Mark Carney elmondta, lehetőséget lát arra, hogy Kanada új csővezetéket építsen, hogy azon több olajat szállítson a külpiacokra, ha ezt az iparág környezeti lábnyomának csökkentése érdekében milliárdos zöldberuházásokhoz kötik. A miniszterelnök a tartományi vezetőkkel tartott csúcstalálkozót követően hozzátette, hogy érdekükben áll a kanadai olajtermelés szén-dioxid-mentesítése, és megfontolandó egy új vezeték létrehozása, amely lehetővé tenné a nyersolaj további exportját anélkül, hogy azt az Egyesült Államoknak kellene eladni, amely már most is mintegy napi 4 millió hordót vásárol északi szomszédjától. 

Az egészben az a nehézség, hogy az észak-amerikai olaj- és gázpiac szinte teljesen integrált, ami – ha igy halad minden – a Donald Trump által indított vámháborúval megszűnhet, Kanada pedig megkezdheti az exportja diverzifikálását: ebből viszont Európa is profitálhat, tekintettel arra, hogy egy egykori brit jegybankelnök került a miniszterelnöki székbe. A kivetett vámok Kanada mellett az Egyesült Államoknak is fájni fognak, elég csak arra utalni, hogy az USA többek közt a Kanadából érkező stabil és megbízható olajimportnak köszönheti, hogy a világ első számú energiaexportőrévé vált. 

A tartományok vezetői többnyire támogatják a nyugati és északi kereskedelmi folyosók létrehozását Kanadában az erőforrások exportjának elősegítése érdekében, beleértve egy olajvezetéket, amellyel eljuthatnak a partokhoz. 

Danielle Smith albertai miniszterelnök, akinek a tartománya termeli az országban a legtöbb kőolajat, a nyugati Saskatchewanban tartott találkozót követő sajtótájékoztatón ismertette az általa „nagy alkunak” nevezett megállapodás egyelőre csak körvonalazódó elképzeléseit, amely magában foglalná egy új olajvezeték gyors jóváhagyását, valamint a kanadai olajhomokgyártó vállalatok olyan technológiákba történő nagyberuházásait, amelyek a bolygót felmelegítő kibocsátásokat ellensúlyozzák vagy megkötik. 

Két forgatókönyv állítható fel: 

Az egyik, ha Kanadának sikerül megállapodnia az USA-val, létrehozva az ún. Észak-Amerika erődöt. Ez magában foglalna egy olyan, napi 2 millió hordó kapacitású vezetéket, amely lehetővé tenné a kanadai olajexportot. Ebből Kanadán kívül az Egyesült Államok is profitálhatna, mivel Trump a kampányígéretének megfelelően domináns szereplővé lépne elő az energetika területén, így képes lenne az exportja növelésére a globális piac felé, amivel alacsony olajárakat tudna garantálni az amerikai fogyasztóknak. Így lényegében Alberta biztosítaná Washingtonnak a Kínával szembeni verseny megnyeréséhez elengedhetetlen energiát. 

A második forgatókönyv a megállapodás hiányát és a vámháború folytatását feltételezi. A vezeték megépülne, azzal a különbséggel, hogy Kanada diverzifikációs céllal az olaj- és gázpiacról más vevőket is igyekezne bevonni. Ezt megtehetné, ugyanis a világ negyedik legnagyobb olajtermelője az USA, Szaúd-Arábia és Oroszország után, és tavaly napi 5,7 millió hordót termelt. Ebből 4,3 millió hordó az Egyesült Államokba irányult, és a teljes export 87 százalékáért Alberta felelt. 

Bármely forgatókönyv is valósul meg, a kérdés a finanszírozás. Smith szerint egy új csővezeték, amely napi 1 millió hordónyi olajat szállítana a nyugati partra – amelyet szerinte magánfinanszírozással kellene megvalósítani –, évi 14,6 milliárd dollár bevételt hozhatna, ami a Pathways néven ismert, Nyugat-Kanadában tervezett hatalmas szén-dioxid-leválasztó projekt költségeit fedezhetné. 

Kanada jelenleg 6-7 nagy projektet fontolgat arra az esetre, ha nem sikerül a megállapodás, így Alberta meghatározó tartományként olyan szereplőkkel kezdett tárgyalásokba, mint Japán, Dél-Korea és néhány európai ország.

Az április 2-ától érvényes 10 százalékos vámokat illetően Kanadának időbe telik az átállás. A helyzetet bonyolítja, hogy korábban úgy tekintettek az USA-ra mint kizárólagos partnerre, ebből fakadóan az összes csővezeték Kanadából déli irányba, az Egyesült Államokba tart, és csupán egy olyan van, ami Albertából Brit Kolumbiába vezet a nyugati partvidékre, ami az ázsiai piacok számára biztosít hozzáférést, míg a keleti partvidékekre egyáltalán nem tart.

Jelenleg Kanada négy különböző javaslatot vizsgál, amelyek a nyugati partra vezető olajvezeték megépítésében szóba jöhetnek: a Manitobába, a Hudson-öbölbe, Kelet-Kanadába és az Északnyugati területekre irányuló ötlet egyaránt felmerült.

Tekintettel azonban arra, hogy jelenleg az egyetlen, a nyugati partokat elérő vezeték (Trans Mountain, 1150 km) 12 év alatt készült el közel 25 milliárd dolláros ráfordítással, egy új megépítése is hosszú időt vehet igénybe bárhol is fusson a nyomvonala. 

Smith korábban azt mondta, hogy Kanada nemzeti egysége forog kockán, ha nem lesz előrelépés az új csővezetékek építése és más, az ország energiaiparát fellendítő intézkedések terén. A kanadai elnök a Canadian Broadcasting Corp. szerint a Brit Kolumbia északnyugati részébe vezető csővezetéket részesíti előnyben, amely egy új, az ázsiai vevőkhöz viszonylag közel eső átjárót jelentene. 

Az óceáni tartályhajókra egyedül a Trans Mountain képes olajat szállítani, amelyet  nemrég bővítettek ki, hogy napi 900 ezer hordónyi nyersanyagot tudjon kezelni. Egy másik megépítése azonban akadályokba ütközhet, ugyanis Brit Kolumbia tartománynak nézetkülönbségei vannak Albertával arról, hogy szükség van-e egy új, a területén áthaladó vezetékre, mivel az valószínűleg az őslakosok földjén haladna keresztül, akik ellenezhetik azt – mindez pedig bírósági eljárásokhoz vezethet. 

E feszültségek ellenére Alberta és Saskatchewan tartomány is tervezi az olajkitermelés fokozását, és a várakozásaik szerint elérhetik a napi 6 millió hordós mennyiséget, ami 2030-ra 7 millióra is emelkedhet. 

Jelenleg Kanada 13 tartományi és területi miniszterelnöke nyújtja be az elképzeléseit villamosenergia-vezetékekre, bányákra és kikötőkre abban a reményben, hogy azok nemzeti jelentőségűnek minősülhetnek – és így jogosultak lesznek a Carney által ígért új kormányzati engedélyezési eljárás gyorsított lefolytatására. 

A tartományi vezetőkkel tartott találkozó az első lépés volt Carney kampányígéretének teljesítése felé, miszerint a hazai gazdaság fellendítésével és új kereskedelmi partnerek felkutatásával csökkenti országa túlzott függőségét az Egyesült Államoktól mint exportpiactól. 

Az olajexport diverzifikációja mellett érdemes megemlíteni, hogy Kanada az LNG területén is hasonlóra törekszik, ami azért nagyobb kihívás, mert a legtöbb ilyen projekt tervezése a nyugati országrészben összpontosul, ebből pedig csupán Ázsia tudna profitálni a belföldi infrastruktúra hiánya miatt.

Érdemes megemlíteni a Gasoutlook gázipari szakportál egyik cikkét, amely szerint a diverzifikációs törekvések közepette felmerült a 2021-ben eredetileg környezetvédelmi aggályokra hivatkozva leállított québeci LNG-projekt újjáélesztése, ami elhárítaná az akadályt az Európába irányuló export elől. 

Carney szerint Kanada továbbra is arra törekszik, hogy enyhítse a Donald Trumppal fennálló kereskedelmi feszültségeket, de addig is le kell számolnia a belső kereskedelmi akadályokkal, és nemzeti szintű projekteket kell létrehoznia, hogy a saját kezébe vegye a sorsát. 

A kanadai politikusok más útvonalakról is beszéltek a természeti erőforrások országból való kijuttatása kapcsán, beleértve az északon lévő Manitobán keresztül vezető utat, amely csatlakozhat a Hudson-öbölhöz, de az év nagy részében a sarkvidéki jég miatt el van zárva. A nyugati tartományok vezetői egy olyan gazdasági folyosót szorgalmaztak, amely Brit Kolumbia Prince Rupert kikötőjétől Manitoba északi részéig tartana, és jelentősen megnövelné az erőforrás-szállítmányokat. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons