Ahogy a NATO‑tagállamok az 5 százalékos védelmi kiadási küszöb felé haladnak, egyre élesebben jelentkezik egy probléma. Lengyelország már most sokat költ hadi kiadásokra, és a legfrissebb pénzügyi problémái jól mutatják a buktatókat.  

A Visual Capitalist egy olyan összeállítást készített, amely az összes NATO-tagország esetében összehasonlítja a kormányzati kiadási prioritásokat a GDP százalékában. Az adatok természetesen különbözők, de a NATO-tagok védelmi kiadásai tavaly átlagosan a GDP 2,5 százalékát tették ki, míg az egészségügy 7,5, az oktatás pedig 5 százaléot. 

Összehasonlítás: A NATO katonai kiadásai vs. oktatási és egészségügyi kiadások 

Egyelőre egyetlen NATO-tag sem éri el az új, GDP-arányosan 5 százalékos védelmi kiadási célt, ugyanis minden tagország kevesebbet költ a hadseregére, mint egészségügyre vagy oktatásra. Az amerikai védelmi költségvetés, annak ellenére, hogy közel ezer milliárd dollár, még mindig csak a GDP mintegy 3 százalékát teszi ki. Ez csak töredéke annak, amit az egészségügyre költ – a GDP 16,5 százalékát, azaz 3 ezermilliárd dollárt. Az USA esetében ez a tétel kiugróan magas, de az egészégügy továbbra is a legnagyobb kiadási kategória az összes NATO-tag esetében. 

Az 5 százalékos védelmi kiadási célkitűzés 21 országot kényszerítene arra, hogy többet költsön a hadseregére, mint az oktatásra. 

Az új 5 százalékos cél drámai prioritásváltást jelent számos európai nemzet számára, különösen Nyugat-Európában, ahol a védelem régóta háttérbe szorult a közszolgáltatásokkal szemben. Az új küszöbérték eléréséhez a kormányoknak vagy jelentősen növelniük kell a bevételeket, vagy más területekről kell kivonniuk a finanszírozást. 

Lengyel példa 

A NATO országok közül Lengyelország vezet a katonai kiadások tekintetében a GDP 4,1 százalékával, amit az ukrajnai háborúval kapcsolatos aggodalmak táplálnak. Lengyelország gazdasága nagyon jól teljesít a többi EU-tagállamhoz képest: gyors gazdasági növekedéssel, alacsony munkanélküliséggel, magas katonai kiadásokkal és Európa-párti imázzsal büszkélkedhet. A Berliner Zeitung nyomtatott kiadványában megjelent írás szerint azonban Lengyelország pénzügyi válsággal néz szembe. 

Klaus Bachmann újságíró és politológus a cikkében egyenesen a 15 évvel ezelőtti görög pénzügyi válsághoz hasonlítja a helyzetet, mondván, mindkét válságnak szinte azonos okai vannak: a szociálpolitika miatti túlzott államadósság. A Berliner Zeitung felidézi, hogy 2015-ös kormányzása kezdetén a Jog és Igazságosság párt (PiS) bevezette a legalább kétgyermekes családok számára a körülbelül 125 euró értékű gyermekgondozási támogatást (500+ azaz plusz 500 zloty), amely nem függött a szülők jövedelmétől. A szerző természetesen bírálta a döntést amiatt, hogy „az állam készpénzt osztott szét ahelyett, hogy több és jobb közellátást nyújtott volna, amely áthidalta volna a szegények és a gazdagok közötti szakadékot”. Azt viszont elismerte, hogy a lengyel társadalom üdvözölte az univerzális 500+ juttatás bevezetéséről szóló döntést, annak ellenére, hogy a PiS-kormány sorra szüntette meg a közjuttatásokat. 

A választási kampányában Donald Tusk 300 złotyval (800+), azaz körülbelül 200 euróra emelte volna a családi pótlékot. Amikor azonban Donald Tusk hatalomra került, az államkassza üres volt – jegyzi meg a szerző. 

Miközben a világ csodálja, hogy Lengyelország hogyan kezdte el felépíteni Európa legerősebb hadseregét, a költségvetési hiány és az államadósság még gyorsabban nőtt. Az adósságszolgálat ma a költségvetési bevételek 9-10 százalékát emészti fel. Államadósság tehát nő, a GDP arányában meghaladta a 60 százalékot, és a hiány a brüsszeli 3 százalékos plafon felett van. Mivel a költségvetésnek nem áll rendelkezésére további bevételi forrás, így a lengyelek előtt két lehetőség mutatkozik. Vagy hagyják emelkedni az államadósságot, vagy nem teljesítik a brüsszeli 3 százalékos hiánycélt.  

A lengyel haderőfejlesztésnek van még egy másik negatívuma is: a hadiipar fejlesztésének elúszott a pillanata.

A lengyel hadiipar kínosan alulfejlett: a hazai katonai‑ipari komplexum gyakorlatilag még a ’90-es évekbeli kapacitásokat sem érte el.

Mindez importfüggőséghez vezet, a haderő‑modernizációt döntően nyugati–amerikai, illetve dél-koreai fegyvervásárlásokkal oldották meg, ezzel egyidejűleg nem épült ki megfelelő hazai beszállítói lánc. A beszerzések drágák, kiszolgáltatottá teszik a védelmi költségvetést, és lemaradást okoznak a stratégiai önállóságban. 

A lengyel tapasztalatok azt mutatják, hogy a NATO 5 százalékos céljának teljesítése önmagában nem elég. Ha nem épül ki párhuzamosan a hazai hadiipar, az importfüggőség még nagyobb megszorításokat kényszerít a szociális kiadásokra. Az európai országok számára ebből az a tanulság, hogy a haderő‑ és hadiipar-fejlesztést egyszerre, integrált stratégiával kell megvalósítani, különben a költségvetés túl nagy terhet vállal. 

Kapcsolódó: