Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok sikeres légicsapásokat hajtott végre Irán három nukleáris létesítménye ellen. Ez volt az első közvetlen amerikai katonai beavatkozás az Izrael és Irán között június 13-án kirobbant konfliktusban. Az elnök döntése új szakaszba léptette a háborút: a fő kérdés, Irán miképp reagál – korlátozott megtorlással vagy eszkalációt kiváltva, ami regionális robbanást okozhat.
Bár Donald Trump néhány napja még kéthetes határidőt adott Iránnak arra, hogy önként adja fel nukleáris programját, június 21-én úgy döntött, engedélyezi a bunkerromboló rakétákkal ellátott B–2-es bombázók bevetését. A csapásban az elnök elmondása szerint három iráni nukleáris komplexumot semmisítettek meg, beleértve azt a fordói urándúsítót, amely egy hegy gyomrában annyira védett helyen települt, hogy az izraeli bombák nem tudtak benne komoly kárt okozni – ez volt az a segítség, amit Benjamin Netanjahu annyira kért a Fehér Háztól.
Az elnök eddig igyekezett távol tartani az Egyesült Államokat a konfliktustól, és folyamatosan a tárgyalásos rendezést szorgalmazta, annak folytatására azonban a történtek után már nincs sok esély: a csapásokkal megvolt az első közvetlen amerikai katonai beavatkozás az Izrael és Irán között tomboló konfliktusba, vagyis Amerika iráni szemszögből maga is támadó féllé vált. A háború teljesen új szakaszába lépett, és jelenleg több lehetőség is kínálkozik a folytatásra: Irán megadhatja magát, de eszkalálhatja is a konfliktust egy a térségben állomásozó amerikai erők elleni drasztikusabb megtorlási kísérlettel.
A fordói fordulat
Washington előre figyelmeztette Iránt, hogy ne próbálkozzon egy amerikai csapatok elleni komplexebb megtorló akcióval – a jelek szerint Trump is egy korlátozott hatású ellencsapást tart valószínűnek (és talán elfogadhatónak is), hogy aztán egy washingtoni diktátumokat tartalmazó békekötésre kényszerítse Teheránt. Irán asztalán több forgatókönyv fekszik. Megtámadhat amerikai bázisokat Irakban vagy az Arab-félszigeten – hasonlóra volt már példa 2020-ban, amikor Teherán Kászem Szolejmáni meggyilkolására válaszul rakétákkal támadta meg az USA Irakban állomásozó egyik alakulatát. Mivel az akciónak nem voltak áldozatai, a két fél az eszkalációs aggodalmak miatt elintézettnek tekintette a dolgot, és a továbbiakban inkább kommunikációs síkon folytattak egymás ellen hadjáratot. Trump valami hasonlóra számíthat most is, a feltételezés rizikója azonban az, hogy amennyiben mégis amerikai katonák halnának meg, arra válaszolnia kell – eszkalálva a konfliktust. Ez a kiterjesztés abban az esetben is bekövetkezik, ha Irán nem egyetlen célzott csapással, hanem komplex támadással próbálkozik az amerikai erők ellen. Ebben az esetben akár egy klasszikus, Amerika által elkerülni vágyott „végtelen háború” nyitánya is lehet a támadás.
Tekintve Trump káoszpolitikáját, hirtelen visszalépéseit egy-egy befejezett tényként közölt rendelkezésétől, elképzelhető, hogy Irán megkockáztatja valamelyik lépést, abban bízva, hogy az eddig a békepártiságát hangoztató elnök nagyon is tart egy hosszú háború Egyesült Államokra gyakorolt hatásaitól, így nem fog belekezdeni egy egész külpolitikáját megváltoztató, az üzleti alapú geopolitikai nézeteibe egyáltalán nem illeszkedő konfliktussorozatba.
Ott van még Irán kezében az ütőkártya, a Hormuzi-szoroson átmenő kereskedelem blokkolása is. Ezzel a globális olajkereskedelem egyharmada bénulna le, ami óriási áremelkedést okozhat az Egyesült Államokban – a probléma csak az, hogy azokban az országokban is, amelyek egyébként partneri viszonyban állnak Teheránnal. Közülük a legfontosabb Kína lenne mint a szintén kereskedelmi csapást elszenvedő Öböl-országok olajának legnagyobb felvásárlója. Az iráni rezsimnek a pekingi és az öböl-térségbeli kapcsolatai különösen fontosak, az olajszállítás ellehetetlenítése azonban azt eredményezné, hogy ezek az országok is hátat fordítanának neki, gyakorlatilag diplomáciai vákuumba kergetve Teheránt.
A rezsimváltás már keményebb dió
Bár Benjamin Netanjahu egyre bágyadtabban tiltakozik azon feltevés ellen, hogy Izrael támadásainak elsődleges célja nem az iráni atomprogram megsemmisítése, hanem a rezsim megdöntése, az amerikai támadás után még kisebb a valószínűsége, hogy azt el is éri. A teheráni elit külső leváltásának alapfeltétele lenne egy szárazföldi invázió, erre azonban az Egyesült Államok sem lesz hajlandó. Csábító lenne párhuzamot vonni a közelmúlt szíriai eseményei és Irán között, ám az utóbbi vezetését nem gyengítette évtizedes polgárháború, ráadásul komolyan vehető belső ellenzék jelenleg nincs az országban. Rezsimváltás esetén tehát a legtöbb, amit Izrael és az Egyesült Államok elérnének, az a káosz és a valóban borítékolható belső fegyveres konfliktus lenne, a régió újabb destabilizáló gócaként.
Ennél sokkal valószínűbb forgatókönyv az, hogy a meggyengült, de nem megbukott rezsim egy észak-koreai típusú bezárkózást hajt majd végre azért, hogy az atomprogramját folytatva immár külső tényezőktől (Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és külföldi hírszerzők) nem zavartatva magát, valóban fegyverfejlesztésre használja a programját, egyetlen lehetséges megoldásnak vélve azt elrettentő ereje visszaszerzéséhez.
És végül: a legrosszabb forgatókönyv az Izraellel vívott „örök háború” elméletének gyakorlatba ültetése lenne. Egyre többekben vetődik fel a kérdés: Irán miért használja óriási rakéta- és drónkészletének csupán a töredékét az Izrael elleni támadásokhoz? A válasz a háború elnyújtásában és a készletfelőrlésben rejlik: az izraeli légvédelmi rakéták készletét Irán a kisebb sorozatokkal dézsmáltatná meg, miközben csapásai jó eséllyel egyre több civil áldozatot szednének. A hosszú légi háborúba az Egyesült Államok – a védelmi képességeinek felajánlásától eltekintve – ráadásul nem avatkozna be.
Amennyiben a háború mégis eszkalálódna, az USA pedig a tervei ellenére belesodródna a háborúba, az amerikai társadalom hozzáállása döntő lesz az elnök számára – ha másért nem, a közelgő félidős választások miatt. A friss közvélemény-kutatások arra utalnak, hogy az amerikaiak elsöprő többsége ellenzi, hogy országa belépjen az Izrael–Irán-konfliktusba. Trump óriási kockázatot vállalt a beavatkozással, arra alapozva tervét, hogy az amúgy is meggyengült Irán ezt követően a gyors rendezésre törekszik majd a megtorlás helyett. Ha igaza van, akkor minden idők egyik leggyorsabb katonai térdre kényszerítését valósította meg, ha azonban téved, akkor ígéreteivel épp ellentétesen egy globális hatású konfliktusba rántja bele az Egyesült Államokat – annak valamennyi kockázatával, gazdasági, társadalmi és erkölcsi negatív hatásával együtt. Az iráni kormány álláspontja nem túl biztató: a diplomácia ideje lejárt, Irán pedig a támadásra a szerinte megfelelő választ adja Trump elnöknek.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Donald Trump a Fehér Ház titkosszolgálati komplexumában 2025. június 21-én
(MTI/AP/Fehér Ház)
