakétahajtóművek és célzórendszerek előállításához szükséges alkatrészeket – 14 százalékos növekedést realizált. A kész fémtermékek, köztük a fegyverek és lőszerek termelése pedig 16 százalékkal bővült, ami közvetlenül a védelmi beszerzések volumennövekedésének tudható be. A hadipari és gépgyártó komplexum tehát kimagasló arányt képvisel az ipari termelés bővüléséből: az összesített növekedés több mint feléért ez a két alágazat felelt.  

A közpénzek elosztásának mechanizmusa is teljes mértékben a háborús prioritások irányába tolódott:  

a 2025-ös költségvetés közel egyharmadát védelmi kiadások teszik ki, amelyek célzott támogatások és kedvezményes hitelek formájában áramlanak a hadiiparba.  

Ezzel szemben a Bloomberg által szemlézett, az orosz statisztikai hivatalnak az idei év első négy hónapjára vonatkozó adataiból kiderült, hogy tizenhét polgári iparágból tizenegy termelése csökkent, ami az export és a belső kereslet gyengülésére, valamint a komponensek importjának korlátozottságára vezethető vissza.

Forrás: Bloomberg 

Ez a széles skálájú, az egyes ágazatoknál látott radikális zuhanástól a gyógyszergyártás kimagasló bővüléséig tartó kép jól szemlélteti, hogy a polgári termelésben mennyire ellentmondásos a helyzet.  

A versenyszféra helyzetét tovább nehezíti, hogy tavaly októberben a jegybank 21 százalékra emelte az alapkamatot, mivel az infláció jócskán túllépte a toleranciasávot. E monetáris szigorítással szemben a hadiipari komplexum viszonylag védett: a kedvezményes finanszírozási lehetőségek lényegében semlegesítik a jegybank 21 százalékos alapkamat-emelésének hatását a szektorban. Ehhez képest a polgári vállalatok számára a magas hitelköltségek, az alacsony belső kereslet és a szankciókból eredő ellátási és logisztikai problémák komoly akadályt jelentenek:  

a 78 legjelentősebb cég közül tizenhárom pénzügyi kockázatra utaló besorolást kapott, és többüknél már a csődeljárás lehetősége is felmerült. 

Az országot jellemző kettősség a munkaerőpiacon is megmutatkozik: bár 2025 első negyedévében Oroszország munkanélküliségi rátája történelmi mélypontra, 2,3 százalékra süllyedt, a reálbérek pedig éves összevetésben 6,5 százalékkal nőttek, dacára a közel 10 százalékos inflációnak, e mutatók mégsem a polgári gazdaság megerősödését, hanem a háborús prioritások miatti átstrukturálódást tükrözik. A részleges mozgósítás következtében a fizikai dolgozók a hadsereg felé, a hadiipari üzemek fokozott munkaerőigénye miatt a képzett szakemberek – mérnökök, hegesztők, technikusok – jelentős része pedig a katonai megrendelésekhez kötődő termelés felé áramlott. 

Ennek az oka, hogy a hadseregbe jelentkezők jelentős egyösszegű juttatásokra jogosultak: az átlagos belépési bónusz 1,4 millió rubel, míg a súlyos sebesülteknek járó kártérítés közel 3 millió rubel, a harctéri halálesetért pedig családonként 7,4 millió rubel is lehet. Ezenfelül a hadiüzemek szintén elszívják a munkaerőt: az egyre növekvő bérek következtében a középső ipari láncokban, például a speciális gépek és alkatrészek gyártásában 15–20 százalékos szakemberhiány alakult ki. 

E jelenség hosszabb távon rontja a polgári vállalatok versenyképességét, megélhetési stabilitását és beruházási képességét, hiszen mindaddig, amíg a polgári szektor nem tud vonzó, versenyképes ajánlatokat nyújtani a képzett munkaerőnek, a szakemberek elvándorlása – a hadiipari pozíciók irányába – tovább súlyosbítja a gazdasági szerkezet egyensúlytalanságát. A háborús gazdaság területi lenyomata legalább annyira látványos, mint annak ágazati hatása. Az állami hadiipari megrendelések nemcsak az ország termelési szerkezetét torzítják el, hanem újraírják Oroszország gazdasági térképét is: ahol a védelmi ipar jelen van, ott növekedés és magasabb bérek jellemzők, míg a tradicionális, főként polgári termelésre épülő régiók leszakadnak. 

Tatárföld ma a háborús gazdaság egyik nyertese: a Roszstat adatai szerint 2025 első negyedévében az ipari kibocsátás itt 6,6 százalékkal bővült, míg önmagában a feldolgozóipar 13,7 százalékos növekedést mutatott. Az alabugai különleges gazdasági övezetben működő drón- és hadijárműgyárak mellett a régió fémipari és vegyipari klaszterei is profitáltak a stabil és folyamatos állami rendelésállományból. 

Ivanovo megye viszont a másik oldalt képviseli: a hagyományosan textiliparra épülő régióban márciusra az ipari termelés 4,3 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest, és a teljes első negyedéves növekedés is mindössze 0,5 százalékos volt. A textil- és ruházati ágazatok különösen érintettek, 10 százalék körüli visszaesést szenvedtek el az előző év azonos időszakához képest. A keresletcsökkenés, az importból származó alapanyagok drágulása és az orosz piac belföldi szűkülése olyan helyi üzemek bezárásához vezetett, amelyek korábban a régió foglalkoztatottságának gerincét adták.  

A régiók közötti különbségek tehát érezhetően nőnek: a hadiipari fellegvárakban két számjegyű bővülést, új munkahelyeket és növekvő béreket látunk, míg a hagyományos ipari központok stagnálnak vagy recesszióba süllyednek. A tendencia társadalmi és gazdasági következményei hosszú távon is jelentősek lehetnek. A munkaerő egyre inkább a stabil állami megrendelések felé vándorol, a költségvetési bevételek térben koncentrálódnak, a belső piac fragmentálódik. Ez a területi egyenlőtlenség pedig nemcsak gazdasági, hanem társadalmi feszültségek formájában is visszaköszönhet a következő években. 

Összességében a legtöbb mutató alapján úgy tűnik, hogy Oroszország gazdasága alkalmazkodott a háborús környezethez: az ipari termelés nem omlott össze, a GDP növekedése idén is pozitív tartományban maradhat és a munkanélküliség sem ugrott meg látványosan. A mélyebb szerkezetet megvizsgálva azonban egyre világosabbá válik, hogy mindez kizárólag a hadiipari expanziónak köszönhető, miközben a polgári ágazatok jelentős része stagnál vagy hanyatlik. 

A kétpályás gazdaságmodell hosszú távon nem fenntartható.  

A katonai termelésre épített növekedés nemcsak torzítja az erőforrás-elosztást és visszaveti a civil innovációt, hanem fokozza a régiós és társadalmi különbségeket is. Azok a térségek és társadalmi csoportok, amelyek nem tudnak bekapcsolódni a hadiiparba, leszakadó pályára kerülnek, miközben az állam egyre szűkülő eszköztárral próbálja kezelni az így kialakuló feszültségeket. 

A nyugati szankciók ugyan nem értek el a gyors hatást, de lassan, fokozatosan formálják át a gazdaság mozgásterét: a technológiai izoláció, a korlátozott exportlehetőségek és a globális tőkepiaci kirekesztettség egyre mélyebb nyomot hagynak az orosz gazdaságon. Az importkorlátozások, a fizetési rendszerekhez való hozzáférés szűkülése és az alternatív logisztikai útvonalak dráguló költségei rendre rontják a civil szektor esélyeit. A Kreml „árnyékflotta” kialakításával, harmadik országbeli kikötők bevonásával és baráti partnerekkel való együttműködésekkel igyekszik ellensúlyozni a nyugati exportkorlátozásokat, ám ezek a megkerülő megoldások hosszú távon többletkiadásokkal, adminisztratív terhekkel és nemritkán politikai költségekkel járnak. Ugyanakkor Moszkva megtanulta, hogyan tartsa mozgásban a hadigépezetet nem hagyományos csatornákon keresztül is – új kereskedelmi partnerekkel, saját pénzügyi rendszerekkel és a belső ösztönzők torzításával. 

Az orosz gazdaság tehát nem áll a szakadék szélén, de távolodik attól az iránytól, amelyben a békés modernizáció, a versenyképesség és a hosszú távú jólét reálisan elképzelhető lenne. A jelenlegi pálya inkább egy zártabb, mesterségesebb, a belső fogyasztásra és fegyverexportra optimalizált rendszer felé mutat. Ebben a stabilitás ára a rugalmasság, a rövid távú növekedésé pedig a hosszú távú versenyképesség elvesztése lehet. Ha a háború még évekig elhúzódik, a szerkezeti torzulások bebetonozódhatnak – és a jövő Oroszországa már nem lesz képes ugyanabba a világgazdasági térbe visszaintegrálódni, ahonnan 2022-ben kisodródott. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Szergej Bobiljov