Pár napja Brazília mint a 30. ENSZ Klímaváltozási Konferencia (COP30) házigazdája, merész javaslattal állt elő: a jól ismert globális kibocsátáscsökkentési célokat, azaz az úgynevezett Nationally Determined Contributions (NDCs) kereteit kiterjesztené, hogy ne csak országok, hanem vállalatok és városok (pontosabban területi önkormányzatok) is aktívan részt vehessenek egy új, „globálisan meghatározott hozzájárulás” (Globally Determined Contribution, GDC) rendszerében.  

Ez a kezdeményezés különösen jelentős az Egyesült Államok párizsi egyezményből való, pár hónappal ezelőtti kilépése után, mivel lehetőséget teremt amerikai cégek és helyi kormányzatok számára, hogy szövetségi támogatás nélkül is bekapcsolódjanak a globális klímavédelmi erőfeszítésekbe.  

A friss javaslat célja ugyanis az, hogy új lendületet adjon a klímavédelemnek, miközben a COP30, amelyet november 10–21. között rendeznek a brazil Belém városában, a természetvédelemre, a megújuló energiára és a klímaigazságosságra helyezi a hangsúlyt.  

A COP30 és Brazília ígérete  

A COP30 az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) 30. konferenciája, amely a párizsi egyezmény aláírásának 10. évfordulójára esik majd. A konferencia helyszíne, Belém az Amazonas szívében található, ami szimbolikusan is hangsúlyozza a trópusi erdők és a természetvédelem fontosságát a klímaválság kezelésében. Brazília, amely a világ legnagyobb összefüggő esőerdejének, az Amazonas-medencének mintegy 60 százalékának ad otthont, és a BRICS+-csoportban is nagy súlyú, kiemelkedő pozíciót képvisel a globális klímadiplomáciában. Az ország a COP30 házigazdájaként nem csupán infrastrukturális fejlesztésekkel készül – például fenntartható városfejlesztési projektekkel és 26 ezer új szálláshely biztosításával –, hanem olyan ambiciózus diplomáciai kezdeményezésekkel is, mint a GDC javaslata. 

A brazil vezetés, Luiz Inácio Lula da Silva elnök és Marina Silva környezetvédelmi miniszter irányításával a konferenciát arra használja, hogy megerősítse az ország szerepét a globális klímavédelemben, bár a kritikusok a nem éppen környezetbarát COP30 konferenciát magát is bírálták a magas ökolábnyoma és a helyi, épp az esemény miatti erdőirtás okán. 

NDCs-ek helyett GDC-k 

A COP30 fő céljai között szerepel a nemzeti klímacélok (NDC-k) felülvizsgálata, a klímafinanszírozás növelése – különösen a fejlődő országok számára –, valamint a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetése és a megújuló energiaforrások „igéjének” terjesztése. A GDC-javaslat azonban új dimenziót nyit, amely a nem állami szereplők bevonásával próbálja áthidalni a nemzeti kormányok közötti politikai és gazdasági szakadékokat. 

A javaslat lényege 

A brazilok szerint a globális klímacélokat nem kizárólag az országok által benyújtott NDCs-ek határoznák meg, hanem egy átfogóbb, „globálisan meghatározott hozzájárulási” rendszer (GDC) is kiegészítené azokat.  

Ez lehetővé tenné, hogy vállalatok, regionális kormányzatok, városok és más nem állami szereplők hivatalosan is hozzájáruljanak a párizsi egyezmény céljaihoz, például az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez  

vagy az 1,5 °C-os globális felmelegedési küszöb tartásához.  

A GDC célja, hogy bővítse a részvételi lehetőségeket: olyan szereplőket vonjon be, amelyek gyakran gyorsabban és innovatívabban cselekszenek, mint a nemzeti kormányok, különösen az olyan országokban, ahol a szövetségi klímapolitika akadozik, mint például az Egyesült Államokban. Továbbá az is, hogy ösztönözze az együttműködést úgy, hogy összehangolja a különböző ágazatok erőfeszítéseit, például a magánszektor megújulóenergia-beruházásait, a városok fenntartható közlekedési rendszereit vagy az államok erdészeti programjait.  

Azt is célul tűzték ki, hogy növeljék az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot, azaz  

a nem állami szereplők hozzájárulásait is nyomon követnék, így biztosítva számukra a globális célokkal való mérhetőséget és összeegyeztethetőséget.  

A javaslat különösen releváns az Egyesült Államok kontextusában, ahol Trump a beiktatását követő első napon nemcsak a klímaegyezményből lépett ki, hanem ekkor született meg a 14 148-as számú végrehajtási rendelete is, amely megszüntette a Biden-kormányzat által létrehozott klímadiplomáciai és környezetvédelmi hivatalokat – köztük az Office of Climate Change and Health Equityt.  

A GDC azonban, az állam kilépése dacára, lehetőséget ad elsősorban az amerikai vállalatoknak – például az olyan techóriásoknak, mint a Google vagy a Microsoft, amelyek már most is ambiciózus kibocsátáscsökkentési célokat tűztek ki –, valamint a klímaérzékeny államoknak, mint Kalifornia, illetve a nagyvárosoknak, mint New York, hogy továbbra is részt vegyenek a globális klímavédelmi erőfeszítésekben. 

Miért fontosak a nem állami szereplők? 

A nem állami szereplők, különösen a vállalatok és a helyi kormányzatok egyre jelentősebb szerepet játszanak a klímavédelemben, hiszen a magánszektor gyakran gyorsabban alkalmazkodik a piaci trendekhez és a fogyasztói igényekhez. Világszerte számos nagyvállalat, például az Apple vagy az IKEA már most is karbonsemlegességi célokat tűzött ki 2030-ra vagy 2050-re. A GDC rendszere lehetővé tenné, hogy ezek a nagyvállalati célok hivatalosan is részévé váljanak a globális klímastratégiának.  

A világ népességének több mint a fele városokban él, és a városi területek felelősek a globális kibocsátások jelentős részéért. Az olyan kezdeményezések, mint a C40 Cities hálózat, már most is összekötik a nagyvárosokat, hogy fenntartható közlekedési rendszereket, zöldépületeket és hulladékgazdálkodási stratégiákat fejlesszenek. A C40 Cities Climate Leadership Group egy globális, polgármesterekből álló hálózat, amelyhez jelenleg mintegy 100 nagyváros tartozik. Céljuk, hogy tudományosan megalapozott, méltányos és együttműködésen alapuló klímaintézkedéseket hajtsanak végre 2030-ig az üvegházhatásúgáz-kibocsátás felére csökkentésére. A tervek szerint a GDC integrálhatná ezen helyi erőfeszítéseket. 

Állami szinteken is van azért mozgástér: például Kalifornia állam önálló klímapolitikát folytat, amely szigorúbb kibocsátási normákat és megújulóenergia-célokat tartalmaz, mint a szövetségi szabályozás. Hasonlóképpen, Brazíliában az Amazonas menti államok, mint Pará, kulcsszerepet játszanak az erdővédelemben.  

A brazil diplomaták, köztük André Aranha Corrêa do Lago, a COP30 elnöke, hangsúlyozzák, hogy a nem állami szereplők gyakran nagyobb rugalmassággal és innovációs kapacitással dolgozhatnak, mint a nemzeti kormányok, amelyek politikai és gazdasági korlátokkal küzdenek. A GDC javaslata ezért nem csupán a részvétel bővítéséről szól, hanem arról is, hogy a globális klímavédelmi rendszert rugalmasabbá és hatékonyabbá tegye.  

Mit ér a javaslat? Működhet? 

A GDC csomagja kétségkívül ambiciózus és ígéretes, ám a megvalósítása több ponton is komoly nehézségekbe ütközhet. Az egyik legfőbb kihívást a koordináció és a mérés jelenti. A nem állami szereplők – legyenek azok vállalatok, városok vagy civil szervezetek – hozzájárulásainak a nyomon követése és az összehangolása nem csupán technikai, hanem adminisztratív szempontból is rendkívül összetett feladat. Felmerül a kérdés: hogyan biztosítható, hogy ezek a vállalások valóban illeszkedjenek a globális 1,5 °C-os célhoz, és ne vezessenek az állami kimutatásokban és statisztikákban duplikációkhoz, torz ösztönzőkhöz vagy épp greenwashinghoz, azaz álzöldmarketinghez? 

Probléma a jogkörök és az elszámoltathatóság hiánya is. A nem állami szereplőket – szemben a kormányokkal – nem kötik még a lazának mondható nemzetközi jogi kötelezettségek sem. Így a GDC-nek meg kell küzdenie azzal a dilemmával, hogy miként alakíthat ki hiteles és erős ösztönzőrendszert, amely képes valódi teljesítményre sarkallni ezeket a szereplőket a jogi kényszerítő eszközök teljes hiányában. 

A klímaigazságosság kérdésköre szintén megkerülhetetlen. Fontos, hogy a kezdeményezés ne váljon a globális északi nagyvállalatok vagy megapoliszok exkluzív klubjává, hiszen a fejlődő országok kisebb közösségeinek, helyi önkormányzatainak és vállalkozásainak részvétele és támogatása nélkül a GDC hitelessége is kérdésessé válhat. Brazíliának – amely az esemény házigazdájaként a globális dél képviseletében lép fel – különösen nagy a felelőssége abban, hogy valóban befogadó és igazságos struktúrát segítsen létrehozni.  

Geopolitikai buktatók 

Nem hagyhatók figyelmen kívül a geopolitikai akadályok sem. Az Egyesült Államok már említett idei kilépése a párizsi egyezményből, illetve az olyan nagy kibocsátók, mint Kína vagy India vonakodó előrehaladása a nemzeti klímacélok benyújtásában, érzékelhetően gyengítik nemcsak az NDCs-eket, de a tervezett GDC-rendszer globális legitimációját is. Egy ilyen kezdeményezés csak akkor lehet hatékony, ha a legnagyobb kibocsátók is részt vesznek benne – ellenkező esetben könnyen marginalizálódhat a projekt.  

A globális kontextus 

A GDC javaslata a COP30 előtti globális klímadiplomáciai erőfeszítések részeként értelmezhető.  

Idén a párizsi egyezmény szerinti NDCs-ek harmadik körét kell(ene) benyújtaniuk az országoknak, de áprilisig csupán 19 tette ezt meg, köztük Brazília, az Egyesült Királyság és az Egyesült Arab Emírségek.  

Az ENSZ klímafőtitkára, Simon Stiell szeptemberi határidőt szabott az új NDCs-ek benyújtására, hogy azok beépülhessenek a COP30 előtti globális értékelésbe. A brazil javaslat ebben a kontextusban próbálja áthidalni a nemzeti elkötelezettségek hiányát a nem állami szereplők bevonásával.  

A klímafinanszírozás ma is nyitott kérdés  

A COP29-en elfogadott Baku–Belém Roadmap 1300 milliárd dollár éves klímafinanszírozást irányoz elő 2035-re, de a források elosztása és a fejlődő országok támogatása továbbra is vitatott. A GDC-javaslat azonban hatásos lehet, hiszen elvben lehetőséget nyújthat a magánszektor bevonására a finanszírozási hiányok csökkentésére, például a zöldkötvények vagy a szén-dioxid-kibocsátási piacok révén. 

(Forrás: Reuters)

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Dreamstime