Friedrich Merz egyetlen ciklust sem élhet túl a hivatalában, és Franciaország lesz a következő ország, amelyik kilép az EU-ból, ami az unió összeomlásához vezethet – állítja Ian Proud volt brit diplomata.  

Ian Proud nem csodálkozik azon, hogy miután az eurokraták kifogytak az ötletekből, újabb értelmetlen szankciókat vetnének ki, ugyanis választhatnak: Európa vagy folytatja a háborút hatalmas áldozatok árán, hogy ne kelljen szembenéznie a katasztrofális Oroszország-politikájával, vagy véget vet annak, és vállalja az ukrán tagság kihívásait, ami egyébként szerinte szétszakítaná az EU-t.  

Kevés dolog jellemzi annyira az európai energiapolitika ürességét, mint Ursula von der Leyen javaslata, miszerint szankcionálnák az amúgy sem működő Északi Áramlat 1 és 2 vezetéket. A szankció gazdasági költsége nulla, és hasonló nagyságrendű lenne a hatása is az oroszokra.  

Ez a lépés mutatja a bürokraták egyre növekvő kétségbeesését azzal kapcsolatban, hogy mit tegyenek Oroszországgal.  

Ugyan Friedrich Merz német kancellári kinevezése, illetve az, hogy igyekszik magát keményvonalas politikusként pozicionálni, kétségtelenül eltolta az EU politikájának a súlypontját Berlin felé, ennek ellenére Ian Proud azt jósolja, hogy Merz nem éli túl a teljes hivatali ciklusát. 

A jóslatát azzal támasztja alá, hogy a kancellár önpusztító külpolitikája Németországban felpörgeti az AfD megerősödését, amely könnyedén válhat az ország legnépszerűbb pártjává. 

Ennek esélyét erősíti az is, hogy az európai ipart megbénították a magas energiaárak. Hiába szajkózzák, hogy mindez Oroszország hibája, amikor ezt – Proud szerint – Brüsszel és Berlin önpusztító energiapolitikája vezérli.  

Az energiakapcsolatok megszakítása helyett az egyetlen „normális” válasz a globális kínálat növelése lenne.  

Ennek beismerése viszont elkerülhetetlenül visszahozná az orosz vezetékekkel kapcsolatos kényelmetlen döntéseket, ami hideg zuhanyként hatna Von der Leyen hitelességére és Merz kancellárságára.  

Pedig minden lehetséges lépés az ukrajnai tűzszünet késleltetésére vagy megakadályozására, tovább súlyosbítja a bajt. A magas árak súlya alatt görnyedő polgárok emlékezni fognak arra, hogy a háború kitörése előtt az európai gázárak rendkívül alacsonyak voltak – összehasonlíthatók a mai amerikai tarifákkal. Igaz, akkor kifejezetten kedvező volt a globális kínálat. Az európai LNG-import meredeken emelkedett, miközben az orosz vezetékeken a gáz folyamatosan áramlott.  

Ian Proud a helyzetet így összegzi:  

az orosz gázvezetékek elvágása pusztítóan hatott az európai ellátásra, pedig az energia globális ára sokkal nagyobb hatással van Oroszországra, mint a tőle vásárolt energia mennyisége. 

Állítását azzal támasztja alá, hogy a 2020 előtti években több gáz volt a piacon, mint amennyit a világ fel tudott használni, ez pedig lenyomta az árakat. Az amerikai kínálat megugrása ugyanazt tette a globális gázárakkal, mint az amerikai palaolaj túlkínálata 2016 januárjában, amikor az árak hordónként 26 dollárra zuhantak. 

Márpedig a 2016-os olajár-összeomlás óriási nyomást gyakorolt az orosz gazdaságra, amely nagymértékben függ az olaj- és gázexport adóbevételeitől. Moszkva folyó fizetési mérlegének a többlete 2016-ban 1999 óta a legalacsonyabb szintre esett, jelentősen csökkentve az adóbevételeket, hiába termelt ki rekordmennyiségű olajat és gázt. 

Amikor Trump elnök az OPEC-kel az olajár és tágabb értelemben a gázár csökkentéséről beszélt, úgy gondolta, hogy ez jobban károsítja az orosz gazdaságot, mint az orosz szállítások visszaesése. 

Azonban az orosz monetáris politika ma nagyon eltér a 2016-ostól: az alacsony rubel segít ellensúlyozni az energiaárak zuhanását, és nagyobb többletet hoz majd, amikor az árak emelkedni kezdenek. 

Ezért Von der Leyen nagyszabású tervének második szála – a G7-országok beleegyezésének elérése, hogy az olajárplafont 60-ról 45 dollárra csökkentsék – sem biztos, hogy működni fog. Mindenesetre a G7-ek megállapodása csak akkor lehetséges, ha az Egyesült Államok is beleegyezik. Márpedig korántsem világos, hogy Trump elfogadna egy újabb szankció bevezetését Oroszországgal szemben, egy olyan időszakban, amikor a Kremllel való kapcsolatok újraindítására törekszik. 

Az orosz csővezetékek leállítása, mint Putyin ukrajnai háborújának állítólagos büntetése ellentétes hatást váltana ki – korlátozná a kínálatot, felhajtaná az árakat, és sokkal jobban ártana Európának, mint Oroszországnak. 

Az európai bürokratának nincsenek jó választási lehetőségeik: vagy folytatják a háború támogatását hatalmas gazdasági áldozatokkal, hogy ezzel elhalasszák az önmagukkal való elkerülhetetlen elszámolást az Oroszországgal szembeni önpusztító politikájuk kapcsán, vagy véget vetnek a harci cselekmények finanszírozásának, és szembenéznek Ukrajna EU-taggá válásának még nagyobb politikai és gazdasági költségével – fejti ki Ian Proud. 

Az nyilvánvaló, hogy Ukrajna felvétele megrengetné az unió pénzügyi alapjait, és olyan széles körű ellenállást váltana ki, hogy Ukrajna csak másodrangú feltételekkel csatlakozhatna. Az olyan országok, mint Franciaország és Lengyelország, minden bizonnyal blokkolni és késleltetni fogják a csatlakozást, hogy elkerüljék a támogatásaik Kijevnek ítélését. 

Nem meglepő, hogy Lengyelország újonnan megválasztott elnöke, Karol Nawrocki kijelentette, hogy Ukrajnát nem szabad felvenni az EU-ba. És ezzel nincs egyedül. Orbán Viktor régóta mondja, hogy Ukrajna európai csatlakozása gazdasági katasztrófa lenne. 

A nagyobb probléma – már ha problémának tekintjük – az, hogy a felvétel politikai katasztrófát és az európai egység felbomlását okozná.  

Ami a német politikában történik, az Franciaországban is megeshet – és a Le Pen elleni perek ezt csak felgyorsítják.  

Most már nem az a kérdés, hogy a Nemzeti Tömörülés vezeti-e majd a francia kormányt, hanem az, hogy mikortól. 

Amikor erre sor kerül, számíthatunk arra, hogy az egyre nacionalistább Franciaország elindul a kilépés felé, ami az unió összeomlását hozhatja magával. 

Ian Proud szerint mindezt csak radikális reformmal, az uniós intézmények megnyirbálásával és a tagállami szuverenitás visszaadásával lehet megakadályozni. Ennek az esélye viszont jelenleg nagyon csekélynek tűnik. 

Cikkünk nem tükrözi a Makronóm álláspontját, célja csupán a tájékoztatás és információközlés.   

 Kapcsolódó: