Az évtized nagy részében Kínát olyan „fenyegetésként” mutatták be, ami alapján az amerikai katonai tervezők kialakították Tajvan védelmi politikáját. Több százmilliárd dollárt költöttek Tajpej megsegítésére, pedig maga a földrajz, vagyis a sziget geológiai adottságai jelentik a legjobb védelmet. 

Kína feltételezett tajvani inváziójáról létrejött egy olyan forgatókönyv, amelyben még a támadás időpontját is meghatározták, mégpedig 2027-re, vagyis mielőtt Hszi Csin-ping elnöki mandátuma lejárna. Sokak szerint Tajvan a két szuperhatalom közötti katonai konfrontáció legvalószínűbb gyújtópontja, és bár ez csak előfeltevés, manapság erre alapozottan hoznak védelempolitikai döntéseket.

Arról viszont nagyon keveset mondanak, hogy a szigetország mennyire alkalmas nagyobb katonai műveletek kivitelezésére.

Ez azért is furcsa, mert már eddig is több százmilliárd dollárt költöttek – vagy legalábbis ígértek – Tajvan védelmére.  

Dan Grazier, egy amerikai külpolitikai agytröszt, a Stimson Központ vezető munkatársa, korábbi tengerészgyalogsági százados azonban azt állítja, hogy a sziget terepe teljesen alkalmatlan egy ilyen invázióra, amit szerinte a politikai döntéshozók csupán a védelmi költségvetés növelésének igazolására használnak.  

Tanulmányozta Tajvan földrajzát, és nyolc olyan komoly kihívást tárt fel, amelyet a megszállóknak le kell küzdeniük a sziget sikeres meghódításához. 

Elsőként a Tajvani-szoroson való átkelést említi, ugyanis óriási logisztikai feladat lenne az inváziós csapatok átjuttatása, hiszen rengeteg embert, eszközt kellene bevetni. Mindez szinte csak hajókkal lenne kivitelezhető, amelyek viszont rendkívül sebezhetők a tengeralattjárókkal, a víz alatti aknákkal, a nagy hatótávolságú rakétákkal vagy a személyzet nélküli támadóhajókkal szemben. 

A második nehézség a partra szállás, ugyanis Tajvan kiterjedt partvonalán kevés az elfogadható kikötési lehetőség. A sziget nagy részét ugyanis hegyek borítják, amelyek túlnyomórészt belenyúlnak a tengerbe. Egy támadónak a szikláktól távol kellene hídfőállást kialakítania, ami további katonai kihívás. 

A harmadik problémát az előkészítés akadályai jelentik, vagyis hogy a támadó miként tudná megvetni a lábát, majd felvonultatni a harci eszközeit a parton úgy, hogy onnan kiindulva elfoglalhassa a sziget többi részét. Tajvan mezőgazdasági területei vizesek, vagyis egy támadó az embereit és a járműveket nem tudná mozgatni például a rizsföldeken. A fejlett kikötői létesítményeknél ez könnyebb lehet, csakhogy ott meg városi harcokkal kellene szembenézni.  

Negyedszer: a kitörés, vagyis az elindulás nehézségei. A támadónak ki kellene mozdulnia a hídfőállásából, amit az erre alkalmas partszakaszokon alakíthatna ki. Tajvan ehhez megfelelő partvidékei vagy közvetlenül egy lakott, vagy valamilyen mezőgazdasági területre vezetnek. Viszont egy ilyen, belterületi partra szállás egyből a már érintett városi összecsapáshoz vezetne. Az ezen kívül eső invázió pedig a szintén említett mezőgazdasági terepi csatába torkollna. 

Ötödik nehézség a mozgástér-korlátozó terepviszonyok. A megszállónak nagyon meg kell terveznie, hogyan harcoljon Tajvanon. A páncélozott járművek ugyanis képtelenek átjutni a rizsföldeken: a harckocsiknak és a szállító járműveknek – amelyekre hatalmas mennyiségben lenne szükség a katonák védelmére a nyílt terepen, valamint a városokban is – a sziget úthálózatát kellene használniuk.  

A rizsföldeken áthaladó utak viszont a legjobb esetben is csak egysávosak. Vagyis elég kilőni az előrenyomuló páncélozott oszlop vezető járművét, a többi nem tudná megkerülni az akadályt, hiszen a tankok elakadnának a vízzel borított mezőkön.   

Elméletileg sokkal gyorsabb lenne a tajvani autópálya-hálózatot használni, ám ezek az utak gyakran a terep síkjából kiemeltek, vagyis a védőknek csak le kellene rombolnia az út egyes részeit, hogy teljesen megzavarják a támadók előrehaladását. A megszállók egy ilyen akadályt sem tudnának könnyen megkerülni, mert ehhez szintén a rizsföldeken kellene áthajtaniuk… 

Hasonló problémákat okoznának a sziget „félelmetes” természeti akadályai, amelyek korlátozzák a mozgást – ez a hatodik kihívás. A sziget nyugaton lévő síksága mentén a hegyek több helyen egészen a tengerig érnek, keskeny hágókat hozva létre.  A keleti parton fekvő Jilan-síkság hosszú szakaszain van lehetőség a partra szállásra, de a támadóknak a hegyeken keresztül kell átküzdeniük magukat, hogy elérjék Tajpejt egy olyan autópályán, amely számos híd található mély folyóvölgyekkel és sziklákon átfúrt hosszú alagutakkal. 

A sziget természetes akadályai lehetővé teszik a tajvaniak számára, hogy úgynevezett réteges védelmet hozzanak létre. 

Hetedik akadály a főváros, Tajpej megközelítése, amely egy hatalmas, ősi tómederben található, a sziget északi részén. Hegyek veszik körül, ezért csak keskeny hágókon keresztül érhető el. Az egyik olyan keskeny, hogy a rajta kanyargó autópálya folyamatosan emelkedik, és az egyes sávokat egymás fölé építették. Egy másik kissé szélesebb, de ezen egy város található, amelynek a közepén egy folyó megy keresztül, ezzel egy egy mérföldes akadályt képezve, ami megnehezíti Tajpej megközelítését. 

Végül nyolcadikként: ha egy támadó le is győzi ezeket a kihívásokat, akkor meg kell küzdenie Tajpejjel. A főváros 250 négyzetkilométeren terül el, nagyon sűrű, az utca szintjén viszonylag kevés szabad térrel. Az épületeinek jelentős része 20 emeletnél magasabb, vagyis a Tajpejért vívott esetleges csata nehézségét szinte lehetetlen felfogni.  

Dan Grazier történelmi példaként a második világháborús sztálingrádi csatát említi. A 850 ezer fős városért folyó 6 hónapos harc során több mint 2 millió embert öltek meg, miközben a katonák háztömbről háztömbre harcoltak. Nagy-Tajpej, vagyis a főváros és az agglomerációjának a lakossága ma jóval meghaladja a 7 milliót. 

A volt tengerészgyalogos szerint ezért több stratégiai, politikai és gazdasági oka van annak, hogy Kína nagy valószínűséggel más eszközökkel próbálja megszerezni a Tajvan feletti politikai ellenőrzést, nem pedig egy hatalmas katonai invázióval.  

Tajvan összetett terepének alapvető ismeretével azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy kevés olyan hely van a földön, amely kevésbé alkalmas a történelem legnagyobb katonai műveletére. Persze az amerikai politikai döntéshozók és a katonai tervezők továbbra is a Tajvant fenyegető kínai fenyegetést említik elsődleges forgatókönyvként. Ennek alapján fogalmazzák meg javaslataikat, és ennek alapján tervezik meg a katonai költségvetést.  

Megjegyezzük, hogy ez a forgatókönyv igencsak hasonlít ahhoz, ahogy ma Európa urai fenyegetésként mutatják be Oroszországot, hogy ahhoz pénzt, paripát, fegyvert igényeljenek. Talán ideje volna új, reálisabb fenyegetést találniuk.  

Kacsolódó: