A magyar foglalkoztatottság Európa élvonalához tartozik, amit a munkavállalók és a családok támogatásán keresztül az új intézkedésekkel akar megőrizni a kormány.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 májusában is közel 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, miközben a regisztrált álláskeresők száma rendkívül alacsony szinten maradt. A munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 5,2, az egy évvel korábbi értékhez képest pedig 1,5 ezerrel csökkent. A munkanélküliségi ráta egy év alatt 4,3 százalékra javult, így hazánkbanennek mértéke továbbra is az európai uniós átlag alatt van. A munkavállalók számának mérséklődése elsősorban a teljes népességen belüli munkaképes korosztály lélekszámának csökkenésével magyarázható. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint
a magas foglalkoztatottság a magyar gazdaság egyik alappillére,
és a hatékony kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a munkát vállalók száma továbbra is kiemelkedő, miközben a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma. 2010-hez képest már 1 millióval többen dolgoznak, miközben az átlagbér több mint a háromszorosára, a minimálbér pedig a négyszeresére nőtt. A fizetések ráadásul egyre többet is érnek: több mint 1,5 éve folyamatosan nőnek a reálbérek, és ezzel párhuzamosan a kormány adócsökkentési politikájának köszönhetően a családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni. A két- és három gyermeket nevelő édesanyák személyijövedelemadó-mentessége és a családi adókedvezmény megduplázása még tovább erősíti a családok anyagi biztonságát.
A kormány márciusban ismét elindította a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába 2025 programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak tartós álláshoz jussanak a versenyszférában. A programhoz kapcsolódó elhelyezkedési juttatás révén eddig több mint 20 ezer fő lépett be az elsődleges munkaerőpiacra. A kormány az 1,5 milliárd forintos keretösszegű Munkából munkába programmal támogatja az elbocsátott munkavállalók mielőbbi újbóli elhelyezkedését is. Emellett a Kkvkapacitásbővítő támogatás 2.0”konstrukció közel 1700 fő foglalkoztatását segítheti elő, tovább erősítve a magas foglalkoztatottsági szint fenntartását.
A teljes foglalkoztatottság elérését szolgálja a 30 év alatti fiatalokat és inaktívakat támogató Ifjúsági Garancia Plusz, valamint a hasonlóan uniós forrásból megvalósuló, 30 év felettieket segítő program. A kezdeményezések keretében az álláskeresők bértámogatást, valamint lakhatási és utazási térítést kapnak. Eddig több mint 42 ezer regisztrált álláskereső talált munkát a programok révén, ami jól mutatja azok hasznosságát és eredményességét.
KAPCSOLÓDÓ:
Címlapfotó: Dreamstime: