Olaszország egy gigantikus építkezéssel készül megreformálni katonai költségvetését: a 13,5 milliárd eurós Szicília‑híd megépítését „stratégiai infrastruktúraként” számítanák be a NATO‑védelmi célkitűzésekbe – ám a tervnek komoly műszaki, bürokratikus és politikai akadályai vannak, így kérdés, mennyire több blöffnél. Az ötlet azonban ötletet szül.
A júniusi NATO-csúcson „történelmi” megegyezés született. A tagállamok vállalták, hogy (Trump elnök határozott kérésének megfelelően) 2035-ig a GDP-jük 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Tekintve, hogy a 2014-ben vállalt 2 százalékra emelést a mai napig sem tudta valamennyi tagállam elérni, nem beszélve az Európát egyre inkább sújtó gazdasági és geopolitikai káoszról, valamint a tagállamok államadóssági mutatóiról, a mostani vállalás több mint merész, és inkább értelmezhető politikai gesztusként az amerikai elnök felé, semmint valós, reális alapokon nyugvó és kivitelezhető ígéretként.
Tudta ezt Mark Rutte NATO-főtitkár is, ezért a célkitűzést (Trump számára is elfogadható módon) két részre bontotta: az 5 százalékból 3,5 menne fegyvervásárlásra és a nemzeti haderők valós fejlesztésére, míg a maradék 1,5 százalék kettős felhasználású projektekre, vagyis infrastruktúrára, kibervédelemre és minden olyan beruházásra, amelynek a gyümölcsét békeidőben a civil társadalom, egy esetleges háborúban azonban a hadsereg is élvezheti.
Németországban például legendásan rossz a hidak állapota, a többségük egyszerűen nem bírná el a több tucat tonnás harckocsik forgalmát. A másfél százalékos kiadási keret azonban most lehetőséget nyújt a probléma kezelésére, elsősorban a polgári forgalom legnagyobb megkönnyebbülésére.
Függetlenül attól, hogy a tagállamok többsége bizonyosan nem fogja teljesíteni a kitűzött célt, az 1,5 százalék mindenkinek megmozgatta a fantáziáját: ez az a kiskapu ugyanis, amelynek segítségével úgy tudják növelni a védelmi költségvetést, hogy közben nem kell új forrásokat előteremteni hozzá: az egyébként is infrastrukturális célokra fordítandó költségvetési pénzt egyszerűen áthelyezik a védelmi büdzsébe, így egy szimpla könyvelési trükkel érik el a kecske és a káposzta dilemmájának hatékony megoldását. Így gondolta ezt Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is, amikor a napokban máris bejelentette, hogy megvalósítana egy mintegy százéves álmot, és 13,5 milliárd euróért megépítené az olasz szárazföldet Szicíliával összekötő gigantikus függőhidat – a költségeket pedig katonai kiadásként számolná el.
Tekintve, hogy a nagyon komoly államadóssággal küzdő Olaszország védelmi kiadás tekintetében a NATO egyik legmegbízhatatlanabbul teljesítő országa (GDP-arányosan 1,5 százalék a védelmi költségvetése), még az ilyen trükkökkel sem fogja elérni a 2035-ös célt, de egy 13,5 milliárdos beruházás katonai álcahálója legalább papíron jól mutat. Az olasz kormány ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy a Messinai-szoros felett építendő, mintegy 3,5 kilométer hosszúságú híd stratégiai értékű a NATO számára. Mint arra a Politico is rámutat, valójában a védelmi büdzsébe sorolt infrastrukturális gigaprojekt nem csak költségvetési trükként hasznos: katonai jellege miatt segítene a kormánynak kiküszöbölni azokat a gazdasági, társadalmi és bürokratikus akadályokat, amelyek eddig alapból megakadályozták az építését.
Híd a Blöff folyón
Áprilisban az olasz kormány már elfogadott egy olyan dokumentumot, amely a „közérdek szempontjából” kiemelt fontosságú projektként definiálja a hidat, hiszen „kulcsszerepet játszik majd a védelemben és a biztonságban, megkönnyítve az olasz fegyveres erők és a NATO-szövetségesek mozgását, lehetővé téve a nehézjárművek, csapatok és erőforrások gyors szállítását mind közúton, mind vasúton”.
Kérdés, hogy maga a NATO és kiváltképp az Egyesült Államok mit fog szólni a hirtelen katonailag stratégiai fontosságúvá minősített híd, illetve a költségvetési átcsoportosítás ötletéhez. A Messinai-szoros nem tartozik a NATO mobilitási útvonalai közé, vagyis a könnyebb csapatmozgásokra való hivatkozás katonailag is bajosan állja meg a helyét. A trükk átlátszósága mindenki számára egyértelmű: a Politico felidézi, hogy amikor a hágai csúcson informálisan szóba került a hídépítés mint NATO-projekt ötlete, az amerikai delegáció tagjai válasz helyett nevetésben törtek ki.
A kétségek ellenére az olasz kormány ragaszkodik a javaslathoz. Matteo Salvini infrastruktúráért és közlekedésért felelős miniszter határozott igennel és egy igen nyakatekert, de kikezdhetetlen mondattal válaszolt arra a kérdésre, hogy a híd segíthet-e az ország NATO-céljainak elérésében. „Az infrastruktúra biztonsági szempontból is stratégiai fontosságú, tehát ha többet fektetünk be a biztonságba, akkor a stratégiai infrastruktúra is a biztonság részévé válik” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány a projekt felpörgetését szorgalmazza, olyannyira, hogy a végleges döntés az ügyben már e hónapban megszülethet.
Várható, hogy a NATO-tagállamok tucatjával fogják szállítani a hasonló elképzeléseket – az olasz híd ötlete ugyanakkor nem ördögtől való. Rengeteg olyan infrastrukturális terület van a tagállamokban, amelynek a felújítása valóban illeszkedik a NATO-s költségvetési modellbe. Egy amortizálódott vasúti hálózat és a hozzá tartozó létesítmények, járművek szakaszos, évről évre haladó megújítása például éppen olyan projekt lenne, amelyet egyébként nagy uniós források felhasználásával, engedélyezett hitelfelvétellel kipótolva a NATO is üdvözölne, és eszébe sem jutna, hogy megkérdezze, miért a védelmi költségvetésbe csoportosították át a finanszírozásához szükséges összeget.
***
Kapcsolódó:
Fotó: olasz kormány
