Az Európai Unió állítólag készen áll Trump vámháborújára. Az EU 72 milliárd euró értékű amerikai árura vetne ki bosszúvámot, ha az amerikai elnök beváltja a fenyegetését. Ezzel egy olyan konfliktusba keveredik, amelyet garantáltan elveszít.
Véglegesedett az Európai Bizottság bosszúvámcsomagja, amelyet Trump 30 százalékos vámfenyegetésének élesedése esetén vetne be kereskedelmi bombaként. A lista eredetileg 95 milliárd eurónyi amerikai terméket érintett, az összeg azonban a tagállamokkal történt konzultáció során 72 milliárd euróra csökkent.
Mialatt az EU augusztus elejéig (az amerikai vámok életbe lépésének jelenlegi időpontjáig) bölcsen elhalasztotta az előzetesen összeállított, 21 milliárd eurónyi bosszúvámok bevezetését, a listával igyekezett az amerikai szempontból érzékeny területeket megcélozni. Ez alapján a felsorolás 65 milliárd euró értékű ipari termékre (benne 11 milliárd euró összegért repülőgépek és alkatrészek, hogy a Boeingnek is fájjon), különböző gépekre (9,4 milliárd euró) és autókra (közel 8 milliárd euró) vetne ki extravámokat. A listán 6 milliárd euró értékben agrár-élelmiszeripari termékek, főként gyümölcsök és zöldségek szerepelnek, de újra bevetették a bourbon elleni fegyvert is – az amerikai alkoholos italokat 1,2 milliárd euró értékben büntetnék. A különböző precíziós műszerek vámértéke 5 milliárd euró, a játékok és hobbifelszerelések 500 millió, a hangszerek pedig 200 millió euró értékben kapnának bosszúvámot.
Mindkét fél hangsúlyozza, hogy továbbra is nyitott a tárgyalásokra, a célok azonban eltérnek. Trump nem vámjellegű változtatásokat is el akar érni, többek között az amerikai technológiai vállalatokkal szemben alkalmazott szigorú európai szabályozás enyhítését követeli – ebben azonban Brüsszel hajthatatlannak bizonyul, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság véleménye szerint egy kibontakozó vámháború az amerikai–európai kereskedelmet egyenesen a sírgödörbe küldené.
És megéri?
Valójában (Franciaország vezetésével) bármennyire is erősödnek az agresszív, megtorlást követelő hangok az Európai Unióban, a blokk olyannyira nincs egy gazdasági súlycsoportban az Egyesült Államokkal, hogy egy bosszúvámokra épülő kereskedelmi háború katasztrofálisan hatna rá. A jelenlegi helyzetben bármilyen ellenintézkedése olaj lenne a tűzre – Trump már a 30 százalékos vámról szóló értesítő levelében leszögezte, hogy minden európai bosszúvám automatikusan ráépül majd válaszként a 30 százalékra, vagyis az Európai Unió vagy elfogadja Trump feltételeit, és ezzel elkerüli az extravámot,
vagy tudomásul veszi a 30 százalékot, vagy belemegy a háborúba, és kivérezteti önmagát.
Brüsszel tehetetlen, miközben két oldalról ostromolják a tagállamok. Az Egyesült Államok felé a legnagyobb európai exportőr Németország. Érthető, hogy Friedrich Merz a német gazdaságra mért katasztrofális csapásról beszél a Trump-vám kapcsán, ennek ellenére minden erejével azon van, hogy lebeszélje Ursula von der Leyent a bosszúvámok élesítéséről. Vele szemben ott hangoskodik Emmanuel Macron, aki szerint viszont Európának most már a kereskedelmi háborúra kell felkészülnie, „mozgósítva minden rendelkezésre álló eszközt, beleértve a kényszerelleneseket is”.
Az Európai Bizottság végső csapásként tartalékolja a kényszerítő szabályt, és bár Franciaország Spanyolországgal karöltve hevesen szorgalmazza az alkalmazását, az unió tagországainak elsöprő többsége – az EB-vel együtt – rendkívül óvatos az ügyben. Más kérdés, hogy a kényszerellenes eszközt (ACI) éppen arra az esetre tervezték, ha egy harmadik állam a gazdasági hatalmát politikai fegyverré alakítja, és úgy próbálja revolverezni az Európai Uniót vagy annak bármely tagállamát. Célja eredendően az, hogy az EB olyan megtorló intézkedéseket használhasson (beleértve a kereskedelmi mellett a beruházási és akár a pénzügyi korlátozásokat is), amelyek rákényszerítik az adott államot, hogy vonuljon vissza, és törekedjen a konfliktus tárgyalásos megoldására. A tagállamok tisztában vannak azzal, hogy ha az ACI-t aktiválják, az totális kereskedelmi háborút eredményez az Egyesült Államokkal. Nem véletlenül közölte Ursula von der Leyen Macron javaslatára azonnal, hogy annak az ideje még nem jött el.
Egy eleve vesztes háború
Bár az EB minden pillanatban kirakatba teszi a bosszúvámok lehetőségét, az elrettentési mondanivalón túl ennek valójában csak akkor lenne értelme, ha volna egy kevés esélye megnyernie egy kereskedelmi háborút Washington ellen. Az egymásra licitálás azonban könnyen zéró összegű játszmává változhat – halmozott vámok esetében 50 százalék felett már valóban kimúlhat az egész transzatlanti kereskedelem. Kínával ellentétben azonban (amely a ritkaföldfémek és a kritikus ásványok exportkorlátozásával azonnal sarokba tudta szorítani és visszavonulásra kényszeríteni Trumpot a vámháborúban) az európai blokknak nincsen ütőkártya a kezében.
A ritkafölfémek nélkülözhetetlenek az Egyesült Államok technológiai és gazdasági fölényének megtartásához, a Dom Pérignon nem.
Az Európai Unió semmi olyat nem exportál az Egyesült Államoknak, amivel az függőségi viszonyban állna. A francia luxuscikkek, a spanyol gyümölcsök vagy a német autók hiánya semmiféle egzisztenciális válságot nem okozna az óceán túloldalán, visszafelé ugyanakkor ez már nem igaz. Ha csak a fegyvervásárlásokat nézzük, az EU (egyben gyakorlatilag a NATO európai szárnya) a tagállamok védelmi költségvetésének növelésével éppen most kezd belelendülni. A világ legnagyobb és legjobb fegyverexportőre pedig az Egyesült Államok –a bosszúvámok listájáról kínos figyelemmel le is hagyták a hadiipari termékeket. De említhetjük az amerikai félvezetőipari termékeket is – a technológiai szuverenitásra törekvő Európa (alternatív ellátási lánc hiányában) ebben a szegmensben is teljesen ki van szolgáltatva a transzatlanti kereskedelemnek.
Egy vámháborúban Európa nem győzhet. A legjobb, amit tehet, ha nem kezdi el – és közben (a jelenleginél sokkal gyorsabban) új stratégiákon dolgozik. A geopolitikai káosz egyik legbiztosabb jele a globális kereskedelem drasztikus változása. Bár az Európai Unió már javában dolgozik egy új multilaterális rendszer kialakításán, a sebességgel még nagy problémái vannak. Ugyanitt hibázta el a dolgokat a múltban is: nem vette komolyan sem azokat a figyelmeztetéseket, amelyek az exporttöbbletű kereskedelmi modell sebezhetőségéről, sem azokat, amelyek az Egyesült Államokkal kialakított függőségi viszonyról szóltak.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Fehér Ház / Shealah Craighead
