Donald Trump és Vlagyimir Putyin néhány nap múlva Alaszkában ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy megvitassák az ukrajnai háború befejezésének feltételeit. A háttérben sok kompromisszum, Zelenszkij ellenkezése, egy kereskedelmi válság és az újraformálódó globális erőegyensúly húzódik. A tét nemcsak a háború lezárása, hanem Washington geopolitikai befolyásának jövője is.
Donald Trump augusztus 15-én Alaszkában találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy tárgyaljanak az ukrajnai háború befejezéséről. A várva várt eseményt az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff moszkvai látogatása előzte meg, ami enyhülésként volt értelmezhető Trump elmúlt hetekben tanúsított kemény, Moszkva-ellenes retorikájában. Az elnök másodlagos szankcióként 100 százalékos vámokkal fenyegette meg mind Oroszországot (értelmetlen lépés lett volna, jelenleg az amerikai–orosz kereskedelem minimális), mind azokat az országokat, amelyek orosz energiát vásárolnak, ezzel tartva mozgásban a Kreml háborús gépezetét. Végül egy mutáns megoldás született: Washington nem nyúlt sem Moszkvához, sem Kínához, sem más, Oroszországgal nagyban kereskedő államhoz, ellenben a már kivetett 25 százalékos vámot újabb 25 százalékkal bővítette India esetében büntetésként, ami logikátlansága miatt minden valószínűség szerint csupán kommunikáció szintjén vezethető vissza India olajvásárlásaira, a valódi ok egészen máshol keresendő.
A Witkoff-látogatás alapjaiban változtatta meg mind az orosz, mind az amerikai hozzáállást. Trump ismét új irányt vevő hozzáállása azonban nem a Kreml kiváló vendéglátásának köszönhető, hanem annak a kereskedelmi háború kiváltotta gyors geopolitikai változásnak, amelyet éppen az elnök engedett szabadjára a vámfenyegetéseivel és ténylegesen kiszabott tarifáival. Elképzelhető, de nem valószínű, hogy Oroszország, amely minden nappal egyre több területet foglal el Kelet-Ukrajnában, megijedt az elnök fenyegetéseitől, és valóban úgy érzi, fejet kell hajtania annak akarata előtt, és le kell zárnia a maga részéről egyébként egzisztenciálisnak vallott konfliktust. Ennél sokkal reálisabb az a lehetőség, hogy Trump észrevette a maga okozta problémát, és úgy döntött, itt az ideje, hogy „új javaslatokat” tegyen Moszkvának. A probléma pedig nem más volt, mint az Oroszország megtörése érdekében beígért vámfenyegetés Indiának és Kínának. Előbbi esetében valóra is vált az ígéret, utóbbihoz egy újabb kereskedelmi háborús robbanás elkerülésének érdekében az elnök nem mert hozzányúlni. Azonban mindkét ország határozottan közölte:
nemzeti szuverenitása és gazdaságpolitikája nem tűri, hogy egy harmadik állam revolverezéssel megpróbálja befolyásolni a kereskedelmét, ezért nem érdekli őket sem a fenyegetőzés, sem annak valóra váltása,
az energiakereskedelmet továbbra is fenntartják és ápolják Oroszországgal. Bár Trump épp az ellenkezőjét akarja elérni, az ebben az esetben is politikai alapokra helyezett vámpolitikájával nemhogy elidegenítette volna a két nagyot Oroszországtól és egymástól, hanem láthatóan még szorosabbra fűzte közöttük a kapcsolatot. Az Egyesült Államok évtizedeket töltött azzal, hogy Indiát megerősítse a gondolatban: egyedül ő tudja ellensúlyozni Kína hatalmát Ázsiában – Trump mostani lépése azonban éppen ellenkezőleg, kifejezetten erős szövetséget hozhat létre a két ország között (Modi miniszterelnök hét év után azonnal be is jelentett egy kínai látogatást), ezúttal már egyértelműen Washington ellenében. Ezzel egy időben a háttérben ott áll Oroszország, amely örömmel erősíti egyébként sem gyenge kapcsolatait mind Indiával, mind Kínával. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szintén 50 százalékos vámmal sújtott Brazília elnöke, Lula annyira dühös lett, hogy gyakorlatilag szakítani akar a BRICS-csoport öndefiniálásával (amely határozottan tagadja, hogy a blokk az Egyesült Államok és az általa vezetett G7 ellenében jött létre), és most kifejezetten egy Washington-ellenes közös álláspontot szorgalmaz, érthető az amerikai elnök aggodalma és hirtelen érdeklődése a moszkvai igények iránt.
Amikor Trump a másodlagos szankciókkal és 100 százalékos vámokkal kezdett fenyegetőzni Oroszország és kereskedelmi partnerei ellen, az elnököt többen figyelmeztették, hogy
döntése végzetesen kontraproduktív lehet – úgy gazdasági, mint külpolitikai szempontból.
Ha beváltja az ígéretét, az olyan káros geopolitikai következményekkel járhat, amely csúcsra fogja járatni napjaink egyébként sem lassú világrendváltozását. Igazuk lett, Trump pedig arcvesztés nélkül egyedül egy olyan horderejű eseménnyel tud kifarolni a történetből, mint a személyes találkozó Putyinnal és a háború lezárásának konkrét ígérete. Ehhez azonban Alaszkában nem szabad blöffölnie. Orosz kollégájának határozott feltételei vannak a béketárgyalások megkezdésével kapcsolatban. Ezek közül Ukrajna haderejének leépítése, NATO-csatlakozási szándékának hivatalos elutasítása, valamint a területi követelések a legfontosabbak. A kardinális kérdések közül az első kettő kompromisszumos megoldásokkal (a NATO-tagság helyett például valamilyen biztonsági garancia) megoldható, a területi kérdésekkel kapcsolatban azonban nagy vihar várható – viszont a jelek szerint nem az Egyesült Államok és Oroszország között. Zelenszkij elnök, amint megtudta, hogy mire készülnek a feje fölött a nagyok (és miután gondosan egyeztetett a háborút mindenképpen folytatni akaró európai „szövetségeseivel”, elsősorban Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Németországgal és Lengyelországgal), azonnal felháborodásának adott hangot, és kijelentette, Ukrajna egyetlen négyzetcentiméterét sem hajlandó átadni az oroszoknak.
A légy a levesben
A területcsere mint béketárgyalási alap ötlete nem új, Zelenszkij egyszer már beletörődött a területi veszteségek kényszerébe, most azonban meggondolni látszik magát. Az információk szerint a Fehér Ház (amely gyorsan világossá tette, hogy az előzetes szóbeszéd ellenére nem hívja meg az ukrán elnököt a találkozóra) ötletét az oroszok is elfogadják. Ez alapján Moszkva hivatalosan is kéri a Krím elismerését a fennhatósága alatt, befagyasztaná a konfliktust Herszon és Zaporizzsja határán, cserébe kéri a Donbász területét – azokkal a részekkel együtt, amelyeket még nem is foglalt el. Ezzel együtt azonnal létrejönne a fegyverszünet és érdemben megkezdődhetnek a béketárgyalások.
Ukrajna részéről Zelenszkij (az európai háborúpártiakkal és Ursula von der Leyennel egyeztetve) azonnal kijelentette, hogy nem hajlandó területek átadásáról tárgyalni, vagyis – amennyiben erre épül – az egész amerikai–orosz csúcstalálkozó lényege „halott ötlet”. Az ugyanakkor homályos, hogy az ukrán elnök a konkrét területadásokra gondol, vagy csupán arra, hogy az ukrán vezetés hivatalosan soha nem fogja elismerni az orosz fennhatóságot felettük. (Régebben az utóbbit kommunikálta.) Az európai tömb és az ukrán vezetés mindenesetre máris ellenjavaslattal élt a csúccsal kapcsolatban, azt indítványozva, hogy a tűzszünet a tárgyalások előfeltétele, ne pedig következménye legyen.
Az EU és Nagy-Britannia szerepe természetesen teljesen elhanyagolható az aktualitások tükrében.
Trump egyáltalán nem hívott meg senkit Európából, hogy akár az előzetes egyeztetéseken, akár magán a tárgyaláson részt vegyen – mindezt az Európai Bizottság szerencsétlenül úgy kommunikálta, hogy semmi gond, nem is kérte a részvételét, így megalázó szituáció sem fordulhat elő.
Érdekes helyzet állna elő, ha Zelenszkij távmunkával szimpla udvariassági látogatást csinálna ellenkezésével a világ lejobban várt eseményéből – Trump haragját kivívva ezzel. Az amerikai elnök egyszer már megmutatta, milyen, amikor ukrán kollégája feldühíti. Nemcsak azzal vághat vissza, hogy Ukrajna egyre kétségbeejtőbb helyzetben áll a háborúban, vagy hogy Zelenszkij belföldi és külföldi támogatottsága egyaránt drasztikusan megingott korrupciómentő törvénytervezetei miatt, de megteheti azt is, amit a botrányos washingtoni találkozó után egyszer már megtett: elzárhatja a fegyversegélyek és a hírszerzési információk csapját Kijev előtt, belekényszerítve az ukrán vezetőt a tárgyalásos kompromisszumba. Amennyiben a találkozó a jelen sem lévő Zelenszkij miatt kudarcba fullad, annak nagyon súlyos következményei lesznek: a háború eszkalációja, az Oroszország és a Nyugat közötti feszültségek robbanása – és Ukrajna veszteségeinek feltehetően brutális emelkedése.
A világ nem elég?
Azzal, hogy Trump feladta eredeti elképzelését, és már nem követel azonnali fegyverszünetet, hanem konkrét tervvel küldte Witkoffot Moszkvába, a lehető leglogikusabb (és saját külpolitikai módszereinek megfelelően leginkább szerencsés) lépést tette meg. Az elnöknek – és ezt minden hírszerző ügynökség vagy agytröszt így gondolja, függetlenül attól, hogy mit kommunikál – igaza van abban, hogy a háború így is, úgy is elveszett Ukrajna számára. Az orosz fölény a kudarcba fulladt 2023-as ukrán ellentámadás összeomlása óta egyértelmű, ahogyan az is, hogy Kijev sem erőszakkal, sem tárgyalásos módon nem tudja visszaszerezni elvesztett területeit.
Zelenszkij a jelenlegi álláspontja ellenére fájdalmas döntés előtt áll: tovább erőlteti a háborút, dacolva az Egyesült Államokkal és saját népének akaratával, rábízva magát Európa (önmagában nem létező) segítségére, a vereség biztos tudatában végignézve további tízezrek halálát, vagy elfogadja a reálpolitikai valóságot, és aláírásával véget vet a háborúnak. Ha az előbbi mellett dönt, csak idő kérdése, hogy Moszkva elfoglalja a Donbász egész területét, Zelenszkij pedig (Trump fenyegetésének megfelelően) amerikai fegyverek és pénz nélkül csupán végignézheti a kudarcot, amely rengeteg áldozat és pusztítás árán ugyanazt fogja eredményezni, mintha belement volna a békekötésbe.
A hajlandóság a kompromisszumra azonban Oroszországra is vonatkozik: bár egy ilyen jellegű békekötéssel egyértelműen és nem is alaptalanul mondhatja, hogy megnyerte a háborút, fel kell hagynia az ukrán rezsimváltás és hasonló, kikényszeríthetetlen dolgok követelésével. Ennél sokkal rafináltabb volt Putyin nagylelkűnek hangzó kijelentése, amely szerint Moszkvának egyáltalán nem jelent problémát, ha Ukrajna csatlakozik az Európai Unióhoz. Persze, hogy nem: a Kreml pontosan tisztában van vele, hogy
a gazdaságilag, pénzügyileg és demográfiailag is padlón heverő ország csatlakozása az EU végzetes meggyengülését, ha nem teljes kivéreztetését jelenti majd, ez pedig a lehető legjobb hír lesz Oroszország számára.
Amennyiben Putyin utasítja el a kompromisszumos feltételeket, azzal nemcsak a végtelen háború mellett kötelezi el magát, de az Egyesült Államokkal éppen újra kiépülő/kiépítendő politikai, kereskedelmi és befektetési kapcsolatait is meggyilkolja – ez esetben már valószínűleg véglegesen. Ha Ukrajna teszi ugyanezt, akkor a jövőbeli amerikai fegyver- és pénzsegélyek leállásával kell számolnia, ami egyenlő ugyan a háború lerövidülésével, politikai pályafutásának szó szerint tragikus végeredményével azonban nem.
A jelenleg zajló diplomáciai erőfeszítések méltónak bizonyulhatnak a háború lezárására. Annak ellenére is, ha Zelenszkij és az európaiak mindenképpen folytatni akarják a háborút. Trump elérkezett arra a pontra, ahonnan az általa favorizált reálpolitika szintjén tudta elemezni a helyzetet, és (fenntartva béketeremtési szándékát) úgy döntött, hogy véget vet a konfliktusnak. Ha kell, Ukrajna kárára is, megakadályozva ezzel a kisebb vagy súlyosabb eszkalációt és további tízezrek életének kioltását. Kevesebbért is kaptak már Nobel-békedíjat. Most már csak azt kell elkerülni, hogy augusztus 15-én nyitva hagyják Alaszkában a tárgyalóterem ajtaját. Nem tenne jót senkinek, ha bent is hűvös lenne a hangulat.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Sputnik/Gavriil Grigorov/Pool/Reuters
