A legutóbbi orosz–azerbajdzsáni diplomáciai válság rámutat a Kreml regionális befolyásának csökkenésére, különösen Azerbajdzsánban. Baku nem hajlandó engedni az orosz befolyásnak, és egyre inkább más regionális hatalmakkal, például Törökországgal és Izraellel erősíti a viszonyát. 

A kapcsolatok két botrány következtében kerültek mélypontra. Az első egy Jekatyerinburgban végrehajtott, azeri nemzetiségű feltételezett bűnözők elleni rendőrségi razziához kapcsolódik, amelynek során ketten meghaltak, egyelőre nem tisztázott körülmények között. Ez arra késztette Bakut, hogy hivatalosan panaszt tegyen Moszkvában, ami után heves csatározás indult a közösségi médiában, sőt néhány államilag finanszírozott médiumban is, azt állítva, hogy Oroszország „iszlamofób”, „imperialista”, és „üldözi az azerieket”.  

Röviddel ezután rendőrségi razzia volt a Szputnyik bakui irodájában, ahol több orosz állampolgárt is őrizetbe vettek. A szervezet jogilag a szürkezónában tevékenykedett, miután a hatóságok februárban gyakorlatilag bezárták, vélhetően azért, mert Azerbajdzsán nem volt elégedett azzal a válasszal, amit Oroszország adott a december végi észak-kaukázusi légikatasztrófára.  

Pedig ezt megelőzően az azeri–orosz kapcsolatok szépen fejlődtek. Közvetlenül az ukrajnai invázió előtt Ilham Alijev elnök Putyinnal kötött stratégiai partnerséget, amely Oroszországnak a második hegyi-karabahi háború 2020. novemberi lezárásában betöltött szerepére épült. Putyin tavaly augusztusban Bakuba látogatott, majd Alijev októberben Moszkvába – aztán jött a decemberi légikatasztrófa.  

A Biden-kormányzat próbálta kihasználni Örményországnak a második hegyi-karabahi háborúban elszenvedett vereségét, hogy Oroszország ellen fordítsa az országot, és egy közös francia–amerikai protektorátussá alakítsa, ami viszont rontotta az USA kapcsolatait Azerbajdzsánnal.  

Andrew Korybko, Moszkvában élő amerikai elemző szerint a Trump-kormányzat ezt most vélhetően újragondolja, és akár abba is beleegyezhetett szerinte, hogy Örményország közös azeri–török protektorátussá váljon. Ez a feltételezés természetesen komoly nyugtalanságot okoz Örményországban. 

Oroszország szempontjából a francia–amerikai protektorátus ellenséges lépés lenne, mivel, azt Jereván fegyverként használhatná fel az örmény revansizmus újjáélesztésére. Ezáltal ráadásul egy újabb regionális háború robbanhat ki, amely kicsúszhat Moszkva irányítása alól. Hasonlóképpen,  

egy azeri–török protektorátus felpörgetheti Törökország eurázsiai nagyhatalommá válását, ha sikerül bővítenie a befolyását (különösen a katonait) Közép-Ázsiában.  

Az oroszok számára az ideális forgatókönyv az lenne, ha Örményország visszatérne a hagyományos orosz szövetséges státuszába. 

Korybko úgy véli, hogy az USA és Franciaország nehezen tudná Örményországot saját közös protektorátussá tenni. Már csak azért is, mert Grúzia is sikeresen visszaverte a Biden-korszakbeli színes forradalmakat, amivel – siker esetén – az amerikaiak megnyithattak volna egy „második frontot” Oroszországgal szemben. Csakhogy az Örményország nyugati bástyává alakításához szükséges katonai logisztika bizonytalan, mivel a szállítást reálisan csak Grúzián keresztül lehetne megoldani. 

Emiatt gondolja Korybko, hogy a Trump-adminisztráció dönthetett akképp, hogy elődje stratégiai veszteségeit csökkentve „odaadja” Örményországot Törökországnak és Azerbajdzsánnak. Ezzel mindkét országgal helyrehozná az örökölt rendezetlen kapcsolatokat, és cserébe az Egyesült Államok kérheti őket, hogy amennyiben lehetőség adódik rá, tanúsítsanak határozottabb fellépést Oroszországgal szemben. Bár tudatában van annak, hogy erre egyikük sem fog törekedni, mivel az károsítaná a saját gazdasági érdekeiket, reménykedhet, hogy egy jövőbeni helyzet ürügyként szolgálhat a politikai feszültségek fokozására. 

Amennyiben Ankara és Baku Örményországot közös protektorátusukká tennék, azzal leegyszerűsítenék a katonai logisztikát Örményországon keresztül, és a türk államokat jelentős erővé alakíthatnák Oroszország teljes déli perifériáján. Bár a Türk Szövetséget nem ellenőrzi a Nyugat, az azeri és török vezetők segíthetnék a Nyugat Oroszországgal szembeni stratégiai programját. 

Moszkvának nincs szándékában harcolni Azerbajdzsánnal: egyrészt az azerieknek stratégiai szerepük van az Észak–déli Közlekedési Folyosóban, másrészt az ukrajnai hadműveleteknek jelenleg nagyobb a katonai prioritása. Az, hogy Azerbajdzsán túlreagálta a közelmúltbeli incidenseket, vélhetően csak egy csapda lehet. Azzal ugyanis azt a benyomást keltenék, hogy Oroszország „meghátrált”, és nem tesz határozott lépéseket Baku elrettentésére, ha az Örményországgal kapcsolatos regionális feszültségek fokozódnak.  

Azerbajdzsán tisztában van azzal a pótolhatatlan szerepével, amit a szövetséges Törökország eurázsiai nagyhatalomként való felemelkedésének felpörgetésében játszik.  

A kulcsmomentum Örményország „meggyőzése”, hogy aztán a Dél-Kaukázuson keresztül egyszerűsödjön a katonai logisztika Kis-Ázsia és Közép-Ázsia között. Ha Alijev úgy gondolja, hogy országának fényesebb jövője lesz egy török, mint egy orosz vezetésű regionális rend részeként, különösen, ha az Egyesült Államok a feltételezéseknek megfelelően jóváhagyja ezt, akkor Baku túlzott reagálása a közelmúlt eseményeire jóval érthetőbbé válik. 

A Zangezur-folyosó 

A Moszkva közvetítésével 2020 novemberében létrejött örmény–azerbajdzsáni tűzszünet egy orosz ellenőrzés alatt álló korridor létrehozását szorgalmazta Örményország déli Szjunik tartományán keresztül, amelyet Baku „Zangezur-folyosónak” nevez. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök eddig a nyugati nyomás és az ott élő örmény diaszpóra miatt megtagadta ennek megvalósítását, de ha Trump úgy dönt, hogy inkább „odaadja” Örményországot Azerbajdzsánnak és Törökországnak, akkor belemehet ebbe, de csak miután kiszorította Oroszországot erről az útvonalról. 

Az orosz ellenőrzés azonban megakadályozná Törökországot abban, hogy elérje céljait Közép-Ázsiában.  

Andrew Korybko szerint a törökök előretörését ösztönözhette az a hihető lehetőség, miszerint a Zangezur-folyosó megnyílhat anélkül, hogy a megállapodásnak megfelelően orosz ellenőrzés alá kerülne, amit nagyrészt a szíriai elnök, Bassár el-Aszad bukása és az azt követő, a tágabb régióval szembeni megváltozott amerikai politika idézett elő.  

Ez azonban katasztrofális következményekkel járhat Oroszország számára, mivel a befolyását a régióban már most is megkérdőjelezi Törökország, az EU, sőt még az Egyesült Királyság is, amely nemrég írt alá egy kétéves katonai megállapodást Kazahsztánnal. 

Az Egyesült Államoknak pedig egy új eszköz kerül a kezébe, amivel arra kényszerítheti Oroszországot, hogy befagyassza az ukrán konfliktust. Ezúttal tehát Törökország a már említett eurázsiai nagyhatalomként való felemelkedésének felpörgetésével fokoznák az Oroszországra nehezedő nyomást.  

A fenti írás nem tükrözi a Makronóm Intézet álláspontját, célja csupán a tájékoztatás és információközlés.   

Kapcsolódó: