Nyikolaj Patrusev, az orosz elnök egyik közeli biztonsági tanácsadója szerint Vlagyimir Putyin május végén új orosz haditengerészeti stratégiát fogadott el, Az orosz haditengerészet fejlesztésének stratégiája 2050-ig címmel, hogy 25 év alatt ismét a világ egyik legerősebb tengeri hatalmává tegyék az országot. Ennek a célja, hogy Moszkva teljesen visszaszerezze egykori pozícióit a globális tengeri nagyhatalmak között, amire a hosszú távon körvonalazódó geopolitikai és katonai kihívások szolgáltatnak indokot. A stratégia azt is világossá teszi, hogy a GDP-arányos védelmi kiadásokat hidegháborús szintre kell emelni, ami már meg is történt. 

Patrusevre azért érdemes figyelni, mert Putyin egyik legfőbb bizalmasának számít, aki segített neki a karrierje beindulásában is. Már az 1990-es években is együtt dolgozott vele az elnöki hivatalban, Borisz Jelcin elnöksége idején. Ezt követően tovább segítette Putyin munkáját a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) élén 1999 és 2008 között, majd 16 évig volt a Nemzetbiztonsági Tanács feje. 

Ugyan az említett stratégia még nem nyilvános, borítékolható, hogy ennek elfogadására azért kerülhetett sor, mert az orosz–ukrán háború fekete-tengeri hadszínterén az orosz fölény korántsem olyan egyértelmű, mint a szárazföldön.

Egyetértés van abban, hogy jelen pillanatban az orosz haditengerészet a világ harmadik legerősebbje Kína és az USA után, ehhez képest a fekete-tengeri műveletek Moszkvának komoly arcvesztéssel értek véget. Ezt a konszenzust erősíti, hogy az elmúlt 20 évben Kína a hajóépítések tekintetében vezető hatalommá vált: jelen állás szerint Peking több hajót állít elő, mint a világ többi része összesítve. Már 4 évvel ezelőtt is az ő hadiflottájuk volt a legnagyobb, és az USA várakozásai szerint 2030-ig 460 hadihajójuk is lehet.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy Washington oly sokáig meglévő előnye ezen a téren teljesen elveszett volna: igaz, hogy a gyors fejlesztések révén Peking szorosan felzárkózott, de a kevesebb amerikai hajó technológiai értelemben jóval előrébb tart, és magasabb színvonalat képvisel, a harci tapasztalatról nem is beszélve, ha pedig a repülőgép-hordozók számát nézzük, ami döntő lehet a tengeri ütközetekben, az amerikai fölény megkérdőjelezhetetlen. 

A nyilvános adatokból egyelőre annyi állapítható meg az orosz flottáról, hogy 222 hadihajója és 79 tengeralattjárója van, ez utóbbi közül 14 olyan atom-tengeralattjáró, amely alkalmas ballisztikus rakéták indítására is.

Oroszország a háború kezdete óta a Fekete-tengeren elvesztette a tengeri erejének mintegy 30 százalékát úgy, hogy Ukrajnának nincs is saját flottája. Az orosz erők javára lehet írni, hogy ugyan huzamosabb ideig fenyegették a moldovai határ közelében fekvő, így stratégiai jelentőségű Odesszát, de végül a szevasztopoli bázisról is visszavonultak, egészen a Fekete-tenger keleti partján fekvő Novorosszijszk területére.

Jelen állás szerint, ha az orosz haditengerészeti bázisokat vesszük figyelembe, a legfőbb az északon lévő Barents-tengernél elterülő Szeveromorszkban található, ahol a saját főparancsnoksággal működtető Északi Flotta állomásozik. 

Az, hogy egy ország milyen arányban allokál forrásokat a saját haditengerészete fejlesztésére, az az adott hatalom sajátosságainak, elhelyezkedésének, földrajzi adottságainak függvénye is: van-e egyáltalán említésre méltó hadiflottája, és ha igen, ezt fontosnak tartja-e, vagy ha nem, akkor van-e motivációja annak létesítésére? 

Persze a végső kérdés inkább az, hogy a 21. század gyorsan változó erőviszonyai közepette megéri-e a haditengerészet – egyébként meglehetősen költséges – fejlesztésére ilyen arányban forrásokat allokálni. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons