Kritikusai szerint az ukrán elnök Julija Szviridenko miniszterelnökké emelésével két legyet üt egy csapásra: javítja a Trump-kormányzattal leépült kapcsolatokat, valamint egy személyéhez hű lojalistát emel a vezetői hatalomba.  

Hirtelennek tűnő, valójában már hónapok óta előkészített kormányátalakítást hajt végre Zelenszkij. A napokban lemondott Denisz Smihal miniszterelnök (vele természetesen az egész kormány), az elnök pedig azonnal megnevezte utódját: az új kormányfő Julija Szvidirenko, aki eddig a gazdaságért felelős miniszterként Smihal helyettese volt a kabinetben. Ami a bukott kormányfőt illeti, ő védelmi miniszterként folytatja a tevékenységét, míg Rusztem Umerov tárcavezető egészen az Egyesült Államokig repül, hogy váltsa a Trump által meglehetősen nem kedvelt Okszana Markarova nagykövetet. 

Zelenszkij időzítése első pillantásra tökéletesnek tűnhet: pontosan akkor jelentette be a kormánycserét, amikor Trump elnök ígéretet tett az amerikai fegyverek további, szigorúan üzleti alapú áramlására Ukrajna felé. Miniszterelnöknek pedig olyan valakit választott, aki jól ismert és eredményesnek mondott tárgyalópartnere a Trump-kormányzatnak: Szviridenko vezette az ukrán delegációt azon a tárgyalássorozaton, amely az (egyébként nem létező) ritkaföldfémeket és kritikus ásványokat kínálja tálcán az Egyesült Államoknak, máig homályos ígéretekért cserébe. A nagyköveti váltás ugyanebbe a koncepcióba illeszkedik: Markarova állítólag igen elfogult volt a demokraták iránt, az elnökválasztási kampányban pedig burkoltan, de segítette Biden kudarcba fulladt jelöltségét – vagyis számítani lehetett rá, hogy Trump célkeresztjébe kerül. A hírek szerint Zelenszkij már hetekkel ezelőtt felajánlotta Trumpnak Markarova lecserélését, egy nagyobb átalakítás részeként. Ajándék az amerikai, kis veszteség az ukrán elnöknek.  

Szviridenko bejegyzése szerint az elnök az új kormány prioritásaiként Ukrajna gazdasági potenciáljának megerősítését, az ukránoknak szóló támogatási programok bővítését és a hazai fegyvergyártás fokozását jelölte meg – a három szorosan összefügg egymással és még szorosabban az Egyesült Államokkal, amennyiben a nyersanyagdeal valóban működőképesnek bizonyul. Ebből a szempontból az új kormányfő ideális választásnak tűnt. A háttérben azonban azonnal megjelentek a kritikusok, akik szerint Zelenszkij kormánycseréje valójában semmi másról nem szól, csak saját elnöki pozíciójának bebetonozásáról.  

 Foszló mítosz 

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Ukrajnában egyre nagyobb a pesszimizmus az Oroszországgal vívott háborúval kapcsolatban. Ezzel párhuzamosan Zelenszkij népszerűsége is tagadhatatlanul csökken. A nagyobb baj, hogy a jelek szerint az elnök kész mindenkit és mindent elhallgattatni, aki és ami kritizálni meri, vagy kérdéseket próbál feltenni az egyre centralizáltabb hatalomgyakorlásával kapcsolatban.  

Elnöki mandátuma valójában tavaly májusban lejárt, új választásokat azonban a háborús helyzetre hivatkozva nem hajlandó kiírni. A Trump-kormányzat több esetben fogalmazott meg kritikát az ukrán antidemokratikus folyamatokkal szemben, ahogyan az ukrán ellenzék és a (még ellenvéleményt megfogalmazni merő) újságírók és civil szervezetek képviselői is. Míg előbbi ellen Zelenszkij nem tehet semmit, utóbbi csoporttal szemben mindent felhasznál, amit felhasználhat: büntetőeljárásokat, pénzügyi szankciókat indít (például elődje, Porosenko esetében) ellenzéki politikusok, aktivisták és oknyomozó újságírók ellen, egy új módszer szerint pedig behívókat küldet, hogy a frontra vezényelje őket. Egyik legszókimondóbb politikai ellenfele, Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko szerint az ukrán vezetés az orosz rendszerhez hasonló „korrupt autoriterizmus” felé csúszik, ami valós fenyegetést jelent a demokráciára nézve. Politikai elemzők szerint Zelenszkij tisztában van vele, hogy hatalma erősen inog, egy esetleges tűzszünet vagy békekötés esetén pedig minden valószínűség szerint el is veszíti azt. A mostani kormánycsere tehát valójában nem morálnövelő lépés volt az elnök részéről, hanem saját hatalmának megszilárdítása a bizonytalan helyzetben.  

Az ukrán miniszterelnök felé ki nem mondott elvárás volt, hogy elhárítsa, villámhárítóként maga felé vonja a negatív kritikát Zelenszkij közeléből – a teljesen súlytalan Smihal ennek nem tudott eleget tenni, az elnök reményei szerint azonban Szviridenko alkalmas lesz rá. Lépésének elsődleges célja valójában – mutatnak rá politikai ellenfelei – egy lojalista hatalomba emelése, ezzel saját elnöki pozíciójának további megszilárdítása. Az ukrán alkotmány széleskörű belpolitikai hatásköröket biztosít a miniszterelnöknek, lehetőséget adva akár az elnöki álláspontokkal ellenkező cselekvésre is. Ez a modell Zelenszkij előtt nagyjából működött is, az ukrajnai háború kitörése óta azonban a kormány egyre inkább az elnöki akarat végrehajtójává vált – ebben nagy segítségére volt Zelenszkij pártjának, a Nép Szolgájának parlamenti többsége is. Az uralkodó ellenzéki vélemény szerint ilyen szempontból nehéz különbséget tenni a régi és az új miniszterelnök között – a különbség csak annyi lesz, hogy Szviridenko lojalitása az elnökhöz sokkal kézzelfoghatóbb és egyértelműbb lesz elődjénél. A kormánycsere tehát – állítják – nem a háborús politika vagy a gazdaság új szakaszát jelzi, inkább annak beismerését, hogy a legfontosabb dolog jelenleg az ukrán elnök számára a politikai túlélés. 

*** 

Kapcsolódó:  

Fotó: ukrán elnöki hivatal