Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos látogatást tett Pekingben, ahol három kiemelt gazdaságpolitikai egyeztetésre is sor került a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC), az Ipari és Információtechnológiai Minisztérium (MIIT), valamint a kínai Pénzügyminisztérium vezetőivel.
Kína ma Magyarország legfontosabb Európán kívüli kereskedelmi partnere, a beruházási volument tekintve mind 2023-ban, mind 2024-ben a legfontosabb beruházó ország volt. Hazánk megerősítette pozícióját mint a régió vezető kínai tőkeközpontja, hisz az összes Európába irányuló kínai befektetés 31 százalékát vonzotta, megelőzve Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát is.
A megbeszélések célja a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességének erősítése, a gazdasági semlegesség politikájának jegyében az ipari és technológiai együttműködés mélyítése, valamint a két ország közötti pénzügyi partnerség növelése volt. A tárgyalások eredményeként két stratégiai jelentőségű dokumentumot is aláírtak: az NDRC-vel egyetértési megállapodás született a mesterséges intelligencia területén történő együttműködésről, míg az MIIT-vel szándéknyilatkozat készült egy Kína–Magyarország Autóipari Együttműködési Munkacsoport felállításáról.
Az NDRC vezetőivel folytatott egyeztetésen a felek a magyar iparfejlesztési stratégia kulcsterületeit tekintették át. A tárgyalás fókuszában az önvezető járművek fejlesztéséhez kapcsolódó mesterségesintelligencia-megoldások, valamint a hazai kkv-szektor versenyképességének a javítása állt. A találkozó során a felek aláírták az intézmények közötti harmadik egyetértési megállapodást, amely kifejezetten az MI-technológiák fejlesztésére és azok ipari felhasználására irányul. A megállapodás célja a tapasztalatcsere elősegítése, a hazai kkv-k mesterségesintelligencia-alkalmazkodóképességének növelése, a közös kutatás-fejlesztési projektek támogatása, valamint a ZalaZONE tesztpálya további nemzetközi integrációjának előmozdítása.
Az egyezmény hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország tovább erősítse szerepét a high-tech beruházások célpontjaként.
Az MIIT-vel tartott megbeszélés során a felek az autóipari ökoszisztéma fejlesztésében való együttműködést tekintették át, különös figyelemmel az elektromos járművek töltő-infrastruktúrájának fejlesztésére, az önvezető autók technológiatranszferére, valamint az ipari termelőkapacitások magyarországi bővítésére. A tárgyalás zárásaként szándéknyilatkozat született a Kína–Magyarország Autóipari Együttműködési Munkacsoport létrehozásáról, amelynek célja a legfejlettebb technológiák megismerése és azok magyarországi alkalmazhatóságának elősegítése. A munkacsoport tagja Magyarországról a témával foglalkozó szövetségek, egyetemek, az ágazatban működő hazai vállalatok mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz, miközben kínai oldalról az MIIT és az általa összeállított Fehér Listán szereplő vállalatok. Ezáltal a legfejlettebb, legbiztonságosabb működésű technológiákat ismerhetik meg a magyarországi szereplők.
Nagy Márton találkozott a kínai pénzügyminisztérium képviselőivel is, ahol a két ország közötti pénzügyi együttműködés került terítékre, valamint szó esett a Nemzetgazdasági Minisztérium és a korábbi Pénzügyminisztérium összevonásából eredő intézményi átalakulásról.
Nagy Márton hangsúlyozta,
a magyar gazdaságpolitika fókuszában a beruházásvezérelt növekedés, a versenyképesség javítása és a technológiai szuverenitás erősítése áll.
A kormány célja, hogy a magyar autóipar a jövő kihívásaira felkészült, versenyképes és fenntartható módon működjön, amelyhez az ipari szereplők aktív részvételére van szükség. Ennek eléréséhez elengedhetetlen az ágazatközi együttműködés alkalmazása a szabályozás terén, szabványok és interoperabilitási kezdeményezések alkalmazása, valamint a technológiatranszfer növelése.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Purger Tamás