Mostanában egyre gyakrabban emlegetik Emmanuel Todd francia antropológust, aki 1976-ban mintegy megjósolta a Szovjetunió bukását. Éppen ezért gondolják sokan, hogy érdemes figyelni a mondandójára. Erre szolgáltat kellő indokot az After The Empire című, először 2001-ben franciául megjelent műve, amelyben az Egyesült Államok (relatív) hanyatlását prognosztizálta – és ez napjainkban egyre aktuálisabb. 

Legutóbbi (és egyben utolsó) könyvében, a La Défaite de l’Occident (A Nyugat veresége) címűben a Nyugat azon képtelenségét siratta, hogy nem tudja megkülönböztetni a tényeket a kívánságoktól, amint azt az ukrajnai háború során tanúsított magatartása is mutatja. A nihilizmus, az értékek és a valóság elfogadásának hiánya megfertőzte a nyugati gondolkodást. 

A Szovjetunió bukása komoly pszichológiai és társadalmi zavarokhoz vezetett Oroszországban. A Nyugat, illetve a „liberális demokrácia” veresége hasonló következményekkel jár a nyugati társadalmakban. 

Todd ugyan megjósolta a Szovjetunió bukását, de nem látta előre, hogy ez milyen következményekkel jár majd a legnagyobb utódállamra nézve: 

Oroszország összeomlását az 1990-es években soha nem láttam volna előre. Az alapvető ok, amiért nem tudtam megérteni vagy előre látni ennek a hatalmas országnak a szétesését, az az, hogy nem értettem meg, hogy a kommunizmus nem egyszerűen a gazdasági tevékenység megszervezésének az eszköze volt, hanem egyfajta vallás is. A hit volt az, ami lehetővé tette a rendszer létezését, és ennek a hitnek a megszűnése legalább annyira káros volt, mint a gazdasági rendszer szétesése. 

Három évtizedbe telt, amíg Oroszország túljutott azon a pszichológiai zavaron, amely a politikai és gazdasági rendszerének megsemmisüléséből fakadt. 

Todd gyanítja, hogy hasonló folyamat zajlik Nyugaton: 

Jelenleg a Nyugat szétesésének fázisában vagyunk, és a kommunizmus, vagyis a szovjet rendszer felbomlásához hasonlóan most sem tudom pontosan megérteni, hogy mi történik. Az alapvető hozzáállás, amire most szükségünk van, az alázat. Minden, ami történik, különösen Donald Trump megválasztása óta, meglep engem. Így meglepett az az erőszak, amellyel az amerikai elnök az ukrán és európai szövetségesei – vagy inkább vazallusai – ellen fordult. A háború folytatását vagy újrakezdését támogató európai szándék – noha Európa minden bizonnyal a világnak az a régiója, amelynek a legelőnyösebb lenne egy békemegállapodás – szintén nagy meglepetés volt számomra. 

A Szovjetunió (és Oroszország) veresége az után következett be, hogy elvesztette a gazdasági háborút a Nyugattal szemben, ahogy Afganisztánban is elvesztette a háborút. A szovjet rendszer kudarcot vallott. 

A Nyugat, vagy ahogy Mearsheimer érvel, a „liberális hegemónia” Afganisztánban elbukott: a Líbia és Szíria „felszabadítására” tett kísérletek olyannyira becsődöltek, hogy az al-Kaida ellen indított nyugati „terrorellenes háború” odavezetett, hogy az al-Kaida egyik nagyágyúját tették meg Szíria elnökévé. A Nyugat gazdasági hanyatlását Kína felemelkedése mutatja, a nyugati „értékek” erkölcsi önsorsrontása pedig naponta tapasztalható Gázában. 

Ahogy említettük, a „liberális demokrácia”, az eszmerendszer, amely évtizedeken át a Nyugat vezérfonala volt, megbukott, és kiderült, hogy ez az oroszországi kommunizmushoz hasonlóan nemcsak egy gazdasági doktrína, hanem egyfajta vallás is – márpedig e hitrendszer kudarca már a nyakunkon van. 

A rendszer által elszenvedett vereségek egymás utáni halmozódása a Nyugat pszichológiai összeomlásához, belső széteséséhez vezettek. Ennek a következményei a mostani irracionális cselekedetek és a vágyálmok kergetése. 

Vagy ahogy Alastair Crooke egykori brit diplomata mindezt figyelmeztetőleg összefoglalja: 

A „vereség” okozta pszichológiai kizökkenés magyarázhatja (de nem igazolja) azt, hogy a Nyugat képtelen a világ eseményeinek megértésére: már-már kórosan elhatárolódik a való világtól szavaikban és tettekben, például az orosz történelmi tapasztalatoktól és az iráni síita dac hosszú történetétől. Ám mégis, ha a politikai helyzet romlik is, nincs jele annak, hogy a Nyugat a felfogásában valóságalapúbbá válna, és nagyon valószínű, hogy továbbra is ebben az alternatív valóságban fog élni – egészen addig, amíg a realitás erőszakkal ki nem űzi onnan. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons