Már több mint 21 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban
2026. április 16., csütörtök

Már több mint 21 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban

A Nyári Diákmunka Programot idén 13. alkalommal hirdették meg, célja a fiatalok nyári foglalkoztatásának elősegítése. A program augusztus végéig tart, az első két hétben több mint 21 ezer fiatal kezdett dolgozni. Eddig körülbelül 3.600 munkáltató vett részt a programban, és mintegy 3,5 milliárd forint támogatást kötöttek le.

A 2013 óta működő Nyári Diákmunka Program célja, hogy segítse a fiatalok munkaerőpiacra történő belépését és munkatapasztalat-szerzését. A program keretében a diákok akár szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik. Azok a 16–25 év közötti, nappali tagozatos tanulók jelentkezhettek a projektre, akik nem állnak munkaviszonyban és nem rendelkeznek vállalkozói jogviszonnyal sem. A programban nyújtott támogatásokat elsősorban önkormányzatok, valamint mezőgazdasági, turisztikai, vendéglátóipari és erdőgazdálkodási vállalkozások vehetik igénybe.

A legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya vármegyékből érkezett be. A diákok 82,5 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatták, emellett jelentős volt az igény a turizmus, vendéglátás területén is, ahol több mint 3200-an dolgoznak, a mezőgazdasági szegmensben pedig több mint 350 diák foglalkoztatása valósul meg. A legnépszerűbbek az olyan egyéb, máshova nem sorolható, egyszerű szolgáltatási és szállítási munkakörök, mint a takarító, a hivatalsegéd, a kézbesítő, valamint a konyhai kisegítő.

A program július 1-től augusztus 31-ig tart, a munkáltatók és a diákok még regisztrálhatnak a területileg illetékes járási/fővárosi kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályain.

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Lakatos Péter

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Videó

Hét ábrája

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat