Törökország egy merész, hiperszonikus rakétával indította el a közel-keleti fegyverkezési versenyt, amely felboríthatja az erőviszonyokat a régióban. Ez megerősíti a törökök elrettentő erejét az olyan riválisokkal szemben, mint Izrael vagy akár Oroszország. 

A Newsweek számolt be arról, hogy Törökország bemutatta első hiperszonikus rakétáját, a Tayfun Block–4-et az Isztambulban zajló Nemzetközi Védelmi Ipari Vásáron (IDEF), amely az ország legnagyobb hatótávolságú hazai gyártású ballisztikus rakétája, a Tayfun hiperszonikus változata.  

A hiperszonikus utazósebességű szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétát az állami tulajdonban lévő Roketsan védelmi cég fejlesztette ki, a hatótávolsága meghaladja a 280 kilométert, és egy az űrbe épített navigációs rendszer által irányított repeszrobbanófejet hordoz. Úgy tervezték, hogy nagy értékű eszközöket, például integrált légvédelmet, megerősített infrastruktúrát, valamint parancsnoki és irányítási csomópontokat céloznak meg vele, és a törökök azt is kijelentették, hogy nem exportra szánják. 

Az orosz Vzgljad kicsit szkeptikusan tekint a hírre, mondván a különböző források a rakéta eltérő teljesítményjellemzőiről számolnak be. Vannak olyanok, amelyek szerint a rakéta tömege hat és fél vagy hét tonna, a hossza körülbelül 10 m, az átmérője pedig 938 mm. Azt is kétségbe vonják, hogy a maximális távolságból leadott lövés pontossága öt méter, illetve azt, hogy a sebessége öt mach (kb. 6100 km/h), ami alapján az újságírók azt feltételezik, hogy Törökország hiperszonikus fegyverekhez jutott. Ezt azért is gondolhatják, mert a hiperszonikus sebességet tekintve minden ballisztikus rakéta a röppályája utolsó szakaszában közel hiperszonikus sebességgel halad, a repülés fizikájának köszönhetően. Persze az is lehet, hogy a törököknek sikerült a rakétát a röppályája utolsó szakaszában manőverezőképességgel ellátniuk. 

Az oroszok számára viszont a sebességnél sokkal fontosabb a rakéta hatótávolsága, ami egyesek szerint 800 kilométer – ehhez képest az asiatimes.com korábban idézett cikke 280 kilométerről ír. Ha azonban ez így van, az azt jelenti, hogy egy Törökország fekete-tengeri partvidékéről elindított rakéta elérheti Oroszország déli részeit.  

A Vzgljad beszámol arról is, hogy a törökök 2023 májusában tesztelték a rakéta első módosítását, és ekkor kezdték el a hadrendbe állítását is. Akkor a bejelentett hatótávolság 561 km volt, ám Erdoğan azt mondta, hogy ez nem elég, és a török hadsereg megígérte, hogy 1000 km-re növeli azt. Most pedig, két évvel később a hatótávolság 800 km-es. Mivel Törökország hozzáférhet a nyugati elektronikához, feltételezhető, hogy a rakéta beállításai egyre pontosabbak lesznek.  

A köztudatban sokan nem kötik össze Törökországot a rakétatechnikával, pedig a világ egyik vezető rakétagyártója.

1997-ben szolgálatba állították a MLRS  Kasırga T–300-ast, amelynek a hatótávolsága 120 km is lehet, és egy évvel később megkezdték az első ballisztikus rakéta, a J–600T Yıldırım szállítását. Ez utóbbi 2,1 tonnát nyom, 150 km-es a hatótávolsága, a robbanófeje pedig 480 kg. Mindkét rendszert Kínával közösen fejlesztették ki, azaz valójában ezek kínai tervek, amelyeket a törökök átdolgoztak. 

Aztán jött a Bora ballisztikus rakéta, amelynek a hatótávolsága akár 280 km is lehet, megnövelt pontossággal, és ezt követte a Tayfun. Mindebből jól látható, hogy a törökök a minél nagyobb hatótávolságra törekszenek.  

Izrael veszélyben? 

A zsidó állam szerepe a történetben (egyelőre) elméleti, de mindenki láthatta, hogy az iráni rakéták mennyi problémát okoztak Izraelnek, annak ellenére, hogy rendelkeztek Hetz–2 és –3 légvédelmi rendszerrel, amely képes a ballisztikus célpontok sztratoszférikus elfogására. Ezenkívül az amerikai haditengerészet hajói is besegítettek Izraelnek. 

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Törökország NATO-tag, így vélhetően (?) az amerikai haditengerészet nem fogja lelőni a rakétáit. Azt is feltételezhetjük, hogy a török rakéták pontosabbak, mint az irániaké, így ha elegendő mennyiségűt halmoz fel belőlük, akkor egy esetleges konfliktusban összehasonlíthatatlanul nagyobb kárt tudna okozni Izraelnek, mint amennyit Irán. 

Izraelt az is aggaszthatja, hogy a rakéta megjelenése Törökország szélesebb körű katonai fejlesztésének a része – amely egy ötödik generációs vadászgépet és egy hazai gyártású repülőgép-hordozót foglal magában –, miközben újra be akar kapcsolódni az amerikai F–35-ös programba, miután azt 2019-ben felfüggesztették az orosz S–400-as rakétavédelmi rendszer beszerzése miatt. Márpedig érdekellentét a két regionális hatalom között bármikor felmerülhet, elég csak Szíriára gondolni.  

Mindezek nem a régió békéje felé mutatnak. A környék államai közül tizenegynek – köztük Bahreinnek, Iránnak, Egyiptomnak, Izraelnek, Szaúd-Arábiának, Szíriának, Jemennek, az Egyesült Arab Emírségeknek és Törökországnak – vannak nagy hatótávolságú rakétái, és közülük hatnak már van gyártási kapacitása vagy épp fejleszti azt.  

Az oroszok aggódása 

Törökország rakétaképességeit nem csak Izraelnek érdemes szem előtt tartania, az ország Atmaca hajóellenes cirkálórakétái ugyanis nem rosszabbak, mint az amerikai Harpoonok. Törökország főleg a közepes hatótávolságú rakétákon dolgozik, és e területen vannak már ígéretes előrelépéseik. A Borákat már harcban is bevetették, és bizonyították is a gyártó által deklarált pontosságot. 

Az oroszok azért is aggódnak komolyabban, mert úgy vélik, hogy a különböző török rakétafegyverek tömegesen áramlanak Azerbajdzsánba, és nemcsak a légvédelmi, hanem a levegőből indítható cirkálórakéták is. Márpedig Azerbajdzsánból a török rakéták több célpontot képesek elérni orosz területen, mintha török területekről indítanák azokat. 

A Vzgljad portál arra is figyelmeztet, hogy Oroszország főként cirkálórakéták bevetésére lesz képes egy esetleges Törökország elleni hadművelet során, és ezeknek a Fekete-tenger felett kell majd repülniük. Azonban ezeket viszonylag könnyű lesz lelőni akár vadászgépekkel is. Ezért azt javasolják az orosz döntéshozóknak, hogy ne csak a hiperszonikus Oresnyikhez hasonló drága fegyverek fejlesztésén gondolkodjanak, hanem a tömeggyártásra alkalmas olcsó ballisztikus rakéta létrehozásán is, amely képes Törökország területének bármely pontját eltalálni akár a meglévő hordozórakétákkal is. És természetesen azon is, hogy az orosz légierő teljes vadászgépállományát modern levegő-levegő rakétákkal szereljék fel. 

A katonai szakértők szerint

a hiperszonikus eszközök alapvetően nem forradalmasítják a hadviselést, viszont bonyolítják a fenyegetésértékelést és a stratégiai tervezést, különösen a középhatalmak esetében.

Ezek a fegyverek ugyanis arra kényszerítik az érintett államokat, hogy gyorsabban újítsanak, újrakalibrálják a parancsnoki hierarchiákat és újragondolják a védelmi pozíciókat egy már amúgy is széttagolt regionális biztonsági környezetben. 

A Tayfun kifejlesztése Törökország NATO-kapcsolataira is hatással lehet, különösen a Görögországgal fennálló feszültségek közepette. Az eurázsiai ország hiperszonikus előrenyomulása növelheti a regionális befolyását, de elmélyíti a törésvonalakat egy már amúgy is ingatag helyzetben lévő régióban. 

Kapcsolódó: