A történelem tanúsága szerint a gyors demográfiai változások gyakran torkollnak erőszakba: a magának egyre nagyobb befolyást követelő kisebbség és a pozícióit féltő régi többség közötti összecsapás szinte borítékolható. A tömeges – különösen az Európán kívülről érkező – bevándorlás egyre élesebb politikai kérdéssé válik Nyugat-Európában, és talán a Brit-szigeteken a legnagyobb a veszélye a konfliktus eszkalációjának. Az Egyesült Királyságban és Írországban is egyre nagyobb tömegek vélik ugyanis úgy, hogy az elit felrúgta a társadalmi szerződést, és a bevándorlók pártjára állt az őshonos többséggel szemben.

Egyesült Királyság: erőszakbandák, „kétszintű igazságszolgáltatás”

A tömeges bevándorlás alapjaiban alakította át a szigetország demográfiáját. A 2021-es népszámlálás szerint a brit lakosság 16 százaléka született külföldön, a másod- és harmadgenerációs bevándorlókkal pedig ez az arány még magasabb. Egy friss jelentés szerint az ún. „fehér britek” (azaz az angolok, skótok és walesiek) 40 éven belül relatív kisebbségbe kerülhetnek. Bár a brexitkampány egyik vezérmotívuma a bevándorlás visszaszorítása volt, az eredmény az ellenkezője lett: 2020 óta történelmi csúcsokat ért el az érkezők száma, 2021 és 2024 között a nettó migráció 2,64 millió fő volt – ez az ún. „Boriswave” Boris Johnsonról elnevezve.

A tömeges bevándorlás alapjaiban alakította át a szigetország demográfiáját. A 2021-es népszámlálás szerint a brit lakosság 16 százaléka született külföldön, a másod- és harmadgenerációs bevándorlókkal pedig ez az arány még magasabb. Egy friss jelentés szerint az ún. „fehér britek” (azaz az angolok, skótok és walesiek) 40 éven belül relatív kisebbségbe kerülhetnek. Bár a brexitkampány egyik vezérmotívuma a bevándorlás visszaszorítása volt, az eredmény az ellenkezője lett: 2020 óta történelmi csúcsokat ért el az érkezők száma, 2021 és 2024 között a nettó migráció 2,64 millió fő volt – ez az ún. „Boriswave” Boris Johnsonról elnevezve.

2032-ig a lakosság a bevándorlás által újabb 5 millió fővel, 72,5 millióra nőhet. Májusban már a britek fele tartotta a migrációt problémának, 28 százalék pedig a legfőbb kihívásként nevezte meg.

A kormány tevékenysége erősen sérti a jobboldal igazságérzetét: a lakhatási és megélhetési válság mellett a bevándorlóknak adott támogatások sokak szemében méltánytalannak tűnnek. Bár csónakkal illegálisan a legális bevándorlókhoz képest kevesen érkeznek, a kormányzat nem lép fel a jelenség ellen, helyette egész hoteleket foglalt le átmeneti menedékközpontnak, egészen kis falvakban is. A kis települések demográfiai képét alapjaiban átalakító bevándorlók túlterhelik a helyi infrastruktúrát, és a beérkező turisták kiesésével a környék gazdasága is komoly csapást szenved el. A konfliktus 2024 nyarán szintet lépett egy ruandai származású southporti fiatal késes ámokfutása után. A megrázó bűncselekmény és a hatóságok hallgatása (igyekeztek eltitkolni a nyomozás részleteit) miatt bevándorlásellenes tüntetők országszerte összecsaptak a rendőrséggel és a muszlim fiatalokkal is. A munkáspárti kormány erősen lépett fel, a bíróságok pedig már uszítónak ítélt közösségimédia-posztokért is letöltendő börtönbüntetéseket osztottak ki. A drákói ítéletek a „kétszintű igazságszolgáltatás” vádját erősítették: eszerint a rendszer aránytalanul szigorúan ítéli meg a jobboldalt, miközben könynyebben szemet huny a radikális baloldali aktivisták vagy a bevándorlók bűncselekményei felett.

A legkirívóbb sérelem a szervezett szexuáliserőszak-bandák („grooming gangek”) ügye: pakisztáni muszlim csoportok főként Észak-Angliában több ezer angol fiatal lányt erőszakoltak meg több évtizeden keresztül. A kivizsgálás során kiderült, hogy a rendőrség tudott az esetekről, de nem lépett fel a rasszizmus vádjától tartva – az ugyanis halálos ítéletet jelentett volna a karrier és a magánélet szempontjából is. Az üzenet egyértelmű: a kulturális és etnikai sokszínűséget az egyik legfontosabb értékként megjelenítő modern brit erkölcsi rend ellenérdekeltté teszi a hatóságot abban, hogy fellépjen a kiemelten súlyos bűncselekményekkel szemben, így az ügy a társadalmi szerződés alapjait kérdőjelezi meg. Ha ez önmagában nem lenne elég, a 85 saría-jogi muszlim vallási informális párhuzamos bíróság működése még tovább gyengíti az állam legitimitását. Gyökeres fordulat nem várható: a rendszer tehetetlensége túl nagy, a társadalom hozzáállása továbbra is megosztott, az egyre népszerűbb Reform párt pedig nem elég befolyásos az elitben ahhoz, hogy a szükséges „szellemi szoftverfrissítés” élére álljon.

Ír-sziget: rendkívüli módon felgyorsuló bevándorlás, lakhatási válság

Az Ír-szigeten két fő bevándorlási hullám volt: míg a 2000-es években az EU új, keleti tagállamaiból érkezők könnyen integrálódtak, a jelenleg Európán kívülről bevándorlók már jóval nagyobb feszültséget keltenek. Az ír és északír társadalmak számára a bevándorlás felgyorsulása jóval nagyobb sokkot jelentett, így az ellenreakció is hevesebb. Írország lakossága a 2014-es 4,66 millióról 2024-re 5,38 millió főre ugrott, ennek ötöde született külföldön. A népes-  ségnövekedés 80 százalékát a nettó migráció adta 2023-ról 2024-re, és egyre nagyobb az Európán kívülről érkezők aránya (2. ábra). Az egyik legakutabb problémát a lakhatás jelenti: a nominális albérletárak 2014 és 2024 között az inflációt jóval meghaladva megduplázódtak. Az ír kormány is nagy számban bérel ki hoteleket a bevándorlóknak, és lakhatási támogatást is nyújtott az újonnan érkezőknek, amit a helyiek sérelmeznek. A hajléktalanok száma tavaly 15 százalékos emelkedéssel rekordmagas szintre nőtt, harmaduk Európán kívülről származik. Dublin belvárosában a menedékkérők már több sátortábort alakítottak ki. Ezek nyomán terjed az a nézet, hogy „Írország megtelt”. Az 1,9 millió fős Észak-Írországban alacsonyabb a bevándorlók aránya, a lakosság 6 százaléka született a Brit-szigeteken kívül – történelmi viszonylatban azonban ez is magas. A bevándorlás ráadásul azzal is fenyeget, hogy felrúgja a kényes katolikus–protestáns egyensúlyt – a katolikusok az évtized elejére már relatív többségbe kerültek.

Reális a polgárháború kitörése

Szinte minden tényező adott ahhoz, hogy a feszültségek erőszakba torkolljanak: párhuzamos társadalmak, az igazságtalanság érzete, kiábrándulás az uralkodó ideológiából, valamint a status quo felborulását irracionálisan alulértékelő, ezért alkalmazkodás- és cselekvésképtelen elit. David Betz, a londoni King’s College hadtudományi professzora úgy véli, hogy a polgárháború közeljövőbeli kitörése már szinte elkerülhetetlen, legkésőbb egy évtizede lehetett volna még visszafordítani a folyamatot. Nem hadseregek összecsapására kell gondolni, hanem terrorcselekményekre, aszimmetrikus erőszakra vagy önbíráskodásra. A modern társadalmat, különösen a városokat fenntartó infrastruktúra – pl. energetikai rendszer, élelmiszer-logisztikai központok – pedig könnyű és nyilvánvaló célpont. A mikrodrón-technológia fejlődése és elterjedése még egyszerűbbé teszi a csapásokat. A brit gazdaság strukturálisan gyenge és tartós lejtmenetben van, mivel elhanyagolták a reálgazdaságot a pénzügyi piacok rovására, így a feszültségeket a növekvő jólét sem tudja elsimítani. Két destabilizáló folyamat zajlik párhuzamosan Betz szerint: az „ulsterizáció” – az etnikai alapú önmeghatározás élesedése –, illetve a „balkanizáció” – a posztnacionális elit társadalombomlasztó tevékenysége.

Észak-Írország lehet a gyújtópont

Az utalás Ulsterre – azaz Észak-Írországra – nem véletlen: a törékeny stabilitásban élő periférikus terület ugyanis jó eséllyel a konfliktus gyújtópontja lehet. Észak-Írországot Nyugat-Európában egyedülivé teszi, hogy még emberemlékezeten belül van az alacsony intenzitású etnonacionalista polgárháború időszaka. Az 1960-as évek vége és 1998 közötti „The Troubles” során az Ír-sziget egyesítését célzó unionista katolikusok, illetve a Londonhoz hű, a brit hadsereg által támogatott lojalista protestánsok csaptak össze. A harcok több mint 3500 fő, köztük 1800 civil életét követelték és 50 ezer főt sebesítettek meg a 30 év alatt. Mindkét oldalon tevékenykedtek félkatonai szervezetek – a legismertebb az unionista IRA –, amelyek egymással és az állami erőkkel is harcoltak. Célkeresztbe kerültek katonai létesítmények, a polgári infrastruktúra, politikai szereplők, illetve civilek is. Ez pontosan az a fajta harcmodor, amelynek fellángolására Betz professzor figyelmeztet.

Észak-Írországot különösen robbanékonnyá teszi, hogy az etnikai hovatartozás sokkal élénkebb politikai kérdés, mint a Brit-szigetek többi részén. A multikulturalizmus eszméje nem vert mély gyökeret, azt elsősorban az elit képviseli. Bár a paramilitáris szervek hivatalosan feloszlottak, a harci tudás és tapasztalat még viszonylag könnyen hozzáférhető az északír társadalom számára. A befolyásos ír diaszpóra pedig a The Troubles alatt már bizonyította, hogy hajlandó finanszírozni az anyaországbeli fegyvereseket. Az új törésvonal azonban jó eséllyel már nem az unionisták és a lojalisták között lesz, hanem az őshonosak és az újonnan érkezők, illetve az utóbbiak pártjára állt állam között. Ennek jele, hogy ma már az sem elképzelhetetlen, ami pár éve még az volt: az unionisták és a lojalisták közösen tüntetnek a bevándorlás ellen.

Az erőszak már egyre gyakoribb a határ mindkét oldalán, amelyre válaszul országszerte rendszeressé váltak a migrációellenes tömegtüntetések is. Legfrissebb eszkalációként az észak-írországi Ballymenában idén júniusban bevándorlásellenes csoportok három napon keresztül csaptak össze a rendőrséggel, miután román fiatalokat vádoltak meg egy tizenéves lány megerőszakolásával. A zavargások rövidesen más településekre is átterjedtek. Félő, hogy az indulatok tovább gyűlnek, és már csak egy szikra kell egy tartós tűzhöz, amely szinte biztosan azonnal átterjedne a Brit-szigetre is.

Kapcsolódó:

Fotó: flickr.com