Trump 90 napos moratóriuma július 9-én jár le, és a határidő közeledtével a tárgyaló felek stratégiája a teljes körű, átfogó reformok helyett a pragmatikus kárenyhítés és a legfájdalmasabb forgatókönyvek elkerülése felé tolódott el. 

Európai Unió: inkább a rossz béke, mint a „jó” háború 

Az Európai Unió a „kevesebb, mint a semmi” logika mentén navigál a viharos kereskedelmi vizeken. Brüsszel jelezte, hogy hajlandó lenne elfogadni egy általános, 10 százalékos amerikai importvámot, ami bár kedvezőtlenebb a korábbi állapotoknál, mégis elfogadható kompromisszumnak tűnik egy teljes körű vámháborúhoz képest. Cserébe azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a számára létfontosságú termékkörökben Washington ennél jóval alacsonyabb kulcsokat vagy teljes mentességet biztosítson. Ebbe a védett kategóriába tartoznának a gyógyszerek, az alkoholos italok, a stratégiai fontosságú félvezetők és a kereskedelmi repülőgépek, amelyek mindegyike kulcsszerepet játszik az európai gazdaságban. 

A tárgyalások legnehezebb pontját a már most is érvényben lévő, rendkívül magas büntetővámok jelentik. A járműipart sújtó 25, valamint a fémipart (acél, alumínium) terhelő 50 százalékos amerikai pótvám valósággal bilincsbe veri az európai exportot. Brüsszel ezekre a terhekre enyhítést szeretne elérni, például importkvóták bevezetésével vagy a vámok részleges eltörlésével.  

A tét óriási: az Európai Unió csak tavaly 52,8 milliárd euró értékben exportált autókat és alkatrészeket, valamint 24 milliárd euró értékben acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba. Ha július 9-ig nem születik alku, a vámtétel szinte minden termék esetén 50 százalékra ugorhat, ami a teljes, mintegy 380 milliárd eurónyi EU-export 70 százalékát érintené hátrányosan. 

Az EU felkészült a legrosszabb eshetőségre is: Brüsszel egy 21 milliárd euró értékű, politikailag érzékeny amerikai termékeket (pl. szójabab, motorkerékpárok) célzó ellenvámcsomagot már jóváhagyott, és egy 95 milliárd eurós „B lista” is készen áll, amely olyan ikonikus amerikai termékeket sújtana, mint a Boeing repülőgépek vagy a bourbon whiskey. 

India villámalkuja: az agrárszektor védelme mindenek felett 

Míg az EU egy komplex, több sebből vérző kompromisszumra törekszik, India egy gyors, célzott akcióval igyekszik menteni a menthetőt.  

Úgy tűnik, Újdelhi még a héten aláír egy átmeneti megállapodást Washingtonnal, amellyel elkerülheti a rá váró, akár 26 százalékos amerikai vámokat.  

Az indiai stratégia középpontjában a politikailag rendkívül érzékeny és gazdaságilag stratégiai jelentőségű agrárszektor védelme áll. A paktum legfőbb célja, hogy megkímélje India búza- és tejtermékexportját, amely mintegy 80 millió, jellemzően kistermelő család megélhetését biztosítja. A tejágazat védelme ráadásul nemcsak gazdasági, hanem kulturális-vallási kérdés is, mivel Indiában komoly ellenállás övezi az olyan importtejtermékeket, amelyek szarvasmarha-eredetű takarmánnyal etetett állatoktól származnak. 

A gyors áttörést az tette lehetővé, hogy az indiai delegáció – Rajesh Agarwal kereskedelmi államtitkárral és Subrahmanyam Jaishankar külügyminiszterrel az élen – a maratoni washingtoni egyeztetéseken belement abba, hogy az alkuért cserébe komoly engedményeket tesz: vállalja, hogy jelentősen megnöveli az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) importját.  

Ezzel Újdelhi két legyet üt egy csapásra: gesztust tesz Washingtonnak, miközben mérsékli a 2024–2025-ös pénzügyi évben 41,2 milliárd dollárt elérő kereskedelmi többletét az USA-val szemben.  

Bár hosszabb távon mindkét fél az árucsere-forgalom 500 milliárd dollárra növelését tűzte ki 2030-ig, a politikailag kényes mezőgazdasági és szabadalmi kérdések egyelőre lehetetlenné teszik egy átfogó, végleges szerződés megkötését. Az ideiglenes megállapodás így egyfajta időnyerés, amely megvédi Indiát a legsúlyosabb károktól. 

Washingtoni fordulat: nagy terv helyett minimegállapodások 

A Fehér Ház stratégiája is jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt hetekben, Donald Trump ugyanis eredetileg azt ígérte, hogy a 90 napos türelmi idő alatt akár 90 teljes körű, a globális kereskedelmet átformáló egyezményt köt. Ahogy azonban a július 9-i határidő egyre közelebb kerül, nyilvánvaló, hogy ez a cél irreális.  

A kormányzat ezért taktikát váltott: a nagy, átfogó reformígéret helyett most már kisebb, jól körülhatárolt témákban igyekszik részmegállapodásokat, úgynevezett „minidealeket” kötni. Ezzel a Fehér Ház elkerülheti a teljes kudarcot, és a határidő lejárta előtt konkrét eredményeket mutathat fel. 

A stratégia a klasszikus „kenyér és korbács” megközelítésen alapul. Aki partner egy gyors, szűkített tartalmú „villámmegállapodásban”, arra átmenetileg csak a 10 százalékos általános vám vonatkozik, miközben a bonyolultabb kérdésekről tovább folynak a tárgyalások. Aki viszont nem lép időben vagy elzárkózik, annak a kulcsfontosságú ágazatait – például az autó- vagy acéliparát – a már említett 25–50 százalékos büntetővámokkal sújtják. Ez a nyomásgyakorlás egyértelműen a gyors döntések irányába tereli a partnereket. 

A tárgyalások mögötti párhuzamos játékok 

Az egyeztetésekkel egy időben Washington egy másik fronton is folyamatosan nyomás alatt tartja a partnereit azzal, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium sorra indítja a hírhedt „232-es cikkely” szerinti nemzetbiztonsági vizsgálatokat. Ezek olyan alapanyagokra terjednek ki, mint a réz, a fűrészáru, a gyógyszeralapanyagok vagy a chipek, és azzal a fenyegetéssel járnak, hogy az USA bármikor újabb, nemzetbiztonsági indoklással ellátott vámokat vethet ki.  

Ez a folyamatos bizonytalanság pedig arra ösztönzi a tárgyaló feleket, hogy inkább fogadjanak el egy számukra kevésbé kedvező, de legalább kiszámítható megállapodást. 

A helyzetet tovább bonyolítja egy jelentős jogi bizonytalanság. Az elmúlt hónapokban ugyanis két amerikai bíróság is jogellenesnek minősítette Trump sürgősségi jogkörben bevezetett vámintézkedéseit. Bár a kormányzat fellebbezett az ítéletek ellen, a jogi eljárás árnyékot vet a tárgyalások legitimitására. Paradox módon ez a helyzet még sürgetőbbé teszi a Fehér Ház számára, hogy minél több gyors megállapodást hozzon tető alá, mielőtt egy esetleges újabb kedvezőtlen bírósági döntés teljesen aláásná a vámstratégiáját. 

Ki enged előbb a kormányrúdból? 

A jelenlegi globális kereskedelmi helyzet egy rendkívül magas tétekkel játszott stratégiai játszmához hasonlít, ahol minden fél igyekszik a másik tűrőképességét tesztelni. Ez a taktika azonban mindkét oldalnak fájdalmas kompromisszumokkal jár.  

Ha nem születnek megállapodások, az Egyesült Államokban a növekvő fogyasztói árak és az ellátási láncok akadozása okozhat komoly gazdasági és politikai károkat. Eközben az Európai Uniónak és Indiának az exportpiacaik beszűkülésével és az ebből fakadó belső iparági feszültségekkel kell szembenéznie. 

Rövid távon tehát mindenki a „menteni a menthetőt” elvet követi, és a legrosszabb forgatókönyvet igyekszik elkerülni. Hosszabb távon azonban a folyamatos bizonytalanság, a részmegállapodások foltozgatása és a fenyegetésekkel tarkított tárgyalási stílus aláássa a befektetői bizalmat és a globális kereskedelmi rendszer stabilitását. 

Vihar előtti csend? 

A következő napok minden bizonnyal egy sor sebtében megkötött, ideiglenes megállapodást hoznak. Július 9-ig valószínűleg látni fogunk egy EU–USA- és egy India–USA-paktumot, amelyek elhárítják a legközvetlenebb veszélyt. A valódi kérdés azonban az, hogy ezeket a tűzoltás jellegű intézkedéseket mikor és milyen tartalommal válthatják fel tartós, kiszámítható és mindkét fél számára előnyös kereskedelmi keretek. Amíg ez nem történik meg, a globális gazdaság továbbra is egy vékony jégrétegen táncol, ahol a politikai akarat legkisebb megingása is komoly gazdasági rengéseket idézhet elő. 

(Források: Bloomberg; Indian Express; Financial Times; Financial Times)

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime