Stefan Hedlund, a svéd Uppsalai Egyetem Orosz és Eurázsiai Tanulmányok Központjának kutatási igazgatója szerint Oroszország növekvő érdeklődése a norvég fennhatóság alatt álló Svalbard-szigetek (más néven Spitzbergák) iránt egyre komolyabb geopolitikai kockázatot jelent Európa számára, különösen az Északi-sarkvidék stratégiai jelentősége miatt.

A Kreml kihasználja a Svalbard-szerződés korlátozásait, valamint a norvég katonai jelenlét hiányát, és tartva a szigetcsoport militarizálásától, fokozatosan erősíti jelenlétét a térségben, miközben a NATO válaszképességét és a kollektív védelem hitelességét teszteli.

A szigetcsoportnak az orosz stratégiai tengeralattjáró-bázisokhoz való közelsége, valamint hírszerzési és katonai előőrs jellege még fontosabbá teszi a területet, hiszen válság idején az orosz északi flotta ballisztikus tengeralattjáróinak át kell navigálniuk a GIUK-átjárón. A szigetcsoport előnyös helyzetet kínál az Atlanti-óceánra vezető orosz bekötő útvonalak megfigyelésére is. Vannak olyan feltételezések, hogy hallgatólagos megállapodás jöhet létre Washington és Moszkva között, amelyben az USA megkapja Grönlandot, Oroszország pedig a Spitzbergákat.  

Forrás: GIS

A Grönland miatti viszály megerősítette Oroszország ambícióit a Svalbard-szigeteknél. A szigetcsoport stratégiai helyzete révén az egész észak-atlanti térség stabilitásában is kulcsszerepet játszik, innen ugyanis – többek között – könnyen ellenőrizhető az oroszok Kola-félszigeten állomásozó atomtengeralattjáróinak tevékenysége.

Svalbardnál a NATO és Oroszország érdekszférái közvetlenül ütköznek, ezért a 2016-os biztonsági doktrínájában Oroszország potenciális tengeri konfliktusövezetként jelölte meg.  

A Svalbard-szerződés szigorú feltételek mellett szuverenitást biztosított Norvégiának: a szigetcsoport demilitarizált övezet maradt, és minden aláíró egyenlő jogokat kapott a kereskedelmi tevékenységekhez. Oroszországot aggasztja, hogy a NATO fontolóra veheti Svalbard militarizálását, ami oda vezethet, hogy hadihajók logisztikai központjaként szolgál, de a longyearbyeni repülőtér is felhasználható megfigyelésére. További aggodalomra ad okot a halászat, mivel tavaly Norvégia a világ második legnagyobb halexportőre volt, de a halállomány nagy része Oroszország közelében lévő vizeken szaporodik.

Egyesek szerint Washington és Moszkva között hallgatólagos megállapodás lehet érvényben, amelynek értelmében az USA megkapja Grönlandot, Oroszország pedig Svalbardot. Amerikai mintára egy orosz törvényhozó azt javasolta, hogy a szigetcsoportot Pomor-szigeteknek nevezzék át, hivatkozva a történelmi kapcsolatokra.  

Moszkva stratégiája illeszkedik abba a mintába, amelyet Ukrajnában is alkalmaz: nemzetközileg kevésbé védett térségekben előbb gazdasági, majd katonai és politikai térnyerés, végül a tényleges ellenőrzés megszerzése. Európának fel kell ismernie, hogy a hibrid fenyegetések elleni védekezés már központi kérdés. A jövőben Európának nagyobb hangsúlyt kell helyeznie az Északi-sarkvidékre, mivel Svalbard jelzi, hogy a térség a biztonság egyik kulcsterületévé vált. Európa nem engedheti meg magának a passzivitást északon, különben Oroszország a csendes térfoglalás logikája mentén újabb lépéseket tesz saját befolyásának kiszélesítésére. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons