Az európai acélipar súlyos válsággal szembesül, amelynek fókuszpontjában jelenleg a német központú multi, a ThyssenKrupp, nem mellesleg Európa legnagyobb acélgyártója áll. A Deutsche Welle videóinterjújában a cég vezetője, Miguel López kiemelte, hogy  

a 2022 óta magas EU-s energiaárak, a kínai acélimporttal vívott árháború és az Európai Unió védővámjainak hiánya jelentős nyomást gyakorol az iparágra. Ennek következtében a ThyssenKrupp 5 ezer munkahely megszüntetését és 6 ezer kiszervezését tervezi, 

miközben a zöldenergiából készülő acél gyártására való átállás érdekében új technológiákba fektet. Ez a helyzet nem egyedülálló: a magyar Dunaferr példája is mutatja, hogy az európai acélipar strukturális problémái sok esetben menthetetlenné teszik a helyi kapacitásokat. 

Az acélipar gazdasági és környezeti kihívásai

Az acélipar globális jelentősége vitathatatlan: évente több mint 1,8 milliárd tonna acélt termel, amely az infrastruktúra, az építőipar és a gyártás alapvető nyersanyaga. Azonban az iparág komoly gazdasági és környezeti kihívásokkal néz szembe. Európában a 2022 óta emelkedő energiaárak jelentősen növelték a termelési költségeket, különösen Németországban, ahol a ThyssenKrupp működik. Ehhez társul a kínai acéltermelés feleslege, amely alacsony áron teríti be a globális piacot, aláásva az európai gyártók versenyképességét. A DW riportja szerint, ha az Egyesült Államok vámokat vet ki a kínai acélra, akkor az a felesleg még nagyobb mértékben ömölhet Európába, tovább súlyosbítva a helyzetet. 

A ThyssenKrupp modernizált acélipari nagyolvasztói, bár korszerűbbek, jelentős szén-dioxid-kibocsátást okoznak, ami elvben összeegyeztethetetlen az EU szigorú klímacéljaival. Az iparág környezetbarát átalakítása ezért elengedhetetlen, de a zöldtechnológiák bevezetése kifejezetten költséges és technológiai kihívásokkal is teli – kiváltképp a jelenlegi gazdasági helyzetben, valamint a már említett nyomott acélárak és a kínai dömpingárak mellett.  

Érdemes így átállni a zöldacélra?  

Az EU ambiciózus zöldátállási politikája az acéliparban is jelentős változásokat sürget. A ThyssenKrupp például hidrogénalapú közvetlen redukciós üzem építésébe fektet, amely szén helyett hidrogént használ az acélgyártás során, jelentősen csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást. Ez a technológia ígéretes, de számos kockázattal jár: a hidrogénellátás bizonytalansága, a magas előállítási költségek és a szükséges infrastruktúra kiépítése mind akadályozhatja a sikeres átállást. Az EU ugyan jelentős összegeket fordít e technológiák fejlesztésére, de a sikerhez elengedhetetlen a stabil hidrogénellátás biztosítása és a versenyképes piaci környezet megteremtése. Nézzük is meg az alábbiakban ezt a konkrét esetet az acélóriással. 

Mi van a háttérben? 

A ThyssenKrupp Steel Europe, Németország legnagyobb acélgyártója 2 milliárd eurós állami támogatást kapott a német szövetségi kormánytól és Észak-Rajna-Vesztfália tartománytól duisburgi hidrogénalapú, közvetlen redukciós (DRI – azaz zöldacélt gyártó) üzemének építésére, amely az EU zöldátállási politikájának kulcsfontosságú eleme.  

Az óriáscég ehhez további egymilliárd eurót biztosít saját forrásból, de a teljes beruházási költség meghaladhatja a 3 milliárd eurót, mivel az energiaköltségek és a zöldhidrogén elérhetőségének bizonytalansága érdemben növeli a kiadásokat.  

Az új üzem évi 8,7–9 millió tonna zöldacélt termelhet, szemben a jelenlegi 11,5 millió tonnás kapacitással, mindezt úgy, hogy közben jelentősen csökkenti a CO₂-kibocsátást. A Deutsche Welle idei riportja szerint a magas energiaárak és a kínai acélimport miatti árháború súlyos válságba sodorta a ThyssenKruppot, amely 11 ezer munkahely megszüntetését tervezi, hogy versenyképes maradjon. Az EU Innovációs Alapja idén 720 millió eurót osztott ki zöldhidrogén projektekre, és a német acélóriás is részesülhet további uniós támogatásokból, bár ezek pontos összege nem publikus.  

A projektet a szintén német, fémipari SMS Grouppal együttműködve valósítják meg, amelynek megbízása önmagában több mint 1 milliárd eurós értéket képvisel. A zöldacélüzem költségeit a magas energiaárak és a zöldhidrogén korlátozott elérhetősége nehezíti, amit a projektvezető, Ulrich Greiner Pachter is kiemelt. Az Európai Bizottság jóváhagyása még szükséges a 2 milliárd eurós támogatáshoz, ami részben magyarázza a pontos adatok hiányát. A ThyssenKrupp tavaly 1 milliárd eurós értékvesztést számolt el acélipari üzletágában, és az idei szerkezetátalakítási kollektív szerződés (Sanierungstarifvertrag) értelmében a dolgozók 8 százalékos bércsökkentést és az ünnepi juttatások eltörlését fogadták el.  

A projekt sikerét a hidrogénellátás bizonytalansága, a kínai dömpingárak és a globális acélpiaci kereslet idei, mindössze 6 százalékosra várt növekedése is veszélyezteti.  

A ThyssenKrupp Steel Europe célja, hogy 2030-ra fenntarthatóbbá és versenyképesebbé váljon, de a gazdasági környezet és a technológiai kihívások egyre jelentősebb kockázatokat hordoznak 

A Dunaferr-párhuzam 

A ThyssenKrupp válsága új megvilágításba helyezi a magyar acélgyártás pár hónapja megélt végnapjait is. A dunaújvárosi Liberty (korábban Dunaferr) acélgyár összeomlása ugyanis hasonló problémákra világít rá: a magas energiaárak, a kínai dömping és az erőltetett EU-s zöldátállás költségei – a jól ismert problémákon felül – mind hozzájárultak a gyár versenyképességének elvesztéséhez.

Az uniós védővámok hiánya és a globális piac torzulásai olyan környezetet teremtettek, amelyben a helyi acélipari kapacitások fenntartása lehetetlenné vált nálunk „kicsiben”, és a jövőben nyilván még jobban megnehezül a hatalmas német acéliparban is. 

Az EU zöldátállási politikája tehát nem az egyedüli kiváltó ok, legfeljebb csak az utolsó szög az unió acéliparának koporsójában. A „zöldnyomás” ugyanis egyszerre kényszeríti az iparágat a túlélésért folytatott küzdelemre és a technológiai megújulásra. A hidrogénalapú acélgyártás bevezetése ígéretes lépés, de a sikerhez az EU-nak sokkal átgondoltabb stratégiára van szüksége, amely egyensúlyt teremt a gazdasági versenyképesség és a környezeti fenntarthatóság között. Ellenkező esetben az európai acélipar további zsugorodása elkerülhetetlen, ami nemcsak munkahelyeket, hanem az EU ipari kapacitását és ellátásbiztonságát is veszélyezteti. 
 
Az anyag elékszítéséhez felhasznált forrás:  

Europe’s largest steel plant is in crisis 

Fotó: Freepik

Kapcsolódó: