Franciaország hivatalosan is kivonult Szenegálból, lezárva 65 éves katonai jelenlétét, és ezzel – Gabon kivételével – megszüntette állandó bázisait Nyugat- és Közép-Afrikában. A döntés része annak a szélesebb regionális trendnek, amelyben az afrikai országok – különösen a volt francia gyarmatok – egyre inkább szuverenitásuk erősítésére és a francia befolyás csökkentésére törekednek.

A kivonulásra Bassirou Diomaye Faye új szenegáli elnök kérésére került sor, aki az önellátásra és a külföldi csapatok idén bekövetkező távozására tett ígéretet. Bár Szenegál továbbra is partnerként tekint Franciaországra, a kapcsolatot új alapokra helyezik.

A térségben tapasztalható más francia kivonulások – többek között Elefántcsontpartból, Csádból és a Száhel-övezet államaiból – tükrözik a növekvő franciaellenességet, más országok, például Mali vagy Niger pedig Oroszországhoz fordulnak segítségért a dzsihádista fenyegetések kezelésére. Franciaország jelenleg már csak Dzsibutiban és Gabonban tart fenn állandó afrikai jelenlétet: az előbbiben 1500 fővel, az utóbbiban július 1‑től már csak mintegy 100 katona marad, akiknek elsődleges feladata a gaboni hadsereg képzése és támogatása. 

Forrás: Euractiv

Franciaország afrikai bázisai kulcsszerepet játszottak az európai érdekek védelmében, különösen a terrorizmus elleni küzdelemben a Száhel-övezet vonzáskörzetében. Szenegál főként kőolajtermékeket (fő felvásárló Párizs) és aranyat (fő beszerző Svájc) exportál Európába, így érdemi kereskedelmi partnernek mondható, emellett Franciaország vállalatai több mint 250 entitással vannak jelen Szenegálban, így az ország GDP-jének mintegy 25 százalékához járulnak hozzá.

Az ágazatok sokszínűsége (építőipar, energia, banki szolgáltatások, telekommunikáció, infrastruktúra) mutatja, hogy Franciaország mély gazdasági érdekeltséggel rendelkezik Szenegálban. 

A kivonulás ezért – amellett, hogy gyengítheti a térség stabilitását – gazdasági hatást is indukál, ami közvetlenül hat Európára. Párizs visszaszorulása az afrikai pozícióiból csökkenti Európa globális hatókörét, miközben Oroszország, Kína és más szereplők egyre nagyobb befolyást és a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférést nyernek a kontinensen. E stratégiai kihívás az uniót az afrikai kapcsolatainak újradefiniálására kényszerítik.

Márpedig a déli kontinens országai egyre inkább szuverén partnerként kívánnak viszonyulni Európához, nem pedig a gyarmati hagyományokra építve, ami a fejlesztési és biztonsági együttműködés újragondolásával járó paradigmaváltást igényel az európai külpolitikában. Az afrikai instabilitás és a gazdasági nehézségek erősítik az Európába irányuló migrációs hullámokat. Ha az EU és tagállamai, különösen Franciaország, elveszítik befolyásukat, nehezebbé válik a bevándorlás helyi szintű kezelése. A francia lépések megerősítik, hogy az EU-nak közös védelmi stratégiára van szüksége, ha hosszú távon is jelen kíván lenni a globális biztonsági térben – különösen Afrikában. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons