Állandó érv a migráció mellett az európai gazdaság működőképességének fenntartása. A digitalizáció és az automatizáció felgyorsításával azonban minimalizálni lehet az alacsony képzettségű külföldi munkaerő iránti igényt.  

Ha kiindulunk a 2023-as adatokból, amelyek 1,38-as termékenységi rátát – ez jóval a népességpótláshoz szükséges 2,1 alatt van – és 44,4 éves átlagéletkort mutatnak Európában, akkor nyilvánvaló, hogy az unió gyorsan zsugorodó és elöregedő munkaerő-állománya veszélyezteti a térség gazdasági vitalitását, jóléti modelljei életképességét, vagyis a kontinens elvesztheti a jelentőségét a változó globális rendben. 

Rafael Pinto Borges a Brussels Signal oldalán úgy fogalmaz, hogy a brüsszeli mandarinátus régóta azt állítja, hogy elengedhetetlen a munkaerőhiány pótlása az elöregedő, alacsony termékenységű társadalmainkban, és ennek az egyetlen módja, ha megnyitjuk Európa határait a külföldi munkavállalók előtt. Persze ez az érvrendszer hatásos, sőt jól szolgálja a nagyipar érdekeit, amely abban reménykedik, hogy az újonnan érkezők leverik majd a munkabéreket. Kellett ahhoz szinte egy évtized, hogy a közvélemény rájöjjön, hogy a túlzott beáramoltatás mennyire szétfeszíti a társadalmat.  

Egy idei közvélemény-kutatás szerint az európaiak elsöprő többsége úgy véli, hogy a bevándorlás túl magas volt az elmúlt években. A németek 81 százaléka gondolja így, Spanyolországban 80, Svédországban 73, Olaszországban 71 és Franciaországban a megkérdezettek 69 százaléka.  

Ez egy figyelmeztető jel, és esetleg meg kellene hallgatni az embereket.  

Ebben persze benne van az is, hogy Németországban az albérletárak több mint 50 százalékkal emelkedtek az elmúlt évtizedben, Portugáliában az ingatlanpiaci drágulás 2025 első negyedévében elérte a hatalmas, 16,3 százalékot, ami lássuk be, nehezen tolerálható és nem is fenntartható.  

Borges az írásában amellett érvel, hogy a migráció leállítható lenne, ha Európa jobban összpontosítana az ipar automatizálására, enyhítve ezzel a munkaerőigényt. Szerinte egy technológiai forradalomra lenne szükség, ami nemcsak az európai iparnak növelné a versenyképességét, hanem társadalmi békét is teremtene.  

A „negyedik ipari forradalom” néven ismert folyamatban Európa katasztrofálisan lemaradt Kína mögött. Borges szerint éppen ezért Európának gyorsan kell cselekednie, hogy elkerülje azt a sorsot, ami egykor a Csing-korszakbeli Kínát és a britek előtti Indiát sújtotta. Akkor ugyanis mindkét korábbi globális jóléti központ elszegényedett, elmaradottá vált, idegen országok célpontjává váltak és geopolitikai jelentéktelenségbe süllyedtek, mivel képtelenek voltak időben modernizálódni.  

Ha Európa ezt nem érti meg, akkor kontinensünkön is eljöhet az ún. „megaláztatás évszázada”. 

Csak 2022-ben több mint ötmillió bevándorló jött az EU-ba nem uniós országokból, és többségük alacsony fizetésű, alacsony képzettséget igénylő munkakörök betöltésére érkezett. Ez megnövelte a lakhatási költségeket, súlyosan megterhelte a közszolgáltatásokat, az európai normák be nem tartása pedig társadalmi konfliktusokat szült.  

Az automatizálás felé való általános törekvés megszüntetné a külföldi munkaerőtől való függőséget. A gazdaság fejlett ágazataiban a technológia már most is felülmúlja az emberi munkaerőt, például a BMW müncheni gyára 1200 robotot használ napi 1600 jármű összeszereléséhez, ami 25 százalékkal növeli a termelést a kézi gyártósorokhoz képest.  

Az építőiparban a holland CyBe cég 3D-s betonnyomtatói ma már 24 óra alatt képesek házakat építeni, amivel az emberi munkaerőigény a felére csökken. A mezőgazdaságban Kína keményen dolgozik azon, hogy a traktorait önvezető elektromos járművekre cserélje. A Xiaomi új, csangpingi üzeme éjjel-nappal dolgozik, és évente körülbelül 10 millió okostelefont gyárt, szinte nulla emberi beavatkozással. Ezek a példák is mutatják, hogy Európa társadalmi súrlódások megteremtése nélkül is képes lenne kezelni a munkaerőhiányt.  

Mindez alapjaiban rengeti meg azt az álláspontot, hogy hatalmas mennyiségű külföldi munkaerőt kell importálnunk ahhoz, hogy a gazdaságunk talpon maradjon.  

Hol késnek az európai robotok? 

Kína számai a robotikában elképesztők: csak 2023-ban 290 258 ipari robotot telepítettek, ami a világ összes robotjának az 52 százaléka. Ez a Nemzetközi Robotikai Szövetség szerint 470 robotot jelent 10 ezer feldolgozóipari munkásra vetítve – ehhez képest ez a szám európai átlagban 219, Németországban 415, Spanyolországban 231, míg a legalacsonyabb Romániában, 52. Bár az EU és Kína nominális GDP-je (kb. 20 vs. 19 ezermilliárd dollár) hasonló méretű, Kína 8-szor annyi robotot használ, mint Európa. 

A világranglistán Dél-Korea (1012), Szingapúr (770) és Kína (470) mögött Németország (415) a negyedik. Az első tízben megtalálható Svájc, Dánia, Svédország, Szlovénia. Magyarországon 2022-ben 115 ipari robot jutott 10 ezer dolgozóra. 

Persze látni kell, hogy Kína 2020 óta 150 milliárd dollárt (131 milliárd euró) fordított technológiai támogatásokra. Borges ennek kapcsán meg is jegyzi, hogy ez nem is olyan sok, hiszen kevesebb, mint amennyit az EU az ukrajnai háborúra költött a 2022-es kitörése óta, és ne is számoljuk a háború teljes gazdasági hatását – beleértve a szankciókat és a drágább gázvásárlást a nem orosz beszállítóktól.  

A Brussels Signal szerzője arra is felhívja a figyelmet, hogy a sikeres automatizáláshoz, mint mindenhez, észszerű energiapolitikára is szükség lenne, ugyanis a robotok és a mesterséges intelligencia által vezérelt adatközpontok hatalmas mennyiségű energiát igényelnek. Csakhogy amikor Európa energiaköltsége többszöröse a kínaiénak, akkor ezekről csak álmodozni lehet. Állítását azzal támasztja alá, hogy a Német Iparkamara 2024-es felmérése szerint a német gyártók 30 százaléka az energiaköltségeket jelölte meg az automatizálás akadályaként. Persze odáig nem megy, hogy az orosz energiahordozók visszatérését követelné, megoldásként az atomenergia fejlesztését javasolja.  

Borges elgondolása szerint  

a technológia fejlesztése, a gyorsított automatizálás nemcsak a gazdasági vagy geopolitikai túlélést szolgálná, hanem helyreállítaná a nyugalmat Európa utcáin és közösségeiben. 

Kína nem véletlenül nyúlt az automatizáláshoz. Jól tudják, hogy az ottani népesség csökken és elöregszik, hasonlóan Európához, ám ők ezt nem bevándorlókkal kívánják orvosolni. 

Rafael Pinto Borges az írását azzal tanáccsal zárja, hogy Európának most egy grandiózus automatizálási stratégiát kell elfogadnia. Őrületesnek tartja, hogy az unió 723 milliárd euróra becsült Helyreállítási és Ellenálló képességi Eszköze ennek a hatalmas összegnek csak a 21 százalékát szánja digitális transzformációra, miközben közel 40 százalékát „zöldintézkedésekre” fordítja. Pedig az automatizálás drasztikusan visszafogná a migráns munkaerő iránti igényt, és bevezetné az újraiparosítás, a gyors növekedés és az önálló fejlődés korszakát. Az, hogy ennek az ellenkezőjét tesszük, és korlátozott forrásokat pazarolunk háborúkra és a „zöldvallásra”, a szerző szerint annak a bizonyítéka, hogy mennyire amatőr és tehetetlen az Európát jelenleg vezető politika.  

Vagyis ha Európa összeomlik, azt nagyrészt magának köszönheti.  

Megjegyeznénk, hogy Borges véleményével javarészt egyet lehet érteni, csak tudatosítani kellene, hogy minden újdonság egy új problémát szül. Az automatizálás, a robotika, az MI megoldhatja a beáramoltatott migránsok munkaereje utáni igényt, de eljuthatunk oda is, hogy az európai foglalkoztatottak jelentős része is jövedelem nélkül marad. Ez nemcsak a munkanélkülivé vált embereknek lesz kellemetlen, hanem a gazdaságnak is, hiszen minek termelnek majd a gépek, ha nem lesz ember, aki meg tudja venni az előállított termékeket. Sőt, a kormányoknak is el kell gondolkodniuk, hogy miképp tudják beszedni a robotok után az elmaradt adókat és járulékokat. Persze a szép új világ várható problémáira már vannak javaslatok, de csak akkor tudjuk meg milyen mély a víz, amikor belelépünk.  

Kapcsolódó: