Pierre-Emmanuel Thomann, a lyoni Jean Moulin Egyetem geopolitikai doktora szerint Thierry Burkhard francia vezérkari főnök (CEMA) orosz fenyegetésre való figyelmeztetése nem a valós geopolitikai helyzetet tükrözi, hanem az amerikai–brit narratíva átvételét. Ez a szemlélet Emmanuel Macron neokonzervatív ideológusaitól származik, akik 2022-től Kijev mellé álltak Oroszországgal szemben, kiszolgálva ezzel Washington céljait. A szakértő bírálja, hogy a francia katonai és tudományos intézmények az angolszász háborús és nemzetközi kapcsolati elméleteket követik, ezzel ellehetetlenítve Franciaország és Európa saját, földrajzi és történelmi alapokon nyugvó geopolitikai gondolkodását.  

Ebből adódóan a CEMA vagy egy az egyben átvette a Macron-elnökség retorikáját stratégiai diagnózis felállítása nélkül, vagy valóban hisz ebben a narratívában, figyelmen kívül hagyva a geopolitikai realitásokat, ugyanis Moszkva Franciaországot nem jelölte célpontnak, ahogy azt a CEMA állítja.

A szemléletből hiányzik Moszkva geopolitikai céljainak megértése, amely a NATO keleti bővítésének és Oroszország körbezárásának az elkerülése. Az orosz birodalmi mentalitás és a történelmi tapasztalatok miatt Oroszország akkor érzi magát biztonságban, ha egyfajta pufferzóna veszi körül, amely elválasztja a NATO-tól. Ezért tekinti Moszkva biztonsági fenyegetésnek a szervezetnek az egykori szovjet blokk államaival – és újabban Finnországgal, illetve Svédországgal – való keleti bővítését: Helsinki integrációjával mintegy 1300 kilométeres közös határ jött létre Oroszország és a NATO között. Több más indok mellett az orosz–ukrán háború egyik kiváltó oka Ukrajna nyugati orientációja és potenciális NATO-csatlakozása volt.   

A félreértés abban gyökerezik, hogy terjed az angolszász „háborús tanulmányok” koncepciója, amely összekeveri a geostratégiát és a geopolitikát, valamint a nemzetközi kapcsolatok is erősen angolszász elképzelések hatása alatt állnak. Ha nincs olyan önálló geopolitikai koncepció, amely a földrajzi elhelyezkedésen és a történelmen alapul, akkor az angolszász prioritások átvételére kerül sor, ahogyan azt a CEMA is teszi, és így Európa geopolitikai értelemben alárendelt szerepet játszik a Washingtonban és Londonban kidolgozott doktrínák alkalmazásával szemben: Oroszország ellenség lesz egy egypólusú világban, ami pontosan ellentétben áll a de gaulle-ista elképzeléssel, amely Franciaországot kiegyensúlyozó hatalomként képzeli el Európa és Oroszország között. A történelem során a britek általában Washington európai szószólójának szerepét vették fel: az angolszász hatalmak geostratégiai szempontból folyamatosan fenyegetésként tekintenek Moszkvára, amely veszélyezteti nagyhatalmi ambícióikat.

Európai szempontból ez komoly kihívásokat és dilemmákat vet fel a kontinens önállóságával kapcsolatban, az európai országok politikai és katonai elitje ugyanis túlságosan is az amerikai–brit prioritásokhoz igazodik.

Ez a stratégiai alávetettség megakadályozza Európát abban, hogy önálló globális szereplőként lépjen fel, pedig olyan saját geopolitikai identitásra lenne szüksége, amely nem kizárólag a NATO és Washington logikájára épül, hanem figyelembe veszi az európai történelem, a földrajz és a civilizációk realitásait. A De Gaulle által képviselt kontinentális Európa eszméje – amelyben Franciaország kiegyensúlyozó hatalomként lépett volna fel Európa és Oroszország között – teljesen háttérbe szorult. Ennek helyét az amerikai érdekek átvétele váltotta fel, ami az európai belső egységet is gyengíti. Oroszország automatikus ellenséggé tétele nem feltétlenül szolgálja a kontinens érdekeit, különösen akkor, ha Moszkva nem tekinti Európát közvetlen célpontnak. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons