„Éjfél van!!!” – harsogta Trump a közösségi médiában, miközben a világ lélegzet-visszafojtva figyelte, hogyan robban a vámbomba. A tarolás ezúttal globális, a vesztesek listája pedig hosszú – és köztük van Amerika is.
Mintegy 90 ország ellen léptek életbe egyszerre a Trump által megállapított vámok augusztus 7-én, eszkalálva ezzel egy globális kereskedelmi háborút, amely következményeiben mind a megtámadottakra, mind a támadóra súlyos hatással lesz. Az elnök indoklása a szokásos: a vámok segítenek helyrehozni a kereskedelmi hiányt, új és jelentős bevételeket eredményeznek az amerikai kormányzat számára, fellendítik a hazai feldolgozóipart és szinte rákényszerítik a külföldi vállalatokat az amerikai beruházásokra.
Csakhogy – és ez az, amire a közgazdászok folyamatosan figyelmeztetik az elnököt – az amerikai gazdasági nyugalom egyrészt a vámok előtti felhalmozásból származó óriási raktárkészleteknek köszönhető, másrészt annak, hogy a Fehér Ház vámpolitikája eddig minden fix pontot nélkülözött, vagyis míg Trump egyik nap brutális tarifákat ígért be egy-egy országnak, a másikon jelentősen csökkentette azt egy újabb bejelentésben. A kritikusok szerint azonban most valóban közeleg az idő, amikor az amerikai vállalkozások már nem tudják elnyelni az importáruk robbanásszerűen megnövő költségeit – az árak emelkedésével ugrik az infláció, a gazdasági növekedés pedig a munkaerőpiaccal együtt lelassul. Ez a jelenség az új vámok bevezetésével várhatóan csak erősödni fog az elkövetkezendő hónapokban.
Igaz, a készletfelhalmozás még mindig ad valamennyi időt az amerikai vállalkozásoknak: az új vámok nem vonatkoznak azokra a külföldi árukra, amelyeket augusztus 7-e előtt rakodtak hajókra – ez egyes vállalatok esetében, például egy szeptemberi-októberi kirakodásnál, sok héttel tudja késleltetni a legpesszimistább forgatókönyv megvalósulását.
Mennyi? 50!
A jelenleg kivetett büntetővámok 15 százaléktól 50-ig terjednek. Szembeötlő, hogy Trump a százalékok megállapításánál alapvetően figyelembe vette az országok geopolitikai, politikai és kereskedelmi viszonyulását az Egyesült Államokhoz, helyenként pedig egyértelmű revolverezési céllal vetette ki azokat. Tajvan például 20 százalékot kapott (ebben nyilván a chipexport játszott szerepet, amire egyébként Trump globálisan most ígért rá 100 százalékot, hogy rákényszerítse a vállalatokat az amerikai beruházásokra), Brazília azonban a brutális ötvenet. Utóbbit egyértelműen azért, mert az elnök nem nézi jó szemmel, hogy személyes barátja, Jair Bolsonaro volt elnök ellen büntetőeljárás folyik az országban. Akárhogyan magyarázzák, Lula brazil elnöknek igaza van: Trump fegyverként zsarolásra használja a vámokat, ebben az esetben ráadásul egy vegytiszta belpolitikai ügybe tenyerelt bele, vagyis semmibe veszi az ország szuverén igazságszolgáltatási jogkörét.
Nem úszta meg India sem: arra való hivatkozással, hogy az ország az orosz olaj kereskedelmével (ami az indiai piac 36 százalékát az uralja) nemcsak háborús nyerészkedést követ el, de életben tartja a Kreml hadigépezetét is, a már előzőleg bejelentett 25 százalékos vámokra újabb 25-öt csapott hozzá. Trump azt is jelezte, hogy más országok sem fogják megúszni, amennyiben nem hajlandók szakítani az orosz energia vásárlásával – ez különösen Kína esetében (az olajimportjának 13,5 százalékáért felel Oroszország) lenne pikáns és értelmetlen. Washington éppen csak elkezdte vele a vámháborút, majd májusban már visszavonulót is fújt, miután Peking egyetlen mozdulattal elzárta a kritikus ásványok exportcsapját.
Sok kis ország fellélegezhetett, mivel olyat tudtak ajánlani az elnöknek, ami meglágyította a szívét: rájuk összességében a 10 százalékos vámok vonatkoznak –
a nagyobbak 15 százaléknál kezdődnek, és ebben szégyenlistás helyezést ért el az Európai Unió,
amelynek tárgyalásképtelen bizottsági elnöke, Ursula von der Leyen annyira tehetetlen volt a Trumppal vívott küzdelemben, hogy érdekvédelmi eredmény helyett saját bevallása szerint már annak is örült, hogy az EU ennyivel megúszta. Hasonlóan járt két régi szövetséges, Japán és Dél-Korea is, míg Vietnám a beígért 46 százalék helyett végül „csak” 20-at kapott büntetésül, amiért tranzitországként működik a harmadik országokból érkező, egyébként szintén büntetés alatt álló termékekkel kapcsolatban. A közös ezekben az országokban, hogy (megnyugtatásul vagy komolyan) gyakorlatilag korlátlan piacnyitást ígértek az Egyesült Államok előtt, valamint dollármilliárdokért vállaltak befektetéseket Amerikában. Az Európai Unió esetében ez 600 milliárd dolláros vállalás volt – egyébként mindenféle garancia nélkül. Márpedig Trump fenntartja a jogot magának a vámemelésre, amennyiben kiderülne, hogy Ursula von der Leyen csak blöffölt. (Persze, hogy blöffölt, hiszen egyetlen európai magánvállalatot sem utasíthat arra, hogy amerikai beruházásokat hajtson végre.)
Éjféli cowboy
Trump egyelőre elégedett. Miközben halkan életbe léptek a Kanadára és Mexikóra kivetett (a még érvényben lévő szabadkereskedelmi megállapodás hatálya alá nem tartozó termékek esetében) 35, valamint 25 százalékos vámok, Kínával pedig örömmel hosszabbítja meg a fegyverszünetet az éppen érvényben lévő kölcsönös 30 százalék szintjével együtt, a rendelet életbelépésének pillanatában, diadalittasan kiabálta bele közösségi oldalán a világ arcába: „ÉJFÉL VAN!!! MILLIÁRD DOLLÁRNYI VÁM ÁRAMLIK AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKBA!”. Globálisan már messze nem volt ekkora az öröm, az első sokk után az országok vészforgatókönyveket kezdtek gyártani arra az esetre, ha az elnök újabb fordulatot hajtana végre: Svájc tárgyalásképtelensége jól példázta, mi vár a renitensekre.
Ami azt illeti, az elnök valóban új fejezetet nyit, ezúttal a célzott termékek területén. Jönnek a vámok a gyógyszerekre (ez az Európai Uniót igen érzékenyen érintheti majd), a chipekre és az egyéb, stratégiai fontosságú termékekre. A globális félvezetőgyártásnak (és itt elsősorban Tajvan áll az elnöki célkeresztben) máris görcsben a gyomra: a 100 százalékos vámok ígérete (amely alól amerikai üzemépítéssel mentesülhetnek a vállalatok) elég ösztönzőt jelenthet egy gyártásáttelepítéshez, ugyanakkor Tajvan nemzetbiztonsága nagyrészt attól függ, hogy a gyártás otthon tartása miatt mindenki meg akarja védeni Kínától. A sziget óriási dilemma előtt áll: vagy vállalja a 100 százalékos vámokat, vagy legfőbb védelmi eszközétől, technológiai „szilíciumpajzsától” fosztja meg önmagát.
Trump eközben következetesen visszautasítja (és saját első elnöki ciklusának eredményeivel példálózik) azokat a kritikákat, amelyek szerint az éjféli duhajkodásnak csúnya másnaposság lesz a vége. Változatlanul tartja magát azon álláspontjához, amely szerint az amerikai gazdaság példátlan növekedést fog produkálni, a külföldi vállalatok pedig rá fognak jönni, hogy nekik kell viselniük a vámok terhét, nem az amerikai importőröknek.
Az elnök új vámjai az amerikai effektív vámtarifát 18 százalék fölé emelik, ami 1934 óta a legmagasabb szint. Trump meggyőződésével ellentétben meglepő lenne, ha a most szabadjára engedett vámok nem vezetnének minimum lépcsőzetes áremelkedéshez, ami átlagosan 2400 dolláros kiesést okozhat a háztartásoknak, míg gazdasági szinten az idei évtől fél százalékponttal is csökkentheti a növekedést. Az uralkodó nézet szerint a vámtornádó az áremelkedéssel együtt a gazdasági növekedés lassulását és magas munkanélküliséget eredményez, vagyis az Egyesült Államok magabiztosan halad egy klasszikus stagflációs időszak felé.
Az elnök szerint tehát „példátlan növekedés” jön. Kritikusai szerint igaza van: példátlan tempóban fognak nőni az árak, a vámok és a globális tanácstalanság. Amerika újra nagy lesz – és sokkal drágább is.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
