A 80. életévét taposó Carl Pope, az amerikai környezetvédelem ikonikus alakja, a Sierra Club egykori vezetője nagy hatású véleménycikket közölt a minap a The New York Times hasábjain. (A Sierra Club a legrégebbi, 1892-ben alapított amerikai környezetvédő szervezet.) Pope jelenleg Michael Bloomberg klímatanácsadója, és az ENSZ-nek is magas szinten tesz javaslatokat, így érdemes figyelni arra, amit mond. Kis túlzással megrázó vallomást tett: öt évtizedes pályafutása legnagyobb hibájának nevezi, hogy 2005-ben, a Sierra Club igazgatójaként úgy döntött, a szervezet a szén-dioxid (CO₂)-kibocsátás csökkentésére koncentrál, szinte teljesen figyelmen kívül hagyva a metánt, egy 80-szor erősebb klímagázt.

Ez a döntés, állítja, nemcsak az ő személyes kudarca, hanem a globális klímavédelem elszalasztott lehetősége. Cikkében nem csupán ezt a hibát elemzi, hanem sürgős cselekvésre hív fel:

a metánkibocsátás drasztikus csökkentése lehet az emberiség utolsó esélye, hogy elkerülje a klímaváltozás legsúlyosabb következményeit.

A klímaháború elfelejtett frontja 

Pope cikke a metán problémájának újragondolására kényszerít. A metán – amely részben emberi tevékenységekből, például az olaj- és gázipar szivárgásaiból, részben természetes forrásokból, például mocsarakból vagy a szarvasmarhák nagyarányú tartásából származik – ahogy említettük, a CO₂-nál jóval agresszívabb üvegházhatású gáz. Az adatok – Pope szerint – döbbenetesek:

20 évre vetítve a metán 80-szor hatékonyabb hőcsapda, mint a CO₂, és az emberi eredetű globális felmelegedés közel 45 százalékáért felelős.

Ráadásul a metánkibocsátás gyorsan nő, miközben a CO₂-ra fókuszáló erőfeszítések nem hozták meg a várt eredményeket – ismeri el az idős szakértő.  

Pope szerint a metán figyelmen kívül hagyása nem egyedi hiba volt.  

Az amerikai környezetvédők, szabályozók és a nemzetközi klímakitűzések is jócskán alábecsülték a metán szerepét. 2005-ben, amikor a Sierra Club stratégiáját meghatározta, a metán – mint említettük – még marginális problémának tűnt. A CO₂, mint a fosszilis tüzelőanyagok égetésének fő mellékterméke, egyértelműbb célpont volt. 

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése kézzelfoghatóbbnak tűnt, hiszen a széntüzelésű erőművek bezárása vagy az autóipar szabályozása látványos eredményeket ígért. 

A legkönnyebben elérhető gyümölcs lett volna 

A szerző beismeri: csak három évvel ezelőtt döbbent rá hibája súlyosságára. Pedig a legfrissebb kutatások szerint a metánkibocsátás csökkentése nemcsak sürgős, hanem viszonylag egyszerű és költséghatékony is lehet. Az olaj- és gázipar metánszivárgásai – például a kutaknál, a csővezetékeknél vagy a földgáz szállításakor – technológiailag könnyen orvosolhatók.  

Egy elektromos szelep beépítése egy csővezetékbe mindössze 3500 dollárba kerül, és évente 33 hordó olaj energiatartalmával egyenértékű metánt képes megmenteni.

A megspórolt metán pedig eladható földgázként, így a beruházás gyorsan megtérülhet. 
 
Pope szerint a metáncsökkentés a klímavédelem „legkönnyebben elérhető gyümölcse”. Míg a CO₂-kibocsátás visszafogása hosszú távú infrastrukturális átalakításokat igényel – például az energiarendszerek megújuló forrásokra való átállítását –, a metánszivárgások megszüntetése gyors eredményeket hozhat. Ha most cselekszünk, a metán légköri koncentrációja csökkenhet, és ezzel időt nyerhetünk, lassulhat a globális felmelegedés. 

Miért is sürget az idő? 

A következő évtized kritikus, ugyanis Pope figyelmeztet: ha a klímaváltozás bizonyos fordulópontjait átlépjük, már nem lesz visszaút. Például

ha a permafroszt talaj olvadása felgyorsul, Alaszka és Kanada hatalmas területei lakhatatlanná válhatnak, miközben a talajból további metán szabadul fel, öngerjesztő folyamatot indítva.

Hasonlóképpen, ha az antarktiszi jégtakaró egy jelentős része leszakad, Florida és más tengerparti régiók kerülhetnek víz alá. Ezek a katasztrófák nem a távoli jövő fenyegetései: a tudósok szerint már a következő 10-15 évben bekövetkezhetnek, ha nem lassítjuk érdemben a felmelegedést. 
 
 A szerző szerint a metánkibocsátás csökkentése ezért nem csupán lehetőség, az egyetlen reális esélyünk.

Míg a CO₂ évtizedekig vagy évszázadokig a légkörben marad, a metán rövidebb élettartamú, így a kibocsátás csökkentése gyors hatással jár.

Pope szerint ez az időnyerés kulcsfontosságú: ha sikerül elodázni a legsúlyosabb fordulópontokat, több időnk marad a hosszú távú klímavédelmi stratégiák kidolgozására és végrehajtására. 
 
Politikai akarat és gazdasági ösztönzők kellenek  

De nem áll meg a probléma felvázolásánál, konkrét megoldásokat is javasol. Az olaj- és gázipar ugyanis, amely a globális metánkibocsátás jelentős részéért felel, képes lenne a szivárgások felszámolására. Emlékeztet: 2023 végére a világ olajtermelésének közel felét adó cégek aláírtak egy megállapodást, hogy 2030-ra szinte nullára csökkentik a metánkibocsátásukat. Az ígéretek azonban nem elegendők: a tempó túl lassú – jegyzi meg. 

A szerző szerint a kormányoknak gazdasági ösztönzőkkel kell gyors cselekvésre bírniuk a cégeket, még ha ez igazságtalannak is tűnik. Pope pragmatikus megközelítést szorgalmaz: a kormányok támogassák az olajcégek szivárgásmentesítő beruházásait, cserébe a vállalatok kapjanak előnyös hozzáférést a fejlett piacokhoz. A „tiszta”, tanúsított földgáz legyen a belépő az olyan térségekbe, mint az Európai Unió, Japán vagy Kalifornia. Ezzel párhuzamosan a szennyező fosszilis energiát extra díjakkal kell sújtani, amik a tisztítási költségeket fedezik. 

Pope külön kiemeli az Egyesült Államok szerepét. Bár a Trump-korszakban a szövetségi kormány aligha lesz partner a metáncsökkentésben, az olyan államok, mint New York, Illinois vagy Colorado, valamint az európai és ázsiai importőrök fontos szerepet játszhatnak ebben. Ezek lehetnek azok, amelyek piaci nyomással és szabályozásokkal rákényszeríthetik az ipart a gyors átállásra. 
 
Az igazságtalanság ára 

Elismeri, hogy a javaslata sokak számára méltánytalannak tűnhet. Miért kellene a gazdag olajcégeket közpénzből támogatni, hogy megszüntessék a saját szennyezésüket? A válasz egyszerű: mert ez a leggyorsabb út a megoldáshoz. A diplomácia és a józan ész eddig nem bizonyult elég hatékonynak, a pénzügyi ösztönzők viszont működnek. Ha pedig a cégek profitot látnak a szivárgások megszüntetésében, azonnal cselekedni fognak. 
 
A metánkibocsátás nem csak az olajkutaknál jelent problémát. Az Egyesült Államokban a szivárgások fele olyan vételi helyekből származik, amelyek már nem termelnek jelentős mennyiségű olajat vagy gázt. Ezek tulajdonosai gyakran elhanyagolják a karbantartást, vagy egyszerűen nem akarják viselni a kutak lezárásának költségeit. Pope szerint itt is gazdasági ösztönzőkre van szükség: a kormányok tegyék anyagilag vonzóvá azok megfelelő lezárását. 

Forrás: nytimes.com

KAPCSOLÓDÓ:

Címlapfotó: Dreamstime